Érkezhet az ujjlenyomat-olvasó az iPhone 5S készülékben

KeleMan 2013.01.16. 21:01 Apple, iPhone 7 hozzászólás 2 353

Időről-időre felmerül a pletyka, hogy a következő generációs iPhone készüléket az Apple már az ujjlenyomat-olvasóval látja majd el. Bár az iPhone 4, iPhone 4S és az iPhone 5 készülék megjelenésére is jósoltak hasonlót a szakemberek, az mégsem jelent meg a csodakészülékben. A legtöbben az új, hetedik generációs iPhone 5S eszköz megjelenését 2013 júniusára datálják, melyben végre debütálhat az NFC technológia, egy továbbfejlesztett Super HD kameramodul, sőt egyesek szerint akár többszínű változatok is eláraszthatják a piacot.

A legfurcsább és egyben mégis a legbiztosabb újítás, az ujjlenyomat-olvasó szenzor lehet, mellyel az Apple további védelemmel láthatná el a készüléket, valamint biztonságosabbá tehetné a mobilfizetést is. Ming-Chi Kuo, a KGI Securities egyik elemzője – aki már több pontos jóslattal is előállt az elmúlt évek folyamán – azt állítja, hogy az Apple az idei új iPhone készüléket már valóban felvértezi ezen újdonsággal.

Állítását arra alapozza, hogy az Apple múlt évben felvásárolta az AuthenTec vállalatát. Mint arról anno mi is beszámoltunk, az Apple 365 millió dollárért vette meg a biztonságtechnikai céget.

Az AuthenTec céget 356 millió dollárért vásárolták meg, melynek során az Apple különböző szabadalmakhoz is hozzájutott. Az AuthenTec főleg ujjlenyomat azonosító chipeket készített eddig, valamint volt már kapcsolatuk a Samsung csapatával is. Az elmúlt hónapokban elterjedtek azon pletykák, hogy az Apple lassan, de biztosan tervezi meg a mobilfizetési rendszerének a kialakítását, mellyel le kívánja majd igázni a konkurens megoldásokat.

Az AuthenTec segítségével pedig biztosíthatja a megfelelő és biztonságos fizetési formák kialakítását. Felmerültek persze olyan pletykák is, hogy az AuthenTec megoldása már a következő generációs iPhone készülékben is debütálhat, főleg, hogy az iOS 6 egyik újdonsága a Passbook alkalmazás, már lehet, hogy az új mobilfizetési forma egyik alapja lesz.

A felvásárlás még 2012 júliusában történt, majd 2012 szeptemberében az AuthenTec értesítette legnagyobb partnereit (Samsung, HP, Dell, Lenovo, and Fujitsu), hogy 2013-tól leállítják a feléjük való kereskedelmi tevékenységeket, és felfüggesztik a technológiák licencelését, azt csupán az Apple számára biztosítják tovább. Az AuthenTec ügyfelei körében emiatt “pánikhangulat” tört ki, hiszen nem tudják, hogyan is pótolják a hiányt, egyszerűen nincs alternatíva más cég képében, amitől például ujjlenyomat-olvasó technológiát vásárolhatnának.

De ha lenne is, az AuthenTec olyan sok szabadalommal rendelkezik, hogy az kivitelezhetetlen lenne pereskedés nélkül. Az tisztán látszik, hogy az Apple célja a saját biztonságos azonosító rendszerének a kidolgozása, az AuthenTec segítségével pedig biztosíthatja a megfelelő és biztonságos fizetési formák megalkotását.

Az Apple egész egyszerűen kizárja a többi játékost a piacról, így várható, hogy az almás vállalat sokkal nagyobb dologra készül, mint amit jelenleg látunk, legyen az akár ujjlenyomat-olvasó vagy akár Passbook szerű mobilvásárlás.

Az elemző persze továbbment és az iPhone mellett új, Retina kijelzővel ellátott iPad mini készüléket is jósolt, mely 2013 harmadik negyedévében érkezhet az új iPad 5-el együtt, valamint az új MacBook Air és MacBook Pro gépeket, iPod és iMac frissítéseket is ígér. A kérdés csupán az, hogy ha az Apple az iPad készülékeket szintén nyár végén, esetleg ősz elején frissítené, akkor mi lesz a márciusi-áprilisi keynote-ok helyén, amikor is az Apple az új táblagépeket bejelenti.

Ming-Chi Kuo szerint az első negyedévben csupán egy Apple TV frissítést fogunk majd az Apple-től kapni, és az összes további újdonság a 2013-as év második felében érkezik meg csupán.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

7 hozzászólás

  1. Váraljay Gabriel - 2013.01.16. 21:08

    Zz komoly lenne, de kicsit Nagy Testvér feelingem lesz ha már az ujjlenyomatom is tárolódni fog egy nagy adatbázisban.

  2. Regi - 2013.01.17. 00:59

    Skippelhetnék az 5s-t, most a 6-osnak kellene jönnie, mert nagy elégedetlenség lesz megint.

  3. Lerobi - 2013.01.17. 05:43

    Szerintem az 5-ös teljesen tökéletes,

  4. MacFly - 2013.01.17. 07:12

    @Regi miért??
    mi a baj szted az i5-tel?

  5. Meszi - 2013.01.17. 15:49

    Nekem is I5 van es I4 is mind ketto nagyon jo!

  6. Lila - 2013.01.18. 11:44

    Szerintem az 5-ös tökéletes!! Legalábbis az enyém!:-)

  7. Zoli - 2013.03.09. 21:08

    Nagyon szép es jo hogy benne lehet a i5S-be de amúgy lehetséges i5 frissítés várható lesz erre a technológiára ?

Szólj hozzá Te is!