“Már nem menő az iPhone!” – mondják a fiatalok

KeleMan 2013.01.16. 20:16 Apple, iPhone 64 hozzászólás 6 603

A Forbes magazin legújabb beszámolója szerint, már nem elég menő, vagy éppen nem elég divatos az iPhone készülék, így a tinédzserek már nem találják vonzónak azt. Helyette a Samsung mobilkészülékeit és a Microsoft Surface táblagépét részesítik előnyben, derült ki egy friss közvélemény kutatásból. A Piper Jaffray statisztikái alapján a fiatal generáció 22%-a valamely Galaxy eszközt választaná az Apple telefonja helyett. Ez is egyik oka lehet, hogy az Apple csökkentette az iPhone 5 készülék alkatrészeinek a megrendelését.

Nem szabad elfelejteni persze, hogy a tengerentúlon már mindenkinek iPhone készüléke van, így az már valóban “nem eléggé menő”, gondolhatnánk. Sokan azt róják fel az Apple számlájára, hogy túl későn érkezett meg az iPhone 5 készülék, és már az iPhone 4S helyett is kihozhatták volna. Nincs benne sok újdonság, ami elvárható lenne az almás cégtől. Ti mit gondoltok? Valóban ez lehet az oka, hogy lassan kipukkad az iPhone-lufi?

Persze az iPad készülékek térhódítása a világon szintén óriási, itt azért még nincs mitől tartania az Apple-nek, hiszen az elmúlt negyedévben csupán 1 millió darabot vásároltak a Microsoft Surface táblagépéből és a Samsung Galaxy táblagépek eladásai sincsenek az egekben. Fontos azonban megjegyezni, hogy a Samsung pár napja bejelentette, hogy a világon a Galaxy S márkájú telefonkészülékek értékesítése átlépte a bűvös 100.000.000 darabot.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

64 hozzászólás

  1. xMANx - 2013.01.16. 20:32

    Hát sajnos ez így van .. Én még anno vettem egy iPhone4-et .. Sajnos 1 év alatt meg is untam .. Lecseréltem egy Galaxy S3-ra .. Sokkal többet tud mint a volt iPhone-om .. Bár az Androidnak még van hova fejlődnie alkalmazások téren :)

    • Dastan - 2013.01.24. 14:11

      Igaz en is pont 1 evutan csereltem le iphone !de teny nagyon jo ios

  2. Leo - 2013.01.16. 20:48

    Szerintem az iphoneok mindig is jobbak lesznek a samsungbal, vagyis en le nem cserélném az iphonet:)

  3. Nándi - 2013.01.16. 21:06

    Ugyan
    Az iphone mar mikor tul lepte ezt a szamot :))
    Mar legalabb a haromszorosa is meg van :)))

  4. Vasi - 2013.01.16. 21:09

    Lehet hogy a tinik azért veszik mert “menő” de a többség szerintem a belbecs miatt veszi és EZ az amiért mindig is piacvezető lesz.

  5. Béci - 2013.01.16. 21:15

    Ha most nem rukkol elő valami jó dologgal akkor hatalmas bukta lesz . Amúgy sajnos semmi nem örök dolog. Ill a konkurencia nagyon klassz újításokat hozott ki.
    En a régi iphon 4 típust azért nem cseréltem .
    Nincsen olyan amiért cseréltem volna . Több mint 2 éve nyuzom .
    Apple ék belehuzhatnanak .

  6. Bala - 2013.01.16. 21:24

    Ez hulyeseg!!

    • Keszeg - 2015.05.02. 14:32

      Igazad van nekem is iphome 4s van sokkal gyorsabb mint a samsung galaxy s3jaa

  7. indyer - 2013.01.16. 22:01

    Amikor az Iphon a piacra került újjítónak számított!
    Most meg semmit se tud felmutatni amiben felül mulná a konkurenciát!
    Egy normális tèrkèpszoftver sincs benne s a legendás megbízhatóság se a règi!
    Règen azèrt volt menő mivel újjat tudott hozni,mutatni!
    Most már erről szó sincs!

  8. strucc007 - 2013.01.16. 22:10

    Azzal en is egyet ertek, hogy ha az Apple iden nem rukkol elo vmivel, amivel 2-3 evvel megelozne a konkurrenseit, lassan, de biztosan elvesziti a vasarloinak zomet. Es ha a folyamat begyorsul, a talpon maradasnak kicsi az eselye.
    Mindenki megszokta, hogy az Apple nagy ujitasokkal rukkol elo, es egy vekonyabb, konnyebb kutyu nem eleg a vilagnak, valami nagy dobasra van szukseg, nem csak marketing dumara. Es ezt nem csak en gondolom igy. A reszvenyek januar ota hatalmasat zuhantak, ami egy into jel lehet.

  9. Lajti - 2013.01.16. 22:11

    Én szeretem az apple termékeit,(és használom is:iPad,iPhone)de ha nem rukkolnak elő valami komoly újítással a következö iPhone illetően akkor egyre kevesebbet fognak értékesíteni belőle!!! 1.pl. Olyan akksi ami kibírja legalább reggeltől estig,mert az iPhone 5 az sajnos nem bírja ki. Tapasztalatom szerint, LEGALÁBB 30%-kal kéne nagyobb akksi kapacitás,hogy jól használható legyen a telefon! 2.pl. NAGYON sérülékeny! Tok nélkül úgy kell rá vigyázni mint a hímestojásra! Ez csak 2 példa volt amik nagyon idegesítőek egy 200000 forintos készülékben!

  10. Gege - 2013.01.16. 22:49

    Érdekes…itt Berlinbe 10 fiatalból minimum 7-nek Iphone 5-je van…statisztika….pff

  11. Horrendous - 2013.01.16. 23:28

    Nem ertem a kommentelők nagy részét. Milyen újításokra vágytok? Legyen átlátszó telefon vagy hajlékony? Mivel tud többet a konkurencia mint az iPhone? Van benne nfc. hm szuper. Majd nézzetek már a motorháztető alá az iPhone 5 esetén. Az A6 chip iszonyat eros lett. Ezt annyira nem reklámozza senki, de ez a legnagyobb erénye az 5-ös modellnek. 2 magot tartalmazva megveri a 4 magos chipeket számítási teljesítményben. Ha ki is adnának olyan alkalmazásokat amik ezt kihasználják, akkor tenyleg fenyevekkel a konkurencia elott lennének. Egy a gond az apple-el, hogy a korábbi termékek támogatása miatt az új telefon erejét nem lehet kihasználni. Ugye az a bevett szokás, hogy 3 generációval korábbi telefonon még futnak a legújabb alkalmazások is. ez azt jelenti, hogy hiába van nagy erő, az majd csak 3 generáció mulva lesz fullosan kihasználva, addig megmarad erő tartaléknak. (persze alap rendszer, böngésző kamera stb gyorsul)

  12. Anonim - 2013.01.16. 23:49

    Kit érdekel hogy menő e vagy sem, ha egyszer jó.

  13. strucc007 - 2013.01.17. 00:01

    @Horrendous: nem minket és magadat kell meggyőzni, hanem a részvényeseket és a vásárlókat. A részvényesek elégedetlenek, azért zuhan az árfolyam. A vevők meg egyre inkább árérzékenyek, és nem hajlandók sokkal többet fizetni alig észrevehetően jobb telóért. Ez van, akár elhiszed, akár nem. Ezért kell egy nagy dobás, mert azt el lehetne adni Apple árfekvésben is 1-2 évig. És igen, ennek vmi olyannak kell lennie mint a hajlékony teló, holografikus billentyűzet, és nem ártana a konkurrenciához igazítani az árat…

  14. ombie - 2013.01.17. 00:01

    Örülök neki! Nem akarok menő mobiltelefont. Nem akarom, hogy azt higgyék, felvágni akarok vele. Csak egy használati tárgy, semmi több. De annak nagyon jó!

  15. Robi - 2013.01.17. 00:13

    ha megint nagy ujitásokat várnak el akkor az 5S is csalódás lesz! nem lesz ujjlenyomatolvasó. söt több szin sem!

  16. Sassy - 2013.01.17. 00:34

    Szerintem a bluetoothot már rég nyitni kellene,a csengőhangokat jó lenne ha nem szerkeszteni kellene,az árat lejebb vinni,a kiegészítőket olcsóbbá tenni,kezdőképernyőt testre szabni,csak ennyit kellene meglépniük!amúgy 4-esemény van,és szeretem!

  17. Regi - 2013.01.17. 00:56

    Ha olcsóbb lenne, akkor az már nem is az apple lenne. Én szeretem, hogy nem egy darab olcsó műanyag az egész mint a galaxy s 3, ami egy tepsi konkrétan, és ha a híreknek hinni lehet, csak még óriásibb telefonok jönnek majd. Mire jó az? Felvenni se tudom egy kézzel ha csörög… Nekem a Samsunggal csak problémám volt, az összes fórumokon olvasható probléma előjött rajta, ami létezik. Ettől függetlenül baromi jó készülékek is vannak, de az android használhatatlan. Kockák lehet hogy élvezik, mert testreszabható meg minden, de könyörgöm, leszedek rá 30-40 appot és lefagy az egész. Kell bele vagy 20 giga ram, hogy elbírja a sok háttérben futó szart. Szerintem sokan vagyunk még mindig, akiknek arra kell a telefon, hogy lehessen használni, hogy fussanak szépen az appok, amik nincsenek tele reklámokkal stb. Hajlékony teló meg mire jó, most őszintén? Azon kívül hogy villogni vele?

    • Dastan - 2013.01.24. 14:16

      Meg cafolnam a kijelentesed enyimen 45 app va es meg nem fagyot le a s3 egyszer se!!!es meg lassu sem!!!!!

  18. Timo - 2013.01.17. 01:09

    Valoban unalmas az iphone. Foleg ha van egy ipaded. Akkor ugyanaz a ketto. Emiatt csereltem le az iphonet en is.

  19. iMarc - 2013.01.17. 02:57

    Nekem nem az újdonságok miatt kell az iPhone, hanem a támogatottsága miatt. Ezt értsétek mind szoftveresen, mind kiegészítők terén. A barátnőm Galaxy fun, és az iPadom vásárlásakor jól bevittem magammal az iStyle-ba.
    Mivel számtalanszor próbálta a telefonját testre szabni sikertelenül ezért ő tudta értékelni azt, amit ott iKiegészítők terén látott. Konkrétan lefosta a rüsztjét, és telefon cserekor repül a Galaxy.

    Én pont ezen szempontok miatt döntöttem az iPad mellett. Mert komolyabb kijelzőt lehet gyártani (bár minek, mert pixelmentes a képe), gyorsabb hardvert is (na ez most is sok a progiknak), de a körítés tekintetében nincs olyan, hogy Galaxy. A Galaxy jelentése a mobilpiacon = kuszaság. Ennyi.

  20. Géza - 2013.01.17. 06:30

    Én az elsők között jutottam az 5-ös telómhoz , hozzáteszem nem sorbanállásal , egy 32-es 4s-t cseréltem le! Nem kellett vólna , sajna romlik a minőség , ugyi a szoftverről említést sem kell , hogy tegyek!!! Teszteltem a 6.1 hármas bétaverzióját , szerintem tényleg pukkad a lufi legalább is több helyen szelel már hozzátennèm sajna! Ha nem lessz a közeljövőben radikális változás váltani fogok!!!

    • Dastan - 2013.01.24. 14:20

      Igazad van!!

  21. juha - 2013.01.17. 07:15

    xMaNx: még szerencse, hogy sokkal többet tud, ha már 2 hónap híján 2 évvel később került piacra :D be is baszna ha nem tudna :D

    Egyébként meg a töménytelen technikai marhaság, az emberek kielégíthetetlensége, és pár tényező teljesen abnormálissá teszi az egész telefonipar fejlődését (is!). Újítás…mindenhol ezt hallani…emberek…alap dolgokon, mint például némi testreszabhatóság az iOSon, kívűl milyen újításokat akartok?
    – 100 millió mpx-es kamerát? minek?
    – kivetíthető billentyűzetet? minek?
    – 8-16-20 millió magos procit? minek?
    és még sorolhatnám…

    árak…igazán leeshetne már néhány embernek…vagy gondolkodhatna…amíg viszik mint a cukrot, minek csökkentsék az árat? ha te kiállsz az út szélére bódéba árulni a friss gyönyörű piros hatalmas természetes nem szerekkel turbózott paradicsomot, és adod kilóját 5000 forintért…és veszik az emberek mint az állat, akkor adnád olcsóbban? kétlem.

    érdekes egyébként a telefon fejlődése…induláskor tégla méretek voltak…aztán a divat az lett, hogy minél kisebb legyen…majd most a kijelző miatt a divat hogy minél nagyobb legyen…aztán pár év és a divat az lesz, hogy a beépített projektorú telefon újra minél kisebb legyen, kijelzője se lesz, hanem gombnyomásra kivetíti a képet… -.-

    az akksit kellene tényleg fejleszteni…és ez a fejlesztés nyugodtan mehetne a telefon vastagságának rovására is…

    ja és még annyit, hogy én egy dolog miatt váltottam iPhone-ra. úgy döntöttem, én is áttérek a mai okostelefonokra (nokia E71-ről, ami szintén okos volt valamilyen szinten, de nem a mai okostelefonok világa már), és mivel az android egy hulladék (legalábbis a régebbiek), és mivel nincs 150 ezrem új telefonra, így meg kell, hogy elégedjek egy 2 éves 3GS-el. amivel teljes mértékben meg vagyok elégedve. azt kaptam, amiért vettem…megbízhatóság, normális rendszer. kit érdekel, hogy sablonos? kit érdekel hogy testreszabható-e? 24 órábol nem 23 órán át akarom bámulni egy nap. ja, hogy már iOS 6-tal picit lassúbb? hmm..én ráérek. arról nem is beszélek, hogy kopott a hátlapja, megvan a repedése, kicsit ütött a krómkerete, van rajta sérülés, na és? nem villogni akarok vele. valahogy úgy vagyok vele, mint a nőkkel…a külső is fontos valamilyen szinten, de ha a belsőség (értsük -> telefon rendszere) merően űberel bármi mást, akkor hajlandó vagyok a külső szintjét alacsonyabbra helyezni.

  22. iKendiman - 2013.01.17. 07:23

    Én suliba járok, ott menő dolog lett mostanára, de én nem azért vettem hogy menozzek. Mikor megvettem anno azt sem tudtak mi az :DD

  23. Mrpuure - 2013.01.17. 07:37

    Aki okos telefont vesz, az a végén úgyis iPhonenál köt ki….

    • Dastan - 2013.01.24. 14:23

      Nem biztos!!

  24. juha - 2013.01.17. 07:53

    ja, és még annyit felejtettem el, hogy bár vannak alkalmazások, amik ugyebár kompatibilitás miatt és gyenge processzor/grafikus chip/memória miatt nem működnek a 3GS-emen, de ha belegondolok, hogy minden igényemet, sőt még annál többet is (és még ki se használom teljesen) kielégíti egy 3,5 éves telefon, akkor nem is tudom minek kellene jobb…

  25. Apu - 2013.01.17. 08:58

    Iphone mindenek előtt!:)
    Azt nem értem – magyarázza meg valaki -, hogy a “megértő”, változásért kardoskodó androidosok hogy tudtak “kitartani” az android mellett?
    A kérdés lényege a következő: ha egy régebbi android szoftveres telefon hibáit emlegetem azt mondják: ja, az még ilyen szoftver volt, de az újabb már jobb. :o
    Akkor hogyan tudott sikeres lenni?
    Hiszen akkor még rossz volt?! :) Egyebkent most is az!:)
    Az IOS-nál pedig felrónak mindent – alaptalanul -, ennél megbízhatóbb rendszer manapság ( régen is ) NINCS!
    Logikus, felhasználóbarát, stabil.
    Én nem programozni, bütykölni akarom a telefonomat, hanem használni.
    Ráadásul gyönyörű!
    Védeni kell?
    Az autódat, lakásodat, bútoraidat nem véded?
    Az asztalra nem teszel söralátétet a pohár alá, nehogy “megfogja” az a csúnya vizes folt?! :)
    A feleségemnek androidos telója van, ( fél éve újdonság volt) hihetetlen milyen instabil!

  26. Rnd - 2013.01.17. 09:48

    Eleg gaz, h valaki azert vesz meg egy telefont, mert meno, ha meg mar nem az, akkor meg nem kell…

  27. Dávid - 2013.01.17. 10:02

    Szerintem meg pont a tiniknek kell az android mert egy érett felnőtt iOS-t használ.Én régen nagyon androidos voltam,egyenesen utáltam az iPhone-t,de most tapasztalt felhasználóként,felnőttem az Apple-hez :) Az android után (4.2 és előző társai) az iOS megváltás volt,már nagyon bele fáradtam a működésébe.Az iPhone az okostelefonok ősanyja.Az iPhone 5-tel érzem magam teljes értékű felhasználónak :)

  28. Andoro - 2013.01.17. 10:57

    Nem hardveres hanem szoftveres megújulásra van itt szükség! Kihasználni a HW erejét!
    Egy kicsit több testreszabhatóságra vágyom. Pl. egy beépített sbsettings… 1-2 widget, ilyesmik.

  29. Sassy - 2013.01.17. 11:01

    Hali!Ki tudja megmondani a pontos okát amiért nem kompatibilis a Bluetooth az iPhone-on mással???illetve miért van zárolva,ja és hol tudom kikapcsolni a T9-et mert idegesít mivel soha nem találja el a szavakat!köszi!

  30. Creasy - 2013.01.17. 11:06

    Ízlések és pofonok.

  31. badly - 2013.01.17. 11:20

    Sziasztok!

    Én pont most cseréltem le a Galaxy S2-met egy 4S-re, mert meguntam h állandóan hegesztgetni kell a rendszert, lefagy, befagy, nem reagál stb., sokan mondták rá h minek ez a tepsi telefon és igazuk volt, az iPhone sokkal jobban kézre áll, egy kézzel mindent tudok és az anyaga sem egy olcsó műanyag, mondjuk pont ezért vigyázni is kell rá.

    A stabilabb, megbízhatóbb rendszer miatt váltottam, nekem nem kell a sok extra, a lényeg h megbízható legyen és telefonálni lehessen vele. Telepakolhatják nekem 100 fajta funkcióval is, úgysem fogom kihasználni mindet és szerintem senki sem.

    A méret növekedés pedig már röhejes szinten tart, minek már egy 6 colos telefon, hogy néz az ki ha a fülemhez tartok egy tégla méretű izét, kezdünk visszamenni az őskorba, amikor még hatalmas telefonok voltak. Én ha meglátok valakinél egy óriás telefont, csak nevetek. A telefon telefonálásra való, a tablet pedig arra amit telefonon körülményes.

  32. RuckoTK - 2013.01.17. 12:29

    Szarra se jó a felmérés. A samsungok hulladékok és műanyag szarok. Csak az Apple!

  33. Q - 2013.01.17. 12:42

    Az Apple prémium termék és az is kell maradjon. Ezzel az olcsó iPhone dologgal romba döntenék azt amit Jobs felépített, arról nem is beszélve h. még a nyóckeri norvég származásúak is iphonnal szaladgálnának. Meg nagyjából mindenki a világon. Az 5s nek meg kb olyan szintű innovációra volna szüksége, mint a hangszabályzóval aktiválható lézerkard. Amúgy is, a lufi mindenképp kipukkad, csak idő kérdése.

  34. Asd - 2013.01.17. 12:45

    Az androidok szarok ha egy Iphone nem is olyan “menő”még akkor is sokkal megbizhatóbb

  35. Cxenaz - 2013.01.17. 13:25

    Általában azért mondják az iPhone rá hogy nem elég jó mert nincs rá pénzük hogy megvegyék és élőben nem tudták átélni hogy milyen jo. És a szamszung meg az Android inkább felejtsük el!!!

  36. G - 2013.01.17. 14:00

    Mindig új iPhone-om volt, de a mostani az 5-ös egy hatalmas csalódás ! Az anyaga szarabb mint a 4-es ( rozsdamentes acél, nem szar alu), az értelmetlen vastagságcsökkentés miatt az akkuja egy rakás szar. Maradt volna olyan vastag, mint a 4-es és akkor nagyobb akksi fért volna bele. Az iOS6 egy megbízhatatlan szar lett !!! A T-Mobilnál már van 4G, de a köcsög APPLE még nem hozott új frissítést, amivel már használhatnám. Én egyre jobban utálom !!!

    • Dastan - 2013.01.24. 14:33

      Igazad vann!na itt sok apple fanboy eszt. nemismerik ell ios 6szar iphon 5 is!!!

  37. juha - 2013.01.17. 14:38

    a 4G-vel is elmehetnek a picsába…nagyon fantasztikus, hogy pesten, meg talán 1 vagy 2 nagyobb városba (az is inkább dunántúl) a kíváltságosok élvezhetik, hogy a mindennapos használti dolgok: pár hírolvasó, tetves facebook hipergyors lesz. bezzeg a szaros 3G-t nem bírják kiépíteni országos szinten, és ha az ember hazautazik (borsod megye-tolcsva) akkor nem hogy 3G sincs, de még sima EDGE-t se fog a telefon, aztán ha mobilnetezni akarok, akkor még a korlátozott 32 kilobit per szekundumot se tudja teljesen kihasználni. na ez a vicc. tetves tmobile. kívánok nekik bőséges mínuszt 2013-ra.

  38. iXelet - 2013.01.17. 15:34

    Jelenleg egy 16 gigás fekete ip5-öm van, az első apple telóm. Előtte csamcsungom volt meg nokiám, meg a szokásos ugrálások keressük azt ami megfelelne az elvárásainknak (utólagosan oltogatva saját magunkat), az androidnak hála minden ami csak el tudja venni a kedvét az embernek az okostelefonoktól kijött. Mivel technikai buziella vagyok szentül hittem/ hiszem, hogy az iphone tiszta fényt visz az okostelefonok világába. A telefon, az alkalmazás support így összességében a legjobb döntésnek tűnik, de! aprót zuhant a teló, hiába volt tok pont ott pattant le a festék, ahol pont nem volt védve a felület. Azóta persze egy árva sérülés nem történt pedig kapja az ívet. Az akksi tényleg bírhatna többet is, gáz, hogy 1 óra angry birds majdnem kinyírja, ha meg komolyan használnád teamviewer akkor na inkább az akksi témába nem mennék bele, legtöbbször nap végén este 9-10 tölteni kell. Viszont amit nem először hallok és tapasztalok és nem is nagyon láttam még ilyen hozzászólásokat az a hazai szolgáltatóktól függetlenül jelentkező, “a hívott szám pillanatnyilag nem kapcsolható, kérjük..” a telefon be van kapcsolva, 4/5 vagy 5/5 a térerő. Vagy mobilnet van, de nem kapsz az appokon keresztül értesítőt, hogy jött valami, ami eddig hibátlanul működött, nem történt elállítás a beállításokban, az app se frissült, hiba sincs bejegyezve ami ezt okozhatná. És ez órákig tart..Oké teló kikapcs/bekapcs, megszűnik, nane ennyiért? 209e okot érzek, hogy azt mondjam ki a tükörben, hogy savanyú a szőlőm..de még mindig mosoly az arcomon mert csamcsung után szabadon, de a konkurencia le fog keményen nyúlni mindent és harmadannyiért fogja piacra dobni és igen ios>android de lehetőségben a wp8>ios. És ez nem tecclájk És valahol az igazág a 3GS körül bujkál. De továbbra is azt tudom mondani ha nincs apple terméked egy teló, vagy egy tablet és megváltozik a világnézeted, de nem is kell túlzásba vinni, csak legyen egy, hogy ebből is képben legyél.

  39. Gangxtag - 2013.01.17. 17:38

    2007 óta van iPhone-om. Azóta az összes többit lesz….om. Az Apple a király,minden ami ehhez képest van,vagy lesz az nullaegész valahány. Ez tény,és ez így is marad!

  40. Zoller - 2013.01.17. 17:42

    Nekem egy iphone 3GS-em van nagyon meg vagyok elégedve bár mar nem mai készülék de azért az Applen látszik hogy tud pl nézzük csak 600 MHz processzor és tökéletesen megy a legújabb iOS.
    Respect én erre ezt mondom , szóval a szoftver tökéletes a hardverhez.

    Igazatok van valami újítás lehetne, de nem hajlított üveg egyéb szar hanem valami kis szépség az iOSen belül pl valami hogy gyorsan lehessen adatforgalomat ki/ be kapcsolni :) tudom jailbreak… De én maradok az eredeti érintetlen iOSnél. És szerintem valamit gyárilag kene módosítani az iOSen csak ilyen kis dologra gondolok nem arra hogy az egész át legyen módosítva
    Respect to Apple :)

  41. juha - 2013.01.17. 18:56

    Sassy:

    apple termék csak apple termékkel bluetooth-ol. semmi mással se.

    t9: mire beírtad a hsz-ed, könnyen meg is találhattad volna annyi idő alatt a beállításokban.
    na de íme: beállítások->általános->billentyűzet->automata javítás (azt hiszem ez az, mert ha jól gondolom neked az a baj, hogy magától kiegészíti a szavakat) ja ez iOS6-ban. régebbi iOS-t nem láttam még nem tudom különbözik-e.

  42. András - 2013.01.17. 19:40

    Valjátok be kicsit jobban érzitek magatokat egy iPhone-nal a zsbetekben mint egy Sony mit tudom én mivel. Tehát ez a menőség mert a valakinek a szemében nagy akarsz lenni.

  43. juha - 2013.01.17. 20:36

    bár jobban érezném magam, mert egy szar telefon van a zsebemben…ha vadiúj 64GB-s 4S vagy 32GB-s 5-ös lenne a zsebemben, akkor igazad lenne…jobban érezném magam, mert nem lennék csóró aki hónapról hónapra él…

  44. Feri - 2013.01.17. 21:11

    iPhone forever!!!:)
    Olcsó húsnak híg a leve!! Megéget… :)
    Az IOS az egy kategória! Ez egyéb … hmmmmm… csak esetleg egy subcategory… Szerintem….;)

  45. Berci - 2013.01.17. 23:10

    Van az Apple és utánna a többiek! :))

    • Dastan - 2013.01.24. 14:41

      Vagy nem!!!

  46. Pella - 2013.01.17. 23:10

    Mikor az első ipone-t az asztalomra tették az IT-s srácok és közölték,hogy mától ezt használom, biztosan éreztem,hogy elment az eszük. Az akkori pici Nokiám minden igényemet kielégítette. Hazértem és csak néztem, hogy mit fogok ezzel kezdeni, majd 1 éjszaka alatt függő lettem…a valós elvakult FÜGGŐ! Most iphone 5-öt használok és természetesen bele tudok kötni, melyikbe nem lehetett belekötni, kinek-kinek igényei szerint… Személy szerint imádtam a 3GS formáját (tökéletesen passzolt a kezembe) de nekem soha nem hiányoztak fantáziadús csengőhangok…stb. Személy szerint azon a véleményen vok, hogy nem vok hajlandó a letisztult formájú és használhatóságú szinte tökéletes telefonomat lecserélni egy tégla méretű,logikátlan, nehézkes másik telefonra azért mert több pixeles a kamerája…
    Minden iphone modelt megtartottam, így most a kisfiam használja a “régi” 3GS-t, anyum a 4-est az öcsém a 4S-t. Higgyétek el a kicsi fiam nagyon menő a sulijában,még ezzel a régi telefonnal is, mert a Samsungokhoz képest egy világ nyílik ki ha elkezdenek bármit is csinálni rajta a társaival.
    Hosszú távon természesen az Apple vezetésének a teljes piacvezető szerepből elmozdulni , pénzügyi eredményekben és az előrevetíthető prognózisok tekintetében, biztosan fájó kicsit de talán vhogy túléli az Apple,hogy 1 millió Amerikai tini szerint nem menő. Engem picit hidegen hagy. Milyen traumát élhetnek meg ezek a tinik, mikor a 3-éves családi autójukba kell beülniük…

    Hozzátartozik az igazsághoz, hogy biztosan vagytok elegen akiknek egész mást jelent a telefon mint nekem és jobban érzitek azoknak a dolgoknak a hiányát, mint jómagam, de talán nem ártana ha mindenki felidézné magában, hogy ez egy telefon. 1 óra Angry Birds… ez tényleg egy komoly kritika…

    Akkora újítások mint az elején voltak ma természetesen nincsenek, de talán egy pici türelemmel lehetnénk főleg abban a tudatban,hogy 2006-ban még álmodni sem mertünk ezekről a dolgokról és ez a cég gyakorlatilag megreformálta a világot…

  47. Koroncz János - 2013.01.19. 04:12

    Na azért az Appok megjelenítèse és a
    Retina Display szemetszúró tisztasága
    eddig még verhetetlen,de muszáj ennyire drágának lenni-e kölünben nem figyelünk annyira oda-vissza vagyunk töle.

  48. Exe - 2013.01.19. 17:04

    Vasi – 2013.01.16. 21:09:
    Ne haragudj, de az iPhone nem piacvezető. A mobilpiac több, mint 2/3-a az androidé, a maradékon osztozik az iPhone, a Blackberry és a Windows Phone.

    Lajti – 2013.01.16. 22:11:
    Igen ez a sérülékenység elég nagy probléma az iPhone-oknál. Nekem a menyasszonyom egy HP notebook kb. 1.5-2 kilos akkuját sarkával ejtette rá az S2-jére, és annyi történt, hogy ott kb fél centi hosszan felszakadt a kijelző védőfóliája. A kijelző meg mintha akkor jött volna le a gyártószalagról. A helyzet az, hogy a konkurrencia (mind) sokkal strapabíróbb. Az alu ház nem garancia semmire, az üveg törik, a ház meg simán behorpad (lásd droptest videok).

    Gege – 2013.01.16. 22:49:
    Biztos több fiatallal találkozol, mint ahányat azok a cégek megkérdeznek akik az ilyen statisztikákat készítik :) Ennyi erővel én is elmondhatnám, hogy a fiatalok 1%-a használ iPhone-t (pedig valami 14% körül van)…

    Horrendous – 2013.01.16. 23:28:
    Hajlékony kijelzőt a Sony fejleszt már egy ideje. Az A6 proci nem olyan erős ám mint sokan gondolják, azért nem is relámozzák annyira. Különben, tényleg nem nehéz nem kihasználni a jobb processzort egy olyan operációs rendszeren ami nem támogatja a többszálúságot (csak 2-3 dedikált alkalmazás esetén, például zenelejátszó mehet a háttérben). A visszafelé kompativilitásról annyit, hogy androidon a programok fejlesztőin múlik mennyire támogatják a régi rendszereket. Nem ritka, hogy 1.6-tól (2009. szeptember 15.), de van ami 1.5-től (2009. április 30.) kezdve kompatibilis mindennel, és ezután is az lesz akárhányas verzió jön ki.

    strucc007 – 2013.01.17. 00:01:
    Így van. A pereskedések helyett ha inkább az innovációval foglalkoztak volna, és felmutattak volna az 5-ös verzióban olyan dolgokat mint android fronton a többi gyártó (S-pen például), akkor jobb helyzetben lenne az iPhone, mint amilyenben van. Az árakat tekintve is igazad van, de jellemző az almára, hogy a termék mellé az “apple feelinget” is meg kell venned, ezért kerül 1.5-2x többe, mint a más gyártó által árult azonos vagy nagyobb tudású készülék.

    Sassy – 2013.01.17. 00:34:
    Én úgy látom, hogy az iPhone azoknak való akik nem szeretnek sokat bíbelődni a telefonjukkal (tipikusan az amerikaiak, akik nem is értenének hozzá). Bekapcsolod, megy, ráböksz, elindul, pont. Ennél nem is ad többet. Az android annyiban más, hogy azt csinálsz amit akarsz. Root nélkül is szinte akármit meg lehet csinálni. A rootolás csak annyit ad puszban, hogy egy programmal bele tudsz nyúlni egy másik program működésébe (tudsz magadnak pénzt csalni egy játékban pl) vagy megnézheted a többi program által a telefonodon tárolt adatokat, stb. De már sok éve úgy testre lehet szabni a rendszert, a kinézetet, look-and-feelt, ahogy iPhone-on sosem lehet majd. Ott a készülék mellé kapod a feelinget, a designt, ez van és kész alapon. Megnéznél 20 iPhone-t, mind tök egyforma lenne, ugyanúgy néz ki, kívül-belül. Megnézel akár két androidos telefont (akár azonos gyártó, azonos széria), ha kicsit is foglalkozott vele a tulajdonosa, akkor nem is hasonlít egymásra a felület.

    Regi – 2013.01.17. 00:56:
    Nem csak Samsung androidos telefonok vannak :) Egyébként nekem egy Note2-m van, ami jóval nagyobb, mint az S3, és tökéletesen elfér a kezemben (pedig egyáltalán nincs nagy kezem, és alacsony fickó vagyok :D). Amúgy nekem kb. 200 program van rajta és meg se látszik rajta (akku időben sem, kb 40% megy le belőle ~15 ótra alatt bekapcsolt wifivel, gps-szel(amit igaz csak akkor fogyaszt ha éppen használatban van)). Nem egy belépő szintű androidos telefon alapján kell eldönteni, hogy oké ez a rendszer szar, mert az azért van, hogy lásd miket tud, és azt gyorsan, folyékonyan tudja egy értelmes hardware-en. Én is hasonlíthatnám az S3-mat az iPhone 2-höz, de sok értelme hasonlóképpen annak sem lenne. Hasonlíts egy S3-mat/Note2-t az iPhone 5-höz, annak van értelme. Egyébként 2GB ram van benne, de egy is bőven elég lenne. A sok “háttérben futó sz*r” pedig 0-1% között használja a processzort úgy, hogy 200MHz-re van underclockolva (automatikusan, gyárilag, root nélkül, külön program nélkül, hardware-esen) (többszörösét fogyasztja a géped ha villan egyet az értesítő LED, hogy jött egy SMS-ed).

    iMarc – 2013.01.17. 02:57:
    Erre mondtam, hogy az iPhone annak való aki nem ért hozzá (bocs, de ha nem tudja testre szabni a telefonját, akkor ez a helyzet). Nincs ezzel probléma, nem mindenki kell, hogy tech guru legyen, vagy értsen a dolgokhoz, anyámnak se biztos, hogy totál világos lenne elsőre egy androidos telefonon, hogy mit merre, legalábbis ha angolra van állítva. :)

    juha – 2013.01.17. 07:15:
    Ne haragudj, de nekem ez a “nincs rá pénzem, úgyhogy minek” típusú védekezésnek hangzik. Amennyit költöttél rá, azért már kaptál volna egy alsóközép kategóriás androidos gépet is újan ami még mindig jobb és erősebb.. De ha ennyire nem használod ki, akkor egyáltalán minek vettél okostelefont? Ha kb csak telefonálsz vele (legalábbis ez jön le abból amit írsz)? o.O

    Mrpuure – 2013.01.17. 07:37:
    Tévedés, nagyon nagy tévedés. Ha kicsit körülnézel az interneten, mindenhol azt látod, hogy sorban térnek át androidra (leginkább Samsung termékekre) a csalódott iPhone tulajdonosok. Én személy szerint akkor se térnék át iPhone-ra ha fizetnének érte. Ez olyan, mintha a diplomás, jól fizető állásodból kitennének utcát seperni.. kösz nem..

    Apu – 2013.01.17. 08:58:
    Az android ha megnézed, 2009-ben startolt, és ha összehasonlítod a fejlődési ütemét az iOS-ével, ég és föld a különbség. Pl iOS-en még mindig nem megoldott, hogy ugyanaz a program fusson iPhone-on és iPad-en is (maximum külön megírják mindkettőre). Az android már a 3.0-s első tabletekre szánt verziójában is futtatta a telefonos programokat. Mindet. 4.0 óta egybeolvasztották az egészet, nincs külön telefonos és tabletes android. Egyébként a 2.1-es, 2.2-es, 2.3-as android még mindig sok telefonon fut, nekem is volt olyan, és szerettem, semmi bajom nem volt vele, tökéletesen működött és tette a dolgát, csak már kinőttem a hardware-t, azért vettem újabbat. Nem értem mire gondolsz, régi androidos szoftver hibák alatt :) (azért azt jegyezzük meg, hogy az android mint operációs rendszer, és az azon futtatott programok nem azonosak. Egy Firefow sem windows!). Az, hogy most is hibás az android miben nyilvánul meg? Nekem amióta megvan, 1x bekapcsoltam, azóta nem indítottam újra. Instaláltam rá 200 programot, vígan fut, egyetlen fagyásom nem volt még semmilyen programnál, sem lassulás, se semmi. Mire gondolsz konkrétan? :D

    Dávid – 2013.01.17. 10:02:
    27 éves vagyok, androidot használok. A munkahelyemen érett felnőttek vannak, negyvenből 4 használ iPhone-t, a többi mind androidos. Hogy is van ez? Amúgy gratulálok akkor, hogy megtaláltad a Neked tetsző telefont, akkor is ha iPhone. A lényeg az elégedettség. :) nem tetszhet mindenkinek ugyanaz.. de azért nem kell lenézni azt, aki android párti, jó? :( Én se teszem az almásokkal.

    badly – 2013.01.17. 11:20:
    Hm érdekes. Menyasszonyomnak S2-je van és az elmúlt egy évben 1x nem fagyott le :o Pedig ő aztán minden sz*rral telepakolja.. Az az “olcsó műanyag” akkor se sérül meg ha falhoz vágod a telefont :D A leírtak alapján az iPhone userek egyik célcsoportjába tartozol, elhiszem, hogy jobban tetszik mint az android, ezek szerint nem is való Neked. Semmi baj nincs a nagy telefonokkal, nekem a mostani legnagyobbak közül van egy és tökéletesen kézre áll. “A telefon telefonálásra való” -vissza az őskorba :D A telefont az emberek (sacc) 99%-a alig használja telefonálásra. Az más kérdés, hogy Te így vagy vele, de az elenyésző kisebbséghez tartozol e tekintetben.

    RuckoTK – 2013.01.17. 12:29:
    Az a műanyag szinte elpusztíthatatlan. A kijelző üveg is. Az iPhone már attól karcos ha ráköhhentesz :/ (költői túlzás, de érezzük a lényeget)

    Asd – 2013.01.17. 12:45:
    Egyáltalán nem megbízhatóbb, hidd el :)

    Cxenaz – 2013.01.17. 13:25:
    Azért mondják az Applre amit, mert valós alapja van. Aranyáron adnak ezüstöt. Amúgy én pl amikor vettem a Note2-met, akkor helyből tudtam volna venni egy iPhone 5-öt meg egy 4S-t egyszerre, szóval ez az elmélet sem igazán meggyőző :D És hidd el, ezzel nem csak én vagyok így (mármint hogy az ára miatt veszünk androidos gépet). Egyszerűen csak a többség szereti ha azt csinál az általa megvett cuccal amit akar, és nem csak azt, amit hagynak. Mi lenne ha azt mondanám, hogy a számítógépedre csak Internet Explorert tehetsz (jó, az pont van alapból), és nem rakhatsz rá semmi programot az Office-on kívül? (tudom, hogy vannak programok iPhonera, majdnem annyi mint androidra de most nem szó szerint kell érteni amit írtam. Egyszerűen nincs meg az a szabadság mint androidon). Plusz olyan dolgok hiányoznak belőle amik azért elég alapnak számítanak (élő háttér? Widgetek? androidban már 2.1 óta vannak).

    G – 2013.01.17. 14:00:
    Sajnálattal hallom, sok hasonlót olvastam már :(

    juha – 2013.01.17. 14:38:
    Ez nem a telefon hibája nyilván, ilyenkor ajánlott inkább szolgáltatót váltani. Ajánlom figyelmedbe az alábbi linket: http://www.vodafone.hu/lefedettsegi-terkep

    Gangxtag – 2013.01.17. 17:38:
    Micsoda felvilágosult és tájékozott ember vagy :) Még jó, hogy tudod miről mondasz véleményt :D

    Zoller – 2013.01.17. 17:42:
    A legelső(!) androidos telefonra (2009 év eleje) is van legújabb android, és azon is tökéletesen fut :D Nyilván itt-ott kicsit lassabban. Tud ilyet is az iOS? o.O :) Amúgy nem f*szméregetés meg ilyesmi, csak az ilyeneket mindig úgy adják elő mintha a konkurencia (na jó a wp nem) nem tudna ilyet… Amúgy adatforgalom kapcsoló: widget.. ja, hogy nincs, aha. :/

    András – 2013.01.17. 19:40:
    Én félnék, hogy ha odadőlök a falhoz beszélgetés közben akkor összetörik a zsebemben :S Nekem volt Sony(Ericsson, igen olyan régi) telefonom, 2.3.3-as androiddal, vastagított akkuval, 2-3 napig bírta egy feltöltéssel rendes használat mellett (nonstop wifi, gps, sok internet, zene), stb. Azt számtalanszot leejtettem, levertem, kiesett a zsememből. A legrosszabb ami történt vele annyi volt, hogy leugrott a hátlap és kiesett az akku. Volt, hogy még az akku se esett ki.. És az még nem is gorilla glass kijelzős volt..

    Feri – 2013.01.17. 21:11:
    Képzavar van, a subcategory az egy alkategóriája egy kategóriának. Rémlik a “nem minden rovar bogár, de minden bogár rovar” dolog az oviból? Pont erről van szó. A bogár a rovar alkategóriája. hasonlóképpen az I-termékek alkategóriája az iOs amibe beletartoznak az iPhone-ok; az iPadek külön, meg külön a macbookok, stb mind külön subcategory-k. Az eredeti gondolatodhoz hozzászólva valójában az Apple operációs rendszerei mind freeBSD alapúak (ami lényebégen egy Unix, részletesebben itt http://en.wikipedia.org/wiki/FreeBSD ). Nagy francok ám almáék, hogy egy ingyenes oprendszert adnak pénzért :) Nem is kevésért. Na jó, ez így nem teljesen igaz, csak ráépítettek valamit és az egyészet egyben adják pénzért. :D

    Berci – 2013.01.17. 23:10:
    Kronológiailag teljesen igazad van. Minden más viszonylatban téves állítás :)

    • Dastan - 2013.01.24. 15:40

      Ezt jol meg montad exe!!!jol nyomoddd!! Itt a igasagg sok apple fanboyyy!

      • Dastan - 2013.01.24. 15:57

        Nem vagyok adroid fan se de jo ios stabilitas es egyszerusege meg bizhato!es jol talaja eled a dolgokat!de aszt is elkel ismerni mibe jobba android! Es mas telefon is!

  49. juha - 2013.01.20. 03:26

    Exe: egy szóval se mondtam, hogy a telefon hibája…a tmobilre-ra haragszom, amiért még néha térerő sincs…(lakáson belül itt-ott). de mindegy.

    másik reagálásodra annyit, hogy a használási szintem körülbelül annyit takar, hogy telefon és sms ami alap ugyebár. ezenkívűl pár hírolvasó amivel nyomon követek dolgokat, gps/térkép hogy tudjak tájékozódni különböző helyeken. e-mailezés. egy-két számomra fontos alkalmazás, naptár és emlékeztető hogy ne felejtsek el dolgokat, mert hajlamos vagyok rá. tény és való, hogy vehettem volna vadiúj androidos telefont, de mivel okostelefon terén csak és kizárólag az iOS-t lennék hajlandó használni, ezért vártam arra az időre, amikor is tudtam úgy szerezni egy használtat (a 3GS-t), hogy jelentéktelen mennyiségű pénzzel kellett megtoldanom az eladott nokia E71-esemért kapott pénzt. És hogy miért csak iOS-t vagyok hajlandó használni? vajon csakis díszből utálom az androidot hogy tartozzak valahova? elárulom nem. fősulin hálistennek hetekig használhattam szobatársam 3GSét, majd samsung S2-jét. lehet az az S2-es volt selejt, de egy friss (értsd pár napos) telefon ami még tele se volt millió hülyeséggel annyira szar legyen, mint amilyen volt…hát kösz nem. nem vagyok az a tipikus díszbuzi aki azért vesz iphonet mert menő meg mert szartig van a family pénzzel…hanem egy szó miatt…ez pedig -> iOS. kész. pont. hackelgettem eleget a w705-ös sony ericcsonom, szintén hackeltem eleget az e71est…kinőttem ebből a legyen már kurvaegyedi a telefonom dologból. teszek arra is egy nagy lapáttal, ha 20 év múlva is ugyanígy néz ki majd az iOS, ha megtartja a mostani stabil szokását…egyébként a legjobb telefon amit el tudnék képzelni az egy nokia E71 iOS rendszerrel :D (persze egy kicsit nagyobb kijelzővel mint ami eredetileg van az e71ben). ha létezne ilyen telefon, az tuti hogy semmilyen más telefon nem érdekelne soha a büdös életbe :D

  50. juha - 2013.01.20. 03:44

    ja még annyit hagy jegyezzek meg, hogy ez ->

    Nekem amióta megvan, 1x bekapcsoltam, azóta nem indítottam újra. Instaláltam rá 200 programot, vígan fut, egyetlen fagyásom nem volt még semmilyen programnál, sem lassulás, se semmi. Mire gondolsz konkrétan? :D

    itt egy élből nem hihető dolog. hülyeség persze megint idevenni egy teljesen más kategóriát mint amit fogok (windows), de ha frissen telepítek ey win7-et mondjuk, az űberhipergyors. emberi szem nem tudja követni. felrakod rá az alap dolgokat, használod 1 hónapig, és máris rengeteget lassul. kétlem, hogy ez egy telefonos operációs rendszernél ne ugyanilyen módon történne.

    visszatérve még a korábbi hozzászólásom egyikébe volt egy olyasmi mondat, hogy az android szar. ezt helyesbíteném…pontosabban úgy fogalmaznék, hogy nem szar, csak mint rendszer az iOS jobb. és emiatt kell nekem az apple.

    egyébként derékból rihellem az összest embert, aki interneten szájkaratézik hogy szar az apple (ha samsungos) és szar a samsung (ha apple-ös). akinek kb itt kimerül az élete azt csak sajnálni tudom. akit nem a szerelem tesz vakká, hanem egy szaros alma, azt szintén csak sajnálni tudom. de mindenkinek megvan a joga mindenhez, és attól, hogy én rohadtul utálok mindenkit akinek az első hozzászólása bármilyen hírhez az apple csillogósra polírozása a szájával, vagy éppen a samsung fikázása, az sajnos az én problémám. csak pl facebookon is jó dolog követni a magyar iphone közösséget, mert írják meg a dolgokat, friss infókat stb…de attól a pár embertől, akiktől csak az android/iOS fikázó és appleszerelem kommentek ömlenek sokszor cikkhez nem vonatkozóan azoktól a hányinger elkap, hogy ilyen degenráltakkal ellátott közösség a magyar iphone közösség (a normális emberek mellett). lassan eljutunk arra a szintre, hogy nem a melegházasság lesz nagy világtéma, hanem hogy lehessen házasságra lépni egy apple termékkel…emelett pedig a melegházasság természetessé fog válni :D

  51. Apu - 2013.01.20. 12:00

    Juha – mindenben egyetértek!:)
    Exe – egy pár hiba, 2.6-os android azt hiszem (egyszer néztem meg, így sem törődöm a “hegesztéssel”.)

    Fél év alatt kb. 3-szor fagyott le úgy, hogy a kijelző mindent rendesen mutatott, ellenben nem tudtam hívni, akku le-vissza és helyreállt. :o

    Ha a “csodálatos” kapcsolóval (appkiller) nem oltom ki a futó alkalmazásokat, belassul.

    Az alkalmazások fagyogatnak – itt nem tudok konkrét példát mondani, mert szinte mindegyiknél előfordul.

    Egy szónak is száz a vége: Te használj androidos készüléket, én IOS-t! :)

    Annyit még, hogy egy ismerősöm már szinte mindent típuson végigment ( ZTE, Samsung, stb., most HTC-je van ), szóval gyártó szinten valamiért mindig cseréli a mobilját. :o
    A vesszőparipám most csak mobil szinten: az IOS = Iphone, az android = minden más…

    :)

  52. M0ne - 2013.01.20. 22:19

    Úgyisvan vegyen a sok divatmajom andoridot windows 8 at meg defőleg azt szívjon vele amennyit jólesik :D

  53. Loboda Márk - 2013.06.09. 00:15

    Hello!

    Olvasgatom itt a hozzászólásokat. Androidos telefont használok, htc-t jelenleg, előtte egy sony ericcsony xperia mini pro készülékem volt, problémás.
    Én egy egészen más szempont alapján vagyok kénytelen ezt az android vagy iOS kérdést firtatni, mert látássérült vagyok, így egy okostelefon használata rendkívül más mint egy látó embernél. Egy szónak is szááz a vége, a google ugyan gondol ránk is, sok akadálymentesítést vezet be rendszerfrissítésről rendszerfriddítésre, de semmire nem megyünk vele, ha egy adott készülék nem fogja megkapni a következőt. Rootolgatni nem szeretnék, nem látom értelmét mert már pár haverom is csinálta így, de az egész telefon instabillá vált, így hát képbejött az Iphone. Ez egy egészen más világ, most készülök egy 4 s készüülékewt venni. Itt már minden olyan akadálymentesítési lehetőség alapjáraton megtalálható, amire szükségünk lehet, könnyű ujjmozdulatok, és végül de nem utolsó sorban, a telefon repül, annyira gyors. Az android pedig lassú, nem iws kicsit. Rendszeresen újraindulgat, mostanában már fagy is, pár apptól lehetetlen lesz normális tempóban használni. Az előző minipro készülékemről pedig egyszerüen elszállt a rendszer, minden előjel nélkül használhatatlanná vállt. Szóval olcsó telefonok ide vagy oda, apple és az iOS, mert megbízható, stabil, gyors, valamint nagy mértékben gondolnak ránk is.

  54. BaloghGyongyi - 2013.07.19. 04:53

    Az Iphone az azért fejlettebb mit a Samsung Galgxy S III vagy ,bármelyik telefon. mert nem nagyon támadhatják meg vírusok például nekem most van az Samsung Galagxy S III na azt már támadhatja meg ,sok vírus … Amúgy…. Nekem,se nagyon tetszik az Iphone .. ;) és elég drága is……

  55. Turbo - 2013.11.24. 04:59

    Én csak egy dolgot jegyeznék meg.

    Anno a sony ericson xperia mini-re ami épp hogy kijött megvettem annyira megfogott, és pluszba életgaranciát is vettem rá ami minden hónapban plusz “x” összeg volt.. Ennek ellenére , mikor 2 év elteltével bevittem a T-mobile hoz hogy sajnos vízkár érte.. Elküldtek a halálba.. Pedig a szerzõdésben benne van higy “MINDENRE” kiterjedõ életgarancia! És még õk voltak felháborodva.. Mondanom sen kell azonnal bontottan a szerzõdést…

    Életemben nem volt Iphonom de modt vettem egy Iphone 5-t.. Hasznallom is rendessen. Egy dolgot nem tudok tolerálni az pedig a térkép.. Egyszerûen olyannyira hülye, hogy ennél hülyébb nem lehetne.. A mûszerfalt vertem majdnem szét miatta , mikor interjúra kelett mennem, de baszta megtalalni a helyes utat..

    Viszont ami nagyon pozitív , és ezmiatt eltekintek minden “apró” hibátol az az, hogy amikor a telot kiejtettem a zsebembõl 3x egymás után a betonra és hosszában átrepedt a kijelzõm. Akkor beküldtem az iphone szervízbe “rossz akksi ” panasszal ugyanis a garancia ami törésre vonatkozott az lejárt.. De biztam az apple-ben. 14 nap utan.. (Ami tenyleg 14 nap , nem hónapok) a UPS futar meghozta a készüléket ugyanabban a dobozkában, amiben elküldtem. Találgattunk a kinyitás elõtt higy vajon meglett -e javítva avagy sem. Kinyitást koveyõen meglepetésemre és örömmel tapasztaltam hogy a kijelzõm kicserélve akksi javítva és emellett egy levelet is mellekeltek aniben az áll , hogy remélik elégedetséget tudtak okozni a számonra és remélik hogy maximálisan boldoggá tudtak tenni, enellett ha továbbra is problémám akad a készülékkel a legközelebbi beküldésnél nem javítják hanem egy teljesen bontatlant küldenek..

    Na ez az amivel egyetlen más gyártónál sem lehet találkozni.. Oké hogy drága a készülék , de itt fontos a “Custumer” nem csak azt nézik hogy megvette azt jòlvan, hanem fennt akarjâk tartani a jò viszonyt.. Pont mint a BMW, Audi, Mercedes szalonba megy be az ember..

    Hiába a sok kunkures meg az atom fullos fejlesztések amiket kisem tudnak hasznalni az emberek, csak azért mennek utána mert telhetetlenek… Majd egyszer rájönnek higy mennyit jelent az ha valahova bemennek ahol már komoly összeget otthagytak valamilyen termékre , akkor mosolyogva fogadják akkor is amikor problémával fordul oda, és készséggel segítenek a megoldásban.. Ez az ami egyedivé teszi az Apple-t.

Szólj hozzá Te is!