Amerikában már ötből négy fiatal rendelkezik egy iPhone-nal

HusztiD 2018.04.12. 15:55 iPhone 3 db 67

iphone-2017-lineup

Szinte minden évben készül egy-két olyan felmérés, mely a fiatalokra irányul. Így történt ez legutóbb is, hiszen a Piper Jaffray csapata a fiatalok között végzett egy felmérést, amiből megtudhattuk, hogy Amerikában a tinédzserek 78 százaléka rendelkezik valamilyen iPhone modellel, de ez az arány éves szinten egyre tovább növekszik. Hasonlításképp 2014. tavaszán még csak 60 százalékon állt az Apple.

A szakértői előrejelezés szerint nem áll meg a menet, hiszen számításaik alapján a következő évben immáron 84 százalékon állhat az Apple a fiatalok körében. Természetesen nem csak a telefon, de az Apple Watch is egyre népszerűbb a diákoknál, hiszen a megkérdezettek 20 százaléka tervez a következő hat hónapban lecsapni valamelyik modellre. Az szintén érdekes, hogy az Apple a második legkedveltebb márka a fiatalok között. Első helyet meglepő módon a Rolex tartja.

A szakértők úgy hiszik, hogy idén ősszel három darab iPhone-t dob piacra a kaliforniai vállalat, így mindenki megtalálja a maga készülékét. Többek között ebből kifolyólag hiszik azt, hogy tovább növekszik az almások részesedése az elkövetkezendő hónapok folyamán.

A felmérésben 40 állam, több ezer diákja vett részt. Mondjuk azért mi arra is kíváncsiak lennénk, hogy Magyarországon mi a helyzet, de sajnos erről semmilyen információnk nincs.

Figyelem! Tavasz alkalmával brutális akcióval vár az iDoki, illetve a megfelelő kiegészítőkről se feledkezz meg!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 3 db

  1. Szasza - 2018.04.12. 16:15

    Ez egyáltalán nem meglapő! Nekik egyáltalán nem okoz problémát kifizetni egy-egy új modellt. Ahogy pl. Németországban sem gond. Magyarországon is egyre jobban terjed. Bár ott kicsit nehezebb a fiataloknak ősze dobni rá a pénzt.

  2. Andras - 2018.04.12. 18:17

    Igen persze hogy 78 % fiatal lessz ,mivel mit is tudnak ök a külvilàgròl . A màsik meg nem is nagyon elterjedt semmifèle màs Gigans- cèg arrafelè ugy hogy az Àllamokba nagyon egyèrtelmü ez a 78 % … 10 èv mulva vàlasztani sem lehet majd USA- ban hanem csakis Apple lessz az egyetlen telefon(okos) gyârtó … NEM ?

  3. BéDé - 2018.04.13. 09:50

    A többi gyártó nem is igen hiányzik!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához