Már az Amazon is az iPad Air-t támadja

Dan 2013.12.02. 20:08 Apple, iPad 20 db 1,418

A Microsoft után az Amazon is beszállt a legújabb iPad képességeit, no meg árát firtatók sorába.

A vállalatok közötti versengés, mint tudjuk, egy szinte soha véget nem érő folyamat, ami a karácsonyi ünnepek közeledtével ráadásul még inkább felerősödik. A Microsoft, no meg más piacvezető gyártók után, az Amazon is megpróbál némi borsot törni az Apple orra alá, legújabb, mindössze félperces reklámfilmjében.

Az élesebb, könnyebb és kevesebb címmel nemrég megjelent promóvideóban mintha csak magát, Jony Ive-ot próbálná meggyőzni az Amazon táblagépét népszerűsítő egyén, olyan alapvető „problémákra” felhívva a figyelmet, mint a súly, vagy az ár, de persze előtérbe kerül a Kindle legújabb, HDX felbontást prezentáló kijelző-technológiája is, ami állítólag 1 millióval több pixelt képes megjeleníteni, mint a retinás iPad Air.

Legutóbb a Microsoft követett el hasonlót, akkor a redmond-iak egyébként szintúgy az iPad Air képességeit, pontosabban annak hátrányait feszegetve próbálták saját produktumokat jobb színben feltüntetni, s ezáltal még több Surface-júzerre szert tenni. Bár az offenzíva sikeressége egyelőre meglehetősen kérdéses, statisztikák szerint az már szinte biztos, hogy ennek ellenére sem fogy túlságosan a Surface.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

Hozzászólások száma: 20 db

  1. Yooozi - 2013.12.02. 20:13

    Ha nem megy az eladás, valamit tenni kell… Azért 8,7 az nem 9,7… Akkor se kéne a Kindle!!!

  2. Ádám - 2013.12.02. 20:13

    Akkor most még több pixelt nem fogok látni? Nem értem. Retina Dp = legkisebb olyan szám ahol az emberi szem nem látja a pixeleket -> 1 millióval több pixel, tehát pont 1 millió pixel van benne feleslegesen

  3. Boxoló - 2013.12.02. 20:25

    Spórólnak a reklámon. Egyszerű, csak 1 kézre volt szükségük. Az Airt vki behozta otthonról…szánalmas…

  4. nylontacsko - 2013.12.02. 20:28

    Megy ám a trollkodás ezerrel… : )

  5. Balazs - 2013.12.02. 20:40

    A tablagep/ okostelefon piacon szerintem mar reg nem eri meg a sulyt meg a kijelzopixelmittomenmit nezni… Legalabbis amikor en ipadet vagy phonet vettem, nem neztem a parametereit, sem h az androidosok mennyivel konnyebbek. Es puff megis 1000x jobban meg vagyok elegedve. Am meg azoknak csak egy hianyossaga van: iOS!!! (7<3)

  6. Iwatch - 2013.12.02. 21:01

    Android =degeneralizmus agyhalottizmus haggyuk má b+ ez nekik milliárdokról szól ezen nevetni kell a csicskák táncoljanak ilyenkor a fos androidjukkal ugy még viccesebb ez az egész xD

  7. attila - 2013.12.02. 21:36

    Én imádom az apple-t de lássuk be eggyikse éri meg a pénzét én most 1000000ft fogom megkapni a legjobb macbook pro-t és nagyon szép meg minden jo is meg minden okés vele de az a helyzet hogy pont ugyanannyit tud mint a bátyám 250000ft os samsung gépe és ha most a lefagyásokkal jönnétek akkor elmondom hogy az a gép se fagyott le még soha pedig a tesom adna neki rá okot rendesen hogy lefagyjon

  8. Pepe9974 - 2013.12.02. 22:27

    Attila:
    A miscrosoftot is csak a pénz érdekli, de máshogy akarják megszerezni.

  9. Kiskutya02 - 2013.12.02. 23:37

    Érdekes módon az apple sosem a másik cég készülékeinek lehúzásával reklámozza a sajátjait. Mindig a sajátjukat mutatják be, az erősségeit, és nem mások gyengeségeit. Pedig nem esne nehezükre találni.

  10. Mindegy - 2013.12.03. 00:05

    Attila
    Igazad is van meg nem is. Az a MacBook sokkal jobb mint egy Windows-os gép.

  11. CarloTV - 2013.12.03. 00:51

    Hála istennek, ezzel csak az ostobákat lehet megvezetni. De ez a videó alatti dislikeból is kiderül. Jobb a képe. Oké. De hány app van kindle-re és apple-re? 480p-s kamerája van a kindle-nek. És a legfontosabb dolog, legalábbis nekem. Ezt nem értik az egyéb felhasználók. Ha van egy apple telefonom, egy apple gépem és most már lassan egy apple tv-m is, az egész életem gördülékenyebbé válik. Persze lehet kindle-t is pc-vel szinkronizálni, meg androidot, meg anyám kínját, de az apple termékeinél azonos a szoftvergyártó ez által sokkal működőképesebb a dolog.

  12. Pal007 - 2013.12.03. 00:51

    Jujj, de szarul néz ki a kindle az airhez képest…

  13. attila - 2013.12.03. 06:40

    Jo tudom ezért mondtam hogy én ettől függetlenül imádom az apple mer mindig hibátlanul működik meg tenyleg megbizhato. És azt tudtátok hogy a macbookra ingyenes letölthető a windows 7? Az apple kiadta rá és ingyen lekell tölteni csak annyi hogy ugy lehet váltani machintos meg windows között hogy amikor kapcsolom be a gépet akkor amint megjelent az apple jel megnyomom az alt-ot és megkérdezi hogy a windowst vagy a mac-et szeretném rajta futattni és igy max sebességen megy a windows meg maxon a mac. Nemugy mint a parralels desktop nál amiért fizetni kell és elveszi a gép fele teljesítményét mert egyszerre futtatja a kettőt

  14. Darth - 2013.12.03. 07:03

    Azért mindegyik gyártó az airt fikázza mert túl jó.

  15. Szexuális Zaklatás Panda - 2013.12.03. 08:08

    Undorito kommentek szuletnek, raferne egy moderator a forumra!

  16. Elferi - 2013.12.03. 09:33

    A 80-as evekben a nagy tejipari cegek elkezdtek mindenfele turorudikat gyartani,es milliokat kolteni reklamra. Csak a Danon tv reklamra 500 miliot koltot es mi lett az eredmenye?
    A pottyos megtizszerzte a forgalmat.
    Mert a TURORUDI AZ POTTYOS!!! Pont!
    Ha tablagep akkor Ipad vagy PONT! Vagy kar lenne tagadni Samsung . Androidban el kell ismerni vilagelsok.
    A tobbiek erre koltik a penzuket …….es novelik az Apple forgalmat.

  17. Anonim - 2013.12.03. 14:48

    Sajnos a tény az hogy mindig a legjobb cég és annak termékei ellen kell a legtöbbet ellenkampányolni. Szóval ez a reklám inkább elismerés. :)

  18. Boxoló - 2013.12.03. 22:33

    Igazad van panda! Itt nézetet, véleményt, kellene megosztani nem idulatot és értelmetlen “hozzászòlásokat”.

  19. Leopard003 - 2013.12.07. 23:19

    Minden vetélytárs irígykedik,meg az apple elviszi tőlük a profitot, meg a vásárlásokat is.

  20. MaZsola - 2013.12.08. 11:20

    attila! Erdekelne az ingyenes Win7! Kifejtened bovebben?

Szólj hozzá Te is!