Steve Jobs a világ második legnagyobb feltalálója

KeleMan 2012.01.28. 16:03 Apple, Egyéb, Steve Jobs 0 db 1 338

A Lemelson-MIT minden évben elkészíti a világ legnagyobb feltalálóinak a listáját, így is tisztelegve azok előtt. A 2012-es listát több, mint 1.000 válasz alapján állították fel, a megkérdezettek többsége 16 és 25 év közötti, főleg főiskolás és egyetemista fiatalokból állt. Az Apple kultusza az USA-ban eddig is érezhető volt, de jól láthatóan az elmúlt években, főleg 2007 óta az iPhone premierjével nagyságrendekkel emelkedett, mely a kutatókat is meglepte.

A válaszadók többsége Steve Jobs nevét is megadta, miszerint ő minden idők legnagyobb feltalálója, bár a ranglistán csak a második helyet szerezte meg Thomas Edison (52%), a villanykörte megalkotója után. Steve Jobs a maga 24%-val azonban leszorította a második helyről a telefon feltalálóját, Alexander Graham Bell-t (10%), ami egy elég furcsa helyzet, hiszen nélküle mindezt Steve sem tudta volna elérni. Igaz azonban, hogy Steve Jobs és az Apple megokosította és továbbfejlesztette Bell találmányát, melyből létrejöhetett az iPhone, nomeg persze az összes többi okostelefon is. A választ adók közel 40%-a még azt is elmondta, hogy az életüket jelenleg képtelenek lennének elképzelni Steve és az ő fantasztikus termékei nélkül. Marie Curie (5%) a negyedik lett, míg Mark Zuckerberg 3%-al az ötödik helyen végzett Amelia Earhart és Temple Grandin előtt.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Szólj hozzá Te is!