Nonszensznek nevezte Tim a legújabb Apple könyvet

HusztiD 2014.03.19. 12:23 Apple, Tim Cook 8 db 165

Tegnap Amerikában megjelent a legújabb könyv, mely a Steve Jobs éra utáni Apple-ről szól. A könyvet a Wall Street Journal egyik volt kollégája, Yukari Iwatani Kane írta, aki már korábban is a kaliforniai vállalattal foglalkozott írásaiban. Az író a könyv első felében bemutatta Jobs-ot és a céget, továbbá leírta, hogy miként tevékenykedett a végsőkig Steve a cégnél, míg el nem érte őt a sajnálatos tragédia. A könyvből egyébként az is kiderült, hogy a legelső iPad majdem 399 dolláros áron került forgalomba, ám ezt, mint tudjuk nem jött össze.

Térjünk vissza a cikk eredeti témájára, mely szerint a jelenlegi vezérigazgató nonszensz jelzővel illette a könyvet, hiszen az nem ad valós képet a vállalatról. Tim azzal magyarázta ezt, hogy hasonlít a többi könyvre, melyek igazából semmit nem tudnak a cégről, sem Steve-ről és a dolgozókról. Kifejtette, hogy az Apple-nél több, mint 85 ezer ember dolgozik, akik nap mint nap megpróbálják a lehető legjobbat kihozni magukból, hogy megalkossák a legjobb termékeket és azokkal nyomot hagyjanak az univerzumban. Tim hozzátette, hogy ez volt a vállalat célja már az első naptól és ezt vallják a mai napig illetve a jövőben is ezt fogják.

Ugyanakkor Kane is válaszolt a történtekre, ugyanis szerinte Tim Cook-ot erősen megérinthette a könyv, hogy ilyen erős érzelmeket váltott ki belőle. Később megjegyezte, hogy nincs ezzel baj, ugyanis ezt szerette volna elérni a könyvével, hogy provokálja az embereket, hogy elmondják róla a saját véleményüket.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 8 db

  1. Boxoló - 2014.03.19. 13:36

    Persze egy kivülàllò màskènt làtja a dolgokat mint egy bensôs. 85ezer ember(durvàn Budapest egy kerületèben lakòk szàma) alkothatnànak, reagàlhatnànak kicsivel jobban mint eddig.itt most csak a softveres dolgokra gondolok.

  2. ViTamás - 2014.03.19. 13:47

    Ha Cooknak nem tetszik a kritika, azt nem dumával, hanem jó termékekkel kéne cáfolnia.

  3. Boxoló - 2014.03.19. 15:06

    Iiiigy van!

  4. KS - 2014.03.20. 06:40

    Szoftveresen a legstabilabb Operációs rendszer az IOS !! Évek óta, az hogy nem tudod csili- vilizni az a teljesítményt, és az Apple letisztultságát erősíti,minimalista és fiatalos az IOS7 designja, a 6 os akinek jobban tetszett rakja vissza azt!!! akinek csili vili kell, az ne itt sírjon, az vegyen Android oprendszerű Smart-phone-t!!!

  5. The Count - 2014.03.20. 07:36

    KS: te nem itt élsz, vagy csak az elmúlt fél évben elbambultál ?
    Hogy rakjam vissza a 6-ost ha nem lehet ????

  6. KS - 2014.03.20. 16:44

    Megoldható, Google a barátod!!!

  7. The Count - 2014.03.20. 19:55

    5-re 6-ost ????
    Megnézem

  8. KS - 2014.03.21. 06:42

    Nézd jobban :) google.com

Szólj hozzá Te is!