Hiába próbálta, nem tudta meggyőzni Jobs-ot a Beats-főnök

NZsolt 2013.01.12. 20:41 Apple, Steve Jobs 11 hozzászólás 1 902

A Beats Audio elnöke, Jimmy Iovine nemrég elmondta: három éven át próbálta meggyőzni Steve Jobs-ot, hogy az Apple-nek el kéne indítani egy feliratkozás-alapú zeneszolgáltatást, azonban Jobs nem volt hajlandó kockáztatni. Iovine erről abban az interjúban beszélt, aminek fő témája a hamarosan induló szolgáltatásuk, a Daisy volt, melynek kreatív igazgatói székében maga Trent Reznor, a Nine Inch Nails alapítója csücsül.

Elmondta, hogy 2000 környékén ismerkedett össze az azóta elhunyt Apple-főnökkel, és hiába próbálta győzködni, Jobs a jogdíjak körüli huzavonák miatt nem volt hajlandó megfogadni a tanácsát. Ez mára azért tűnik kevésbé jó ötletnek, mert a feliratkozás-alapú zenehallgatás a tavalyi évben egyre erősebben kapaszkodott felfelé a piacon (Spotify, Rdio) és az Apple nem az a cég, aki egy ilyen tortából nem akarna magának tudni egy szép kövér szeletet.

– iPhoneHungary Rövidhírek –

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

21 éves egyetemista, a technika messzebbi oldaláról. Kedveli az áram nélkül is működő dolgokat.

11 hozzászólás

  1. blabla - 2013.01.12. 22:31

    ha Steve azt monta hogy nem akkor az ugy van jól :D

  2. Mani - 2013.01.13. 01:18

    Így van

  3. Isanka - 2013.01.13. 03:35

    Most hogy beindult a business most már könnyű az “ugye én megmondtam” figurát előadni. Jobs tudta hogy miért nem vág bele. Aljas dolog úgy balféknek tituláni hogy nem tud védekezni. Szánalmas.

  4. MFeri - 2013.01.13. 09:48

    Az Apple nem marad ki semmiből, majd ha felfut az üzlet, felvásárolja a legnagyobb szolgáltatót. :)

  5. micskooo - 2013.01.14. 10:01

    meg kellene nézni hogy ki csinált nagyobb businesst Jobs az Apple-el vagy ez a nevesincs kis köcsög ezzel a gagyi Beats el? Aztán elkezdeni fikázni hogy kinek van üzleti érzéke meg kinek nincs, vagy hogy ki hozott jó döntést vagy ki nem….

    • Parallax - 2013.01.15. 13:08

      kiváncsi vagyok kettőtök közül ki a nagyobb ‘nevesincs köcsög’ te, vagy Dre. :D

  6. Atex - 2013.01.14. 21:11

    A nevesincs köcsögnek DR DRE a neve!!!!

  7. J - 2013.01.15. 01:16

    De barmok vagytok. Neve nincs? LOL…meg aljas dolog fikázni Jobsot mikor mar nem tud védekezni? Hol fikaztak? Feljebb kene húzni a kerítést isten állatkertjen….

  8. Sassy - 2013.01.15. 01:55

    Dr.Dre-nek köszönheti rengeteg rapper a karrierjét:Eminem,NWA,Xzibit,D12,Snoop Dogg….. Tényleg köcsög a faszi???

  9. Isanka - 2013.01.16. 02:46

    “J” értelmezni is kéne a cikket nemcsak elolvasni!!! Tényleg feljebb kéne húzni azt a kerítést!

  10. juha - 2013.01.16. 15:32

    Isanka:

    Továbbra se látom a cikkben, hol fikázta Dr Dre Jobs-ot, vagy hol mondta, hogy balfék…kérlek mutasd már meg, mielőtt kiugrasz az alacsony kerítésen …

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.