Nagy népszerűségnek örvend az LTE képes Apple Watch 3

HusztiD 2017.11.21. 11:56 Apple Watch, Kiemelt hírek 4 db 284

apple-watch-series-3-waves

November elején, az Apple legutóbbi pénzügyi konferenciáján kiderült, hogy az Apple Watch éves szinten vizsgálva 50 százalékos eladás-növekedést tudhat magának. Ez eléggé jól hangzik, s bizakodásra ad okot az almások részére, ennek ellenére sajnos továbbra sem árulták el a pontos eladási adatokat, de a Canalys legutóbbi felmérése erre enged következtetni.

A szakemberek szerint az LTE chippel szerelt harmadik generációs órákra nagy kereslet mutatkozik világszerte – persze ott, ahol támogatott a technológia. Mi több, annyira nagy az érdeklődés ötvözte az első hetek leforgása alatt, hogy még maguk a szolgáltatók is meglepődtek, kik kínálják az LTE-s okosórát. A Canalys által vizsgált harmadik negyedévben az Apple összesen 3,9 millió okosórát szállított le, ebből pedig valamivel több, mint 800 ezer volt a már említett cellularos modell. Közben azt se feledjük, hogy a harmadik generációs óra szeptember közepén jelent meg, így arányokhoz viszonyítva egészen szép teljesítménynek nevethetjük ezen számokat.

slide1_0

A legnagyobb okosóra gyártó egyébként továbbra is az Apple. A júliustól szeptemberig tartó időszakban 17,3 millió órát szállítottak le a gyártók, melynek a 23 százalékáért volt felelős az Apple. Második helyen a kínai hasonmás-rivális, a Xiaomi szerepel a maga 21 százalékos teljesítményével. Ezt követően pedig 20 százalékkal a Fitbit volt a harmadik legnagyobb gyártó, miközben a Huawei és a Samsung minimális, 6 és 5 százalékos piaci megoszlásokat tudhat magának.

Sajnos mint tudjuk, Magyarországon egyelőre nem támogatott az LTE chippel szerelt Apple Watch, így mi csak a mezei, GPS-szel szereltre tudunk maximum lecsapni. Mindenesetre reméljük, hogy hamarosan hazánkban sem szab majd semmi sem gátat az LTE-s Apple Watch terjedésének.

Információ! Megfelelő védelmet keresel az új iPhone 8, 8 Plus vagy a jövőbeli iPhone X telefonod számára? Akkor ne felejtsd el lecsekkolni a Speck tokokat és kiegészítőket! Apropó, olvastad már az iPhone X-ről az első tapasztalatainkat?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 4 db

  1. Zoli - 2017.11.21. 17:49

    Ezt a “mezei” kifejezést mellőzném a szótáradból, ugyanis amire alkalmazni szoktad, iphone 7-8 stb, k nem olcsó dolgok, ez a jelzô pont nem illik rà. Azt sugalja, csöves, ne ezt vedd meg.
    Amúgy elég szélsőséges reklám az, ha szörfözés közben csörög a telefon. Azt szívesen látnám, hogy a szörfös válaszol a hívásra, beszélget, de szörfözik tovább.

  2. Ironyjakuza - 2017.11.21. 19:41

    Zoli
    Igazad van !
    Többször írtam ennek a sutyeráknak ,hogy moderálja a szavait ,de nem megy neki , mire rájöttem ez egy mezei paraszt !!!!

  3. Zoli - 2017.11.21. 20:48

    Ez kicsit erős, de igen/ én egy mezei iPhone x tulaj vagyok.

  4. Jovi - 2017.11.25. 21:02

    Én meg egy “mezei, GPS-szel szerelt” Apple watch 3 tulaja :D sajnálom azert hogy Magyarországon nem lehet kapni a masik változatot :/

Szólj hozzá Te is!