Továbbra is az iPhone dominál

HusztiD 2014.03.11. 12:24 Apple, iPhone 1 db 459

Az amerikai piacot vette figyelembe a legújabb kimutatás, ahol azt vizsgálták, hogy milyen márkájú okostelefont vásárolnak az emberek. Mivel az amerikai piacról van szó, így nem csoda, hogy az Apple érte el a legnagyobb megoszlást, akit a Samsung követ, a többi gyártó pedig ismételten eltörpült a két óriás mellett.

Az új adatok alapján az iPhone 2013. októberéről 2014. januárjára egy százalékkal növelte a részesedését. Az év elején már 41.6% volt az összmegoszlás a tavalyi 37.8%-hoz képest, ami 3.8%-os javulásnak tudható be. A Samsung része 26.7% volt januárban, ami szintén növekedést eredményezett az előző év októberéhez és ugyanezen év januárjához képest, ám a Dél-koreai cég egy év alatt csak 1.3%-kal tudta növelni a részét az amerikaiaknál. Az LG, Motorola és HTC vesztett a két óriással szemben, ugyanis egy évvel korábban nagyobb volt a megoszlásuk, mint most. Érdemes megjegyezni, hogy az LG-nek sikerült emelnie októberről januárra az eladásait, de ez nem volt elég a csökkenés elkerüléséhez. Érdekességképpen, ha összeadjuk az értékeket, akkor észrevehetjük, hogy az Apple számai csak egy csipetnyivel maradnak alul az említett négy cégével szemben.

Szerintetek mennyit fog változni a megoszlás az iPhone 6 megjelenésével?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. iGnoom1548 - 2014.03.11. 23:01

    Nem azért de ezen a grafikonon a Samsung is eltörpül az Apple mellett….:)

Szólj hozzá Te is!