Az Apple nem támogatja az új korhatárbesoroló rendszert

Helme 2011.11.30. 14:33 Apple, iPhone 1 db 125

A számítógépes, illetve konzolos játékokat már a ’90-es évek óta különféle kategóriákba rendezik, nem csak típus szerint, hanem korhatáros besorolás alapján is. Azóta több új elemet kapott a rendszer, a Grand Theft Auto sorozat dobozára már rákerül, hogy agresszív részeket tartalmaz, illetve a káromkodás komoly szerepet kap benne. Ezenkívül természetesen csak 18 éven felülieknek ajánlják. Ezt ESRB-nek nevezik, mely alapján elkészült most a CTIA, mobilos tartalmak besorolására alkalmas rendszere.

Jelen pillanatban öt kategória található, bár a mellékelt ábrán hat jel látható, az egyiket ugye akkor adják, ha még nem készült el az adott produktum csoportba osztása. A Bloomberg úgy tudja, hogy az Apple ezt nem támogatja, inkább a saját maguk által kifejlesztett osztályzást folytatják a továbbiakban.

A mobilos alkalmazásokra kiterjesztett program segít abban, hogy a szülők monitorozni tudják a vezeték nélküli készülékekre letöltött alkalmazásokat. Hiszen az iPhone, iPad térnyerése megkérdőjelezhetetlen, így hamarosan elsődleges játékeszközökké válhatnak a gyerekek körében – tartják a szakemberek.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

Hozzászólások száma: 1 db

  1. smschamp - 2011.11.30. 16:22

    Nem is kell támogatni! Helyes!

Szólj hozzá Te is!