Mark Zuckerberg: Steve Jobs a mentorom volt

Helme 2011.11.12. 13:48 iPhone 1 db 227

Walter Isaacson neve mostanában nagyon sokszor feltűnik az Apple portálokon. Ő ugyanis az, aki megírta Steve Jobs életrajzi könyvét. Nemsokára érkezik hozzánk magyar nyelven, az angol változatba már belelapoztunk, de őszintén megvallva sokkal élvezetesebb a saját nyelvünkon olvasni, mert gyorsabban haladunk vele. Azonban amit olvastunk, nem kicsit megdöbbentő.

Isaacson nemrég a CBS 60 Minutes című műsorában szerepelt, ahol mesélt néhány érdekes dolgot Jobsról. A műsor is nemrég veszítette el az egyik legjelentősebb műsorvezetőjét, Andy Roone-t, aki több évtizeden keresztül olvasta fel a jegyzeteit mogorva stílusban. Azonban képes volt hétről-hétre milliókat a képernyő elé ültetni.

Arról már korábban lehetett hallani, hogy Jobs nagyon keményen beszólt mindig is a Microsoft, illetve a Google vezetőinek. Egy kávét nem tudtak meginni úgy, hogy ne akarták volna egymásra borítani az asztalt. Azonban van még egy márka, vagy inkább jelenség, ami felér a három óriáshoz. Ez pedig nem más, mint a Facebook. Steve Jobs kifejezetten jó kapcsolatot ápolt Mark Zuckerberggel, ugyanis Jobsnak nagyon tetszett a közösségi portál.

“A közösségi hálóról mindig úgy beszélünk, mintha többszereplős lenne, de én nem nagy látom, hogy bárki lenne ott a Facebook-on kívül.Csak a Facebook van, ez az egyetlen jelentős szolgáltatás a piacon. Csodálom Mark Zuckerberget, amiért megtartotta és nem adta el a Facebook-ot, mert maga akarta vezetni. Ez kifejezetten tiszteletreméltó.” – mondta még régen Steve Jobs.

Zuckerberg a múlt héten interjút adott ahol elmondta, hogy Steve Jobsszal nem csak jó kapcsolatot ápolt, hanem a mentoraként tekintett rá. Jobs nagyon sok tanácsot adott neki abban, hogyan is lehet egy olyan csapatot összeállítani, amely komoly eredményeket tud elérni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Fox7Day - 2011.11.15. 00:18

    A két pali akit igazán kedvelek :D

Szólj hozzá Te is!