CarKey – az iOS 13.4 legfontosabb és leghasznosabb újdonsága

HusztiD 2020.02.07. 09:55 iOS, iPhone 0 db 3,179

bmw-digital-key

Az Apple szerda este tette elérhetővé az iOS 13.4 legelső fejlesztői bétáját, mely igen méretesre sikerült, hiszen egy iPhone 11 Prón 4GB-ot tesz ki a frissítés. Az apróbb hibajavítások mellett pedig egy hasznos funkciót is belepakoltak az almások a rendszerbe, melyet valamilyen okból fogva elfelejtettek megemlíteni a hivatalos leírásban.

Ez pedig nem más, mint a CarKey keretrendszer. Voltaképp ez annyit jelent, hogy a jövőben az újabb kocsikat immáron az iPhone-unk segítségével is kinyithatjuk és elindíthatjuk, ergo semmi baj nem lesz, ha véletlenül otthon felejtenénk a kulcsunkat. Mindez az NFC chip segítségével fog megvalósulni, azonban mielőtt kinyitnánk és elindítanánk a kocsinkat, előtte a Face ID által szükséges azonosítanunk magunkat – nehogy a telefon elvesztése miatt bárki hozzáférjen a kocsinkhoz.

Mivel ez az újdonság nem volt megemlítve az iOS 13.4 bétájának a leírásában, így a szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy ugyan jó funkció lesz ez, de nem kizárt, hogy ha nem elég kiforrott, akkor az Apple kiveszi majd az iOS 13.4 végleges verziójából. Egyelőre mennek a tesztelgetések, mi pedig reméljük, hogy minden a megfelelő kerékvágás szerint megy, ugyanis ez egy nagyon hasznos funkció lesz, melynek sokan hasznát veszik a későbbiek folyamán.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+4.5

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!