3-4 hetes csúszással érkezik az iPhone 8

HusztiD 2017.07.13. 13:55 iPhone, Pletykák 2 db 274

iphone-8-function-area-concept-image-005

Ahogyan közeledünk szeptember felé, úgy olvashatunk egyre több pletykát az iPhone 8-ról. Ezúttal a CNBC beszámolójából tudhattuk meg, hogy a Bank of America egyik ismert elemzője, Merril Lynch szerint mennyit késik a telefon. Biztosra még semmit sem tudunk, csupán szóbeszédekre lehet támaszkodni, de hónapok óta terítéken van a téma, mely alapján késni fog a telefon.

Az elemző az ellátási láncból származó információkra támaszkodik. Ezek alapján sajnos elmondható, hogy az Apple technikai gondokkal küzd, amit egyelőre képtelen megoldani csúszás nélkül. Ez annyit jelent, hogy az eredeti megjelenéshez képest 3-4 héttel kerülhet piacra az iPhone 8. Bár egyelőre azt sem tudni, hogy mit tűztek ki a készülék megjelenési dátumának.

Nem újdonság a mostani hír, hiszen hónapokkal ezelőtt voltak olyan szóbeszédek, melyek szerint akár októberre tolódhat a telefon megjelenése. Mivel a mostani infók is pletykán alapszanak, így nem érdemes őket készpénznek venni. Mi pedig bízunk benne, hogy minden gördülékenyen megy az Apple számára.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 2 db

  1. Patrik - 2017.07.13. 14:21

    Az szerintem teljesen korrekt. Csak ne legyen több.

  2. Blaz - 2017.07.13. 16:16

    Technikai gondok:D vicc. Véletlen se szándékosan az ünnepekre időzítenek.. Meg akkor ki venne 7s-t? Nah.. Mind1

Szólj hozzá Te is!