Ilyen lesz az új iPhone? Nagyon úgy tűnik…

KeleMan 2012.05.03. 19:50 Apple, Egyéb, iPhone 17 hozzászólás 313

Az év elején az iLounge egyik szerkesztője Jeremy Horwitz azt állította, hogy a kezében tartotta az új iPad készüléket, majd később pontról-pontra leírta az új készülék jellemzőit, melyek valóban igazolták az állítását. Most is ez történt, csak épp az új, hatodik generációs iPhone készülékről állítja mindezt. Bár most nem fogta a kezében a prototípust, csak látta azt, de szerencsére az új információikat most is leírta nekünk.

Horwitz állítása szerint az új iPhone készülék teljesen megegyezik a jelenlegi készülék dizájnjával, csupán annyi az eltérés, hogy az egy picit hosszabb, de lényegesen vékonyabb lesz. Ezen felül új, 4″-es kijelzőt kap a készülék valamint fémvázat a hátlapján. Az Apple várhatóan a kijelző magasságának növelésével kívánja elérni, hogy a 326ppi felbontás ne változzon, így Retina maradhasson az. Erről egyébként már egy hasonló koncepciónál írtunk, miért is lenne szükséges.

A készülék paraméterei annyiban változnának tehát, hogy a kijelző hosszanti irányban növekedne, ezáltal a mostani 115mm-es magasság 125mm-re változna, míg a készülék vastagsága közel 20%-al, 9,3mm-ről 7,4mm-re csökkenne. Ja és még valami, az új iPhone készülék már nem 30tűs csatlakozóval kerülne bevezetésre, hanem az Apple új csatlakozójával, melyről még szinte semmit sem lehet tudni.

Első körben azt tudom mondani, hogy most remélem nem lesz igaza.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

17 hozzászólás

  1. nut - 2012.05.03. 19:58

    esélytelen..

  2. Fleshman - 2012.05.03. 19:58

    Kizárt, az már szinta 16:4-es képátló lenne.
    Hogy nézne már ki egy arra írt alkalmazás az iPaden?
    A növekedést a képátló megtartásával kéne eszközölni.

  3. ATis - 2012.05.03. 20:31

    Ez hihetetlen, hogy ennyire semmibeveszik Steve Jobs munkásságát és lábbal tiporják a jövőről álmodott képét a “teremtvényével” kapcsolatban. Már látom magam előtt a címlapokat: “Szenzáció! szenzáció! Az új iPhone-t az új Samsung Galaxy SIII-ról koppintották!”
    :P

    • renátó - 2012.06.30. 22:09

      ahogy mondod,az apple is tudja hogy a samsung jobb

  4. Plés Tamás - 2012.05.03. 21:01

    Ha ilyen lesz nem váltok 4Sről . a 4S nél vártam a just one more thing mondatot és nem jött ezért megvettem , de hogy volt egy iphone 4 em most egy 4 S em és legyen még egy tök ugyan olyan kinézetű mobilom (mégha a kijelző nagyobb is ) Nah azt nem :) Nagyon remélem , hogy most bődületeset téved …

    • Érdeklődő - 2012.05.03. 21:49

      Nem kellett volna 4S-t venni, ezt kellett volna megvárni… :) iPhoneból érdemes kihagyni mindig egy szériát….iThink ;) …de persze lehet, hogy tévedek. :)

      • KeleMan - 2012.05.03. 23:23

        Teljesen jól látod, két generációt érdemes várni. Én iPhone és iPad készülékeknél is így vagyok vele, eddig sosem bántam meg.

  5. Daemon - 2012.05.03. 21:23

    Na nee ezt egyszerűen nem csinálhatja meg az Apple. Ezzel magukkal meg az emberekkel is kibabrálnának mert nem vennék annyian mint a 4/4s-t. Ha ezt tényleg kidobják akkor az Apple zuhanó repülésre vált. :/

  6. Martyn - 2012.05.03. 21:39

    A 3,5″-es kijelző bőven elég! Minek nagyobb? – azzal a telefon összhatását csesznék szét. Szerintem sem gondolja komolyan az Apple, hogy ilyen szart vágjon a piacra. Nem koppint másokról, magának alkot. A felhőt is ők találták ki (ezután mindenki más is””), Tehát nem, nem ilyen lesz! Ez egy szar. – és igazam van.

  7. Érdeklődő - 2012.05.03. 21:47

    Kíváncsi vagyok. A versenytársnak szánt készülék már “megjött”:
    http://bestandroid.blog.hu/2012/05/03/eloben_a_samsung_galaxy_s_iii_bemutatoja_20_00

  8. Petione - 2012.05.03. 21:49

    Namost a kijelző nagyobbodását szerintem elkönyvelhetjük.. hogy miért? mert egy következő generációs chipnek ami valszeg 4 magos lesz, eléggé valószínű, hog ynem lenne hely egy ekkora készülékben.. a samunál is meg mindenhol azért is ez a nagy képernyő, mert kell a hely a nagyobb teljesítményű procik miatt.. Persze lehet tévedek de szerintem ez is egy igen erős ok… :D

  9. béka - 2012.05.03. 23:13

    iPhone 5-re tervezem majd lecserélni a mostani 3GS-em, de ha ilyen lesz akkor egy vásárlót biztosan elveszítenek… Kénytelen leszek 4S-t venni :S Azért remélem hogy az Apple nem hibázik ekkorát.

  10. a.sebi - 2012.05.03. 23:22

    nekem tetszene. ..de még igy is kics…szerintem az i 4 a legszebb telefon….ilyet akarnek mondjuk 4.5 vagy minimum 4.3 as kijelzővel

  11. Zoltán - 2012.05.04. 17:36

    Azért lenne jó az új méret csatlakozó stb.mert akkor legalább minden 4/4S tartozékot ki lehet dobni, tok,töltő tartalék akku (hátlapban) stb. mert semmi nem lenne kompatibilis az 5 el.De hát ez az üzlet, meg hát a tartozék gyártóknak is élni kell valamiből!

  12. Martyn - 2012.05.04. 19:21

    A 3.5″-es kijelző bőven elég! Akinek nagyobb kell az vegyen egy szarabb gyártótól egy ótvar “telefon”-t… akinek egy gyönyörű telefon kell annak az -> arányok <- baszogatása nem játszik. Kurvára elcseszett lenne úgy mint a képeken. Arányosan a legszebb! A nagyobb kijelző meg ott van a táblagépekben és az iPad-ben. Akinek tábla kell, az vegyen iPad-et. Ne egy gyönyörű telefont táblásítsatok már! Nagyon rühellem amikor a Galaxy Note-oskonál látok egy muntáns szart. Tábla kell vagy telefon? Ne keverd össze!

  13. iGnoom1548 - 2012.05.04. 19:35

    Gondolom az Apple nem vissza fele akar fejlődni.. Remélem ilyen nem lesz a következő generáció. Ja és aki nagy kijelzőt akar vegyen tabletet vagy ott a Samsung.:)

  14. Remsonique - 2012.05.05. 09:40

    Srácok, ez a készülék nem újkeletű! A Corning egy régebbi promo videójában már használják is! Kicsit fantasy, de ott van…és a design ugyanez! Amikor először láttam a videót, már akkor biztosra vettem, hogy ez az egyik prototípus…és lám…(talán) tényleg! Nézzétek csak: http://www.youtube.com/watch?v=6Cf7IL_eZ38&feature=youtube_gdata_player

Szólj hozzá Te is!