Új szabadalom egy kisebb, vékonyabb ám jobb minőségű iPhone kameráról | iHungary

Új szabadalom egy kisebb, vékonyabb ám jobb minőségű iPhone kameráról

HusztiD 2016.01.28. 17:55 iPhone, Kiemelt hírek 4 db 487

camera-bump

A hónap elején már beszámoltunk arról, hogy forradalmian ütős szabadalom látott napvilágot, ami lényegében arról szólt, hogy egy lencsében két kamera kapna helyet, amivel sok-sok jóságot kihozhatnánk a felvételeinkből. Minap ismételten előkerült egy hasonló szabadalom, melyet még 2013 folyamán nyújtott be az Apple, de még csak most fogadták el.

A leírás alapján az új kamera másabb lenne, mint amiket most használ a termékeiben az Apple. Tulajdonképpen nem sík, hanem egy hajlított, gömb alakú lencse kapna helyet, ami által képesek lennének a méretéből faragni. Egy ilyen eljárás által például búcsút inthetnénk az iPhone 6-ban bemutatkozott, majd 6s-ben tovább folytatott kiálló kamerának, ami sok embert még a mai napig zavar.

Az adatok alapján nem csak okostelefonokban, hanem tabletekben is bemutatkozna az új kamera, amivel természetesen magas felbontású képeket csinálhatnánk, ugyanakkor megmaradna a lencse úgynevezett alaktényezője. Ugyan ez a technológia limitációkkal járhatna, ha a rendes kamerákhoz hasonlítjuk, hiszen ilyen eljárásokkal csupán alacsony felbontású képeket lehet csinálni.

curved-sensor

Természetesen erre van egy megoldása az almásoknak, hiszen egy másik lencse segítségével megoldanák az alábbi problémát, így a magasabb felbontású képek készítése sem okozna gondot. Normál esetben egy ilyen kép nagyon zajos lenne, azonban ezzel a megoldással képesek kiküszöbölni az úgynevezett kromatikus aberrációt.

Mivel ezelőtt 3 évvel adta be ezt a szabadalmat az Apple, így kérdéses, hogy mikortól fogják alkalmazni. Vélhetően az iPhone 7 kapcsán már valami hasonló eljárást alkalmaznak, amivel ismételten eltüntethetik a kilógó kamerát, akárcsak a kezdetekben.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 4 db

  1. Apples - 2016.01.28. 18:55

    A lencse most se sík! Csak az azt védő zafir üveg.
    Nem tudom mi a forradalmi ebben az abraban pedig érdekelne!

  2. Apples - 2016.01.28. 18:57

    Ja mar latom! Jobb szélen van a szenzor – az ami hajlított, gomb palást alakú a megszokott sík helyett!

  3. Alnus - 2016.01.29. 06:43

    Hű ez nagyon kafa kamera lesz, jobb mint a bifiduszefenzisz mert itt nagyot jatszika a kromatikus aberracio :)

  4. Herve - 2016.01.30. 21:12

    Csak azt tudnám mint fotós, hogy mi köze a lencsék tökéletlensége miatt fellépő kromatikus aberrációnak a zajosodáshoz?
    Ha már írtok egy értelmetlen cikket legalább vegyétek a fáradtságot és nézzetek utána annak, hogy mi és mit jelent …
    Külön fáj, mikor írdatlan baromságokat írtok egy kameráról.
    Rendszeresen keveritek (nem csak ti) a fogalmakat és ez nagyon zavaró. Nem hiszem el, hogy nincs a közeletekben egy fotós, akit megkérdezhetnétek.

Szólj hozzá Te is!