Tovább csiszolja a Maps-t az Apple

HusztiD 2014.07.15. 16:14 Apple, Egyéb 9 db 225

Úgy tűnik, hogy a kaliforniai vállalat lassacskán felismeri a hibáit és gőzerővel rááll a saját térképszolgáltatása fejlesztésére. Mi sem jobb példa, mint a múltkori hírünk, melyből kiderült, hogy mostantól napi rendszerességgel frissítik. Ugyanakkor az előző héten még azt is megtudhattuk, hogy a Google Maps-et az iCloud.com-on is lecserélik a vállalat saját alternatívájára.

A hírek szerint az Apple Maps emberei most a vállalkozásokat keresik fel, hogy pontosítsanak az adatokon. Egészen pontosan olyanokat, ahol hibát jelentettek be azelőtt a felhasználók. Egy esetben egy személy jelezte, hogy egy cégnek a hibásak az elérhetőségei, majd a vállalat egyik munkatársa felkereste a tulajdonost, hogy egyeztessék a pontos elérhetőségeket. Mikor a tulajdonos visszakérdezett, hogy mikortól lesz kijavítva a hiba, akkor a vonal másik végén lévő hölgy válasza annyi volt, hogy egy héten belül már korrigálják a problémákat.

Esélyes, hogy az Apple ezentúl nagyobb figyelmet fog szentelni Mapsnek. Eddig nem nagyon lehetett hasonló híreket olvasni, azonban az utóbbi napokban egyre több ilyen hír lát napvilágot. Vajon komolyabb fejlesztésekre is készülnek a közeljövőben a kaliforniaiak?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 9 db

  1. Patrik - 2014.07.15. 17:14

    Remelem lesz útvonaltervező Bp-re nézve :)

  2. Tomi - 2014.07.15. 17:29

    Igen, Magyarországon nem valami jo! En inkabb maradok a google maps nel!

  3. DjTiician - 2014.07.15. 17:39

    Hello! Egy olyan kérdésem lenne hogy cégem hogy kerülhetne be az Apple Maps-be? Koszonom

  4. irdalmatlan - 2014.07.15. 19:03

    Akkor se fogja a kutya se használni… Ez a saját Maps-szes inkább idegesítő, mint értékelendő innovatív próbálkozás. Egy jól összerakott platform használatát akadályozza.

  5. Milan - 2014.07.16. 10:10

    Sziasztok!
    Az lenne a legjobb ha az Apple lehetőséget adna rá hogy kiválasszuk hogy melyiket is szeretnénk,és pl.telefon aktiválásakor felajánlaná hogy Apple Maps vagy valami más(esetleg fizetős cucc lehetne).Tudom,ez nem éri mg nekik,de ha a felhasználók érdekeit tartanák szemelőtt,ez lenne a legjobb.
    Ja,és az iOS 7-et is kéne javítgatni,mert van pár hiba.szerintem ez fontosabb lenne mint a Maps

  6. Ibrick - 2014.07.16. 16:01

    Elég lenne a jó, ha ki lehetne törölni, hogy ne foglalja a helyet.
    Aki normális navi programot akar az úgysem bohóckodik se ezzel se a google féle ócskasággal.

  7. B - 2014.07.16. 17:50

    Én kb 1 hónapja írtam a térképpel kapcsoltba at Apple-nek, hogy 2 éve már nincsen Cora üzletlánc Magyarországon, de nem tudták még javitani! Azért szégyen ez, úgy érzem!

  8. Patrik - 2014.07.16. 18:51

    Szerintem az Apple pont nem azzal fog törődni hogy mi legyen meg található egy kis ország térképén. Lásd: Siri sem tudja még hogy milyen éttermek vagy helyek vannak Magyarországon.

  9. Tóth Kornél - 2014.07.16. 20:34

    Kb kinevetnek,hogy csoró magyar ugat a kaliforniaiaknak,hogy egy 9milliós országból kiköltözött a Cora üzletlánc..ugyanmár. Amerikában némelyik városban többen laknak,mint itt az egész országban. Nagyon elhitted!

Szólj hozzá Te is!