Az összes iOS eszközt frissítheti az Apple ősszel

KeleMan 2012.08.07. 18:56 Apple, Egyéb 2 hozzászólás 1 149

Az iMore legújabb információi alapján várható, hogy idén ősszel az Apple az összes iOS eszközét frissíti, mivel érkezik az új, kisebb dock csatlakozó. Mindenképp logikus lépés lenne az Apple részéről, ha az új iPhone és iPod touch készülékben már az új csatlakozót szerelnék, valamint ha megjelenik az új, kisebb iPad, akkor már az is ezen megoldást kaphatja.

Az információk szerint viszont az összes modell frissítésre kerül, így a most márciusban megjelent harmadik generációs Reinta felbontással felvértezett iPad készülék is. Az új iPad esetében persze nem ez az első eset, hogy felmerül a frissítés kérdése, hiszen az Apple már a harmadik táblába is szerette volna beépíteni az úgynevezett in-cell alapú kijelzőket, de a Sharp bénázása miatt erre nem került sor. Sokan panaszkodnak melegedésre is, amelyet két darab led okoz. Ha frissítik az iPad-et, úgy elképzelhető, hogy az Apple már a melegedést is orvosolni fogja.

Az iPod készülékek esetében az az érdekes tény is felmerült, hogy az iPod touch mellett, immár az új iPod nano is a kisebb csatlakozót kapja majd meg. Várhatóan szeptemberben kiderülnek a fentiek.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

2 hozzászólás

  1. Fpéter - 2012.08.07. 19:07

    Nagyon jó lesz, hogy a megjelenés napján vásárolt iPad 3-am nem kapja meg az új csatlakozót, maximum átalakítóval, vagy az Apple felajánl egy olyan megoldást hogy pár ezer forintért kicseréli nekem új csatlakozósra a gépem, vagy az egész kisebb csatlakozós találgatásból nem lesz semmi. Majd kiderül.

    • KeleMan - 2012.08.07. 19:10

      Engem is baromira zavar, főleg ha igaz, hogy most lesz átalakított új iPad 3. Alig 4 hónapja vettem. Az új csatlakozó biztos, de szerintem az iPad 3 nem kapja meg, majd csak jövő év elején.

Szólj hozzá Te is!