Megérkeztek az első AirPods unboxing és review videók

HusztiD 2016.12.16. 11:57 Apple, Kiemelt hírek, Videók 6 db 646

airpodsunboxing

Végre-valahára megjelent az Apple új vezeték nélküli fülese, az AirPods. Az új kiegészítőt még a szeptemberi iPhone 7 eventen mutatták be a kaliforniaiak, s az eredeti tervek szerint október végén kellett volna megjelennie, de tudjuk nagyon jól, hogy ez nem így lett.  Az elmúlt napok folyamán vált elérhetővé az Apple oldalán az új vezeték nélküli füles, a szerencsések pedig már megkapták az első szállítmányt.

Nincs ez másképp a nagyobb tech oldalaknál sem, hiszen ők szintén hozzájutottak az első termékekhez. Az alábbi videókban a már jól megszokott unboxing mellett pár szóban beszélnek arról, hogy voltaképp milyen lett az Apple új fülese, valamint hogy milyenek az első tapasztalatok.

Összességében elmondható, hogy ismételten egy remek termékkel állt elő az Apple. Persze használattól függ, de átlagemberek számára akár egy hétig is bírja a füles és a dokkoló együttesen egy teljes töltéssel. Érdemes a benne rejlő technológiáról szót ejteni: a füles érzékeli, hogy mikor használjuk, így amikor az egyiket kivesszük a fülünkből, akkor az automatikusan leállítja a zenelejátszást, ami akkor lesz hasznos, amikor épp beszélnek hozzánk. Dupla érintéssel Sirit is elővarázsolhatjuk, aki mondjuk segít számunkra le vagy följebb hangosítani a  zenét, vagy egyéb más kérésünkben segít számunkra.

De nézzük inkább a videókat:

Marques Brownlee

Macworld

Digital Trends

Computer Bild TV

CNET (spanyol)

Hogy tetszik az eddigiek alapján az új AirPods? Lecsaptok rá?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 6 db

  1. Mr. Brain - 2016.12.16. 12:29

    Kalapáccsal! :-D

  2. Csorba Miklós Endre - 2016.12.16. 14:17

    Jó!
    Kérdés 1: ugyanolyan jó-e a hang, mint a drótosnál?
    Kérdés 2: az jó, hogy megáll, ha az egyiket kiveszem a fülemből. De akkor is újraindul, ha nem az enyémbe teszem vissza, hanem a barátnőm fülébe?

    • HusztiD - 2016.12.16. 15:40

      1: valamivel még jobb is a minőség.
      2: azt nem fogja érzékelni, hogy kinek a fülébe rakod vissza.

  3. Bence - 2016.12.16. 19:12

    De azt kérdezné, hogy elindul e, folytatja e?

  4. Antimilan - 2016.12.17. 00:09

    Hogy ti mennyire betegek vagytok!!!!?!!!
    Apu vett iphonet?
    Inkább dohányozzatok. Ha vagy màr 18

  5. Apples - 2016.12.17. 00:10

    Az meg benne volt a videóban, hogy igen

Szólj hozzá Te is!