Az FBI igazgatója is kiborult az Apple válaszán

HusztiD 2014.09.27. 10:03 Apple 7 db 1,093

fbi_ios8_kiemelt

James Comey csütörtökön reagált a Google és az Apple törekvéseire, melyek célja rendszereik minél szigorúbb védelme. Comey igazgató nagyon aggódik, hogy az új oprendszerek korlátozzák vagy megakadályozzák a törvényes kormányzati hozzáférést a készülékeken. A Huffington Postnak adott interjúban arról is beszélt, hogy a Google és az Apple illetékeseivel is tárgyalt már az ügyben. Úgy véli, bár a személyes biztonság fontos, a szenzitív információkhoz való hozzáférés egy napon létfontosságú lehet a nemzet biztonsága érdekében.

“A törvény betűjének nagy hívője vagyok, de abban is hiszek, hogy ebben az országban senki sem áll a törvény felett. Az üggyel kapcsolatban komolyan aggaszt, hogy e cégek olyan termékeket forgalmaznak, amelyek lehetővé teszik az emberek számára, hogy a törvény fölé helyezzék magukat.” – reagált az FBI-direktor többek között az Apple csütöröki közleményére, arról, hogy az iOS 8 új biztonsági rendszere miatt technikailag képtelenek hozzáférést adni a rendfenntartó szerveknek konkrét készülékekhez.

Jelenleg úgy tűnik, konkrét intézkedés nem érkezik a kormány részéről, de a jövőre nézvést szigorúbb törvényeket ígért.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 7 db

  1. IPhone - 2014.09.27. 15:54

    Ez olyan nevetséges. Kit akarnak megetetni, hogy nem férnek hozzá az adatokhoz. Röhög a vakbelem. Van aki ezt elhiszi?
    Ez olyan mint egy mexikói szappanopera…

  2. Szasza - 2014.09.27. 22:56

    Inkább azért aggódnak,mert nem férnek hozzá mindenki dolgaihoz(lehalgatások emailek stb)gyökér amerika.Szánalmas!

  3. Baro Marci - 2014.09.28. 01:39

    A honfoglalo jelszavatokat vagy a csajotok meztelen kepeit feltitek a titkos szolgalattol? Nem mindegy?

  4. Vélemény - 2014.09.28. 13:15

    Baro Marcinak egy nagy Like! Tele a világ James Bondokkal ;)))))))

  5. Pal007 - 2014.09.28. 21:57

    Baro marci, velemeny:
    Szóval nektek csak a pucér barátnős kép – honfoglaló jelszó vagy titkos nukleáris rakéta inditó kódok relevanciája él az agyatokban?… A kettő között semmi csak a magánszemélyre tartozó nem létezhet?… sajnos amivel ember visszaélhet azzal vissza is fog mindig míg világ a világ… Sajnos!

  6. IPhone - 2014.09.29. 08:09

    Nem mindenki olyan ék mint te Marci :)
    Te el sem tudod képzelni, hogy be tudnak szopatni, ha az adataidal visszaélnek. Persze ha te egy török hegyipásztor vagy, aki csak a keresztelőjén volt a városban, akkor neked semmi félnivalód nincs.

  7. Lego - 2014.09.30. 15:11

    Marcinak van igaza! Az apple szerzödést ha elolvastad volna benne van hogy ahhoz fér hozzá amihez akar – az övé Te csak felhasználhatod! A biztonsági rendszerek pedig sehol nem zárhatják ki a nemzetbiztonsági ellenörzéseket a rálátás tekinterében. Szappanopera mert oktalan csacsiság Azt hinni, hogy a nemzetbiztonsâg codfejtöi szükség esetén nem fejtik meg az egyébbként az apple részéröl elöre bemutatott platform codjait. A Mari nènik valós évszámai, a titkis apeh tartozásod, vagy higy titokban mily sex oldalakat nézel a francot sem èrdeklik rajtad kívül :)

Szólj hozzá Te is!