Két darab iPhone 4 megjelenési időpont maradt – Kivesézzük őket és a boncasztalra tesszük!

Helme 2010.09.17. 12:23 Apple, Egyéb, iPhone 34 hozzászólás 1 146

Már tegnap beszámoltunk nektek arról, hogy a forrásunk két megjelenési időpontot – a másik kettő a launch parti ideje lehetett volna – határozott meg, mely nem más, mint a jövő hét péntek, illetve az azt követő. Eleinte mi azt gondoltuk, hogy október első napja előtt nem igazán kerülhet a boltok polcaira – bár felkerülni nem fog olyan kevés érkezett – az iPhone 4, egy nap alatt jelentősen változtak a dolgok.

Most egy kicsit megvizsgáljuk mindkét dátumot, hogy rémálmaitokban ne jelenjen meg egy hatalmas naptár, melyen minden nap be van karikázva az első forgalmazási időpontként. Folyamatosan jönnek az újabbnál-újabb információk és dátumok, de talán a legnevesebb tipp szeptember 17-re esett. Mivel nem az egyik bevásárlóközpont előtt ülünk arra várva, hogy éjfélt üssön az óra, minden bizonyossággal kijelenthetjük: pénteken nem kezdődik meg a forgalmazás.

A legtöbb médiumban ez az időpont jelent meg, de az elmúlt napokban lehetett már számítani arra, hogy csúszás lesz. Éppen ezért mindenki a következő hétre fókuszál, hiszen már épp ideje lenne valami hivatalos bejelentést ejteni. Hozzá kell tenni, hogy akik a kezdetektől figyelemmel kísérik a T-Mobile-os kommunikációt tudhatják, hogy anno a szolgáltató eredetileg a premier parti előtt egy nappal szerette volna bejelenteni a 3G hivatalos árait, de a Plastik Médiának és Józsinak hála előtte pár nappal leközölte az adatokat, így a terv befuccsolt. Idén is hasonló lehet az ötlet, az informátorunk még soha nem tapasztalt hasonló dolgot, a dolgozók elől elhallgatnak mindent, mely annak tudható be, hogy régebben nagyon sokat szivárogtattak.

Bár az egyik belsős levelezésben vélhetően október elsejét jelölték meg az indulás napjának, nagyon úgy tűnik: mindenkit megpróbálnak beetetni. Azt csiripelik a madarak, hogy a support csapatnak már jövő héten nem lesz oktatás, azaz még a héten lezavarják a betanítást, így gyakorlatilag elképzelhető a szeptember 24-i start. A legtöbb online médium ezzel az időponttal számol, azonban még senki nem kapta meg a sajtómeghívót. Éppen ezért, ha keddig nem érkezik meg az invitáló üzenet – mindenkinek fel kell rá készülni rá – szinte biztosra mondhatjuk az októberi dátumot.

Többen említették, hogy Steve Jobs soha nem hazudik, amit bejelent az óraműpontossággal és precízséggel történik meg. Ugye az egyik prezentációban megjegyezte, hogy még szeptemberben jönnek új országok. Emiatt több olvasónk jelezte, hogy az októberi időpont nem reális a fenti kijelentés tükrében. A megoldás viszont a részetekben rejlik, nagyon fifikás a vezér, nem mondta, hogy milyen idő szerint kell értelmezni a bejelentést. Ha amerikai zóna az etalon, – és miért ne ez lenne – akkor még pont be tudja tartani az ígéretét, hiszen 5-6 órával vissza kell állítani az órát az USA-ban. Amikor nálunk 0 óra egy percet üt az óra, Steve épp a családjával készülődik a vacsorához. Igazán ötletes. A 2008-as start idején csütörtökről-péntekre virradó éjjelén csapták a hatalmas banzájt, ami idén sem lesz másképpen, akik elsőként akarnak hozzájutni a készülékhez, azoknak bizony hétköznap kell ellátogatniuk a helyszínre.

Összefoglalva.

Mindenképpen két időpont maradt, ha jövő héten legkésőbb keddig nem kapják meg a sajtóorgánumok az emailt a kezdésről, marad az október elseje. Elméletileg minden készen áll arra, hogy már 24-én forgalomba kerüljön az új iPhone, de ki tudja, hogy a T-Mobile mivel készül. Egyébként is sietniük kell, ugyanis ha minden igaz novembertől megszűnik az egyedi árusítói joguk, így a Vodafone okozhat még kellemetlen pillanatokat a magentás cégnek. Érdemes minél előbb bezsebelni egy darabot, mivel úgy tudjuk, hogy hétfőig már nem tart ki a szállítmány. Németországban pedig 9 hete várnak a készülékekre, – pedig az anyaország – így Magyarországon ez még több lehet. Ha minden igaz egy kicsit fifikás – de elméletileg működő – ötlettel ki tudjuk sajtolni az időpontot még a bejelentés előtt.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

34 hozzászólás

  1. Balázs - 2010.09.17. 14:36

    Hello,

    engem még az érdekelne, hogy jövő7en hova kell menni sorakozni, gondolom vidékre nem fognak még szállítani egyből.

    • KeleMan - 2010.09.17. 14:40

      Pedig nagyon jó lenne ha a vidéken élő emberek is tudnának vásárolni és nem kellene ezért felutazniuk Budapestre. Elvileg a hivatalos T-Pont üzletekben kell, hogy forgalmazzák. A kérdés az az, hogy kapnak-e majd raktárra. Egyébként a hivatalos üzletek listája itt tekinthető meg: http://iphone.t-mobile.hu/uzleteink.html

  2. Balázs - 2010.09.17. 15:06

    Remélem kiderül minél hamarabb, mert akkor úgy kell készülni a jövö7re, hogy utazás.

    Azt esetleg lehet tudni, hogy az előző launch-nál is csak a fővárosban volt kapható?

    kösz.

  3. Martin - 2010.09.17. 16:21

    Nekem az lenne a kérdésem ,h itthon tnyleg ekkora veszélye van annak ,hogy elfogy? Mert én is szeretnék egyet de nem tudom elképzelni ,h elmegyek a westendbe és a) tolonganak az emberek a t-mobilnál vagy b) azt mondják ,h elfogyott az összes iPhone 4 :S

  4. Izékebiz&eacu - 2010.09.17. 16:42

    ŐŐőőőŐŐőőő… érdekes poszt. Nagyon sokmindennel egyet kell értsek, viszont azt az órás boncolgatást már túlságos kivesézésnek tartom. Hivatalos sajtós megkeresés szerintem nem lesz, sőt úgy gondolom, főleg nekik nem fogják kiírni a meghívót, mert akkor már 1 perccel a meghívó kézhezvétele után mindenki tudná. A szlovákoknál és acseheknél is a premier előtt egy nappal volt a bejelentés. A sajtó sem tudott róla (elméletileg).

    Úgy gondolom, és kitartok véleményem mellett, hogy a premier dátuma a jövő hétre fog esni. Most nem állok le, hogy az 24, 25 vagy 26, lényegtelen (abban nem, hogy akkor péntekre szabit kell kivennem). Én szerdára tippelek, hogy akkor jön a hivatalos bejelentés a facebookon és twitteren, majd a honlapon is megjelenik egy sajtóközlemény. Onnantól láthatjuk a hivatalos árakat, kondíciókat. Másanp este pedig mehetünk sorba állni. Vagy ha pénteken lesz, 25-én éjféltől, akkor ez egy nappal tolódik.

    Kíváncsi leszek a végkifejletre, várom már a telefont nagyon.

  5. s7or4x - 2010.09.17. 17:17

    Szeptember 24-én jön az iPhone 4!

    http://index.hu/tech/cellanaplo/2010/09/17/szepte

    Az index megerősítette a 24.-ét.

  6. Helme - 2010.09.17. 20:48

    Plastik Józsi azt mondta nem 24-e -de közel van hozzá-, neki inkább hiszünk mint az Indexnek.

  7. Izékebiz&eacu - 2010.09.18. 09:06

    No és ki lesz a MOM Parkban 24-én éjjel? :)

  8. Muhadnagy - 2010.09.18. 18:00

    én tuti:)

  9. Kendrick Perkins - 2010.09.18. 18:58

    Helme!

    Plastik Józsi ezt írta: "Közel robbant, de nem jó a dátum."

    Írta mindezt a 25-26-val kapcsolatban, majd pár kommenttel később handrás: "24 lesz az"

  10. ambushka - 2010.09.18. 19:05

    Szegedi T-Pont vajon kap belőlük? És ha mondjuk Pesten ku**a sokan lesznek, de vittek Szegedre, akkor felkérhetnek belőle Pestre?:)

    Ugyanis nekem még pár hét, mire megjön a fizum, stb, és jó lenne, ha maradna belőle Szegeden, persze ha egyáltalán kapnak.

  11. Tóth Á - 2010.09.18. 21:19

    1000000% h ott leszek, bármikor is jöjjön…:D

  12. KeleMan - 2010.09.18. 23:08

    Kedves ambushka! Én is szegedi vagyok és nagyon remélem, hogy másnapra lesz a szegedi üzletben is! Mindenesetre én megyek Budapestre, és nagyon remélem, hogy ott már magaménak tudhatok egyet majd.

  13. Nyuffi - 2010.09.19. 00:20

    Sziasztok!

    Nekem az lenne a kérdésem,hogy kapható lesz fehérben is rögtön? Vagy arra tovább kell várni??!!

    • KeleMan - 2010.09.19. 00:25

      Fehérben még sehol a világon nem kapható sajnos! Biztosra mondhatom, hogy jelenleg csak fekete színűt fog forgalmazni a T-Mobile is. Hogy mennyit kell majd rá verni nem tudom. Szerintem ebben az évben csak megjelenik majd a fehér is…

  14. Izékebiz&eacu - 2010.09.19. 09:32

    :)
    még az sem biztos, hogy éjféli nyitás lesz. Lehet reggel kell érte menni.

  15. Nyuffi - 2010.09.19. 17:06

    Most ez komoly,se árat nem lehet tudni se semmit,és 5nap múlva megjelenik??!! Legyen így!

    Valaki dobjon egy üzit ide péntek reggel,hogy érdemes-e útnak indulnom,vagy kamu az egész.

    köszi

  16. Nyuffi - 2010.09.19. 18:24

    Véleményt kérek, érdemes a fehérre várni vagy jobb a fekete??

    • KeleMan - 2010.09.19. 18:53

      Nézőpont kérdése, szerintem a fekete inkább férfias, míg a fehér nőiesebb, de technikailag teljesen megegyezik. Ízlés dolga.

  17. Tartályos Sly - 2010.09.19. 19:54

    Én csak arra lennék kíváncsi, hogy a 3gs ára mennyiben fog változni. Ha változik egyáltalán…

    • KeleMan - 2010.09.19. 21:01

      Biztos, hogy fog csökkenni, de azt, hogy mennyivel, sajnos nem tudnám megmondani.

  18. Muhadnagy - 2010.09.19. 20:26

    a feketében az a jó, hogy nem látszódik szenzor a fülesnél mig a fehérnél látszódik, meg a másik dolog…ki tudja mikor jön a fehér? :D szóval csak a fekete :P

  19. Nyuffi - 2010.09.19. 20:57

    De abban is van valami hogy a fehér nőiesebb… de persze hónapokat sem akarok várni egy fehérre!!! Ha Keleman azt mondta nem lesz egy darabig, elhiszem,ha jól olvastam a T-nél dolgozik,akkor csak tud valamit?!

  20. Nyuffi - 2010.09.19. 21:08

    Nekem azt mondták a T-nél hogy nem lesz több 3gs,mert lement a szériagyártás vagy mi…

    • KeleMan - 2010.09.19. 21:51

      A 3GS-ből nem lehet majd kapni 16GB és 32GB-os változatot. Az iPhone 4 megjelenésével az Apple bejelentette az iPhone 3GS 8GB-os változatát. Azt még fogják árusítani, nyilván a készletek erejéig, azt nem tudom viszont, hogy annak a gyártásával már leálltak-e. Lehetséges.

  21. Nyuffi - 2010.09.19. 21:56

    A 3Gs-ből,máááár nem lehet kapni se 16-sat,se 32-eset,se feketét se fehéret már,sajnos!!!!!:( csak 8-sat,feketét,arra meg mi fér? lényegében semmi,aki egy kicsit is használni akarja a telót. Legalábbis itt Pécsen.

  22. Tartályos Sly - 2010.09.19. 22:42

    Kösz az infot! Igazából nekem 8-as is jó volna mert a mostani 2g- m is annyi és nekem eddig elégnek bizonyult. Na mindegy majd meglátjuk iphone 4- re nem hiszem hogy lesz keret vannak elképzeléseim az árával kapcsolatban :)

  23. Nyuffi - 2010.09.19. 22:52

    Mondjuk én előfizuval hozom ki majd….

    úgy meg nem "olyan vészes" szerintem,ha a 3gs-t nézzük,ott 5-10 volt havonta a részlet,amiben benne volt a valamennyi perc lebeszélhetőség+sms,meg vmennyi net. A4-nél lehet számítani olyan 15-20körülre havonta legalábbis szerintem. Bár ezt még senki nem tudja.

  24. mikey™ - 2010.09.19. 23:49

    white iPhone = karacsony

  25. ambushka - 2010.09.20. 01:06

    @Nyuffi:

    az iPhone 4-nel nem fognak valtozni a csomagok havidijai. az az elofizetes dija.

    az mar mas kerdes, hogy mennyit kernek el toled a szerzodes megkotesekkor.

  26. Izékebiz&eacu - 2010.09.20. 07:55

    Fehér iPhone Magyarországon év végén vagy jövő év elején várható.
    @Nyuffi : hidd el, a 8 GB is elég sokszor.
    A forgalmazást hamarosan be kell jelentenie a T-nek, én ezt szerdára teszem.

  27. Nyuffi - 2010.09.20. 10:28

    ambushka: nemtudtam, h azok a csomagok /ikon200,400,600/maradnak mint most a 3gs-nél.

    Akkor nem várunk a fehérre:(

    Na igen,valamit lassan lépni kell a T-nek..

  28. Nyuffi - 2010.09.20. 22:24

    http://www.origo.hu/techbazis/mobil/20080818-megv

    ezt kérdezte valaki tegnap…

Szólj hozzá Te is!