Bréking! Itt vannak a hivatalos iPhone 5S és 5C, valamint az iPad Air és az iPad mini 2 árai!

KeleMan 2013.10.22. 22:45 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 54 db 6,715

Az Apple a mai keynote alatt frissített a hazai weboldalát is, így kikerültek végre a hivatalos iPhone 5S és iPhone 5C készülékek árai melyek most péntektől, azaz 2013 október 25-től lesznek megvásárolhatóak.

Az iPhone 5S 16GB-os induló modell ára 220 ezer forinttól kezdődik, mely több, mint 50 ezer forint értékben tartalmaz törvényileg előírt díjakat.

Ugyanez a helyzet az iPhone 5C-nél is, ahol a legkisebb 16GB-os változat 185 ezer forinttól indul, és persze itt is van egy jó 43 ezer forintos díj, melyet az állam miatt kell az Apple befizessen és persze a fogyasztóval fizetteti ki.

Az új iPad Air készülék november 1-től lesz hazánkban kapható, mely 149 ezer forintos ajánlott fogyasztói árról indul majd a WiFi-s modell esetében, míg a 4G – LTE mobilhálózatot is támogató eszköznél pedig a 16GB-os 189 ezer forinttól lesz megvásárolható. Az adók sajnos itt is elég magasak.

A retina kijelzővel szerelt új iPad mini készülékek pedig november végétől lesznek elérhetőek majd hazánkban. A 16GB-os induló modell WiFi-s változata 119 ezer forintért, míg a 4G – LTE hálózati támogatással ellátott változatért 159 ezer forintot kell majd fizessünk. Érdekes azonban, hogy végre az új iPad mini-ből is lesz 128 GB-os változat is.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Hozzászólások száma: 54 db

  1. LuKa - 2013.10.22. 22:52

    Ezek relatív nem rossz árak ezekért a termékekért!

  2. Mr.Csubák - 2013.10.22. 22:53

    Nagyon jók! Most egy iPodról néztem a KeyNote-ot, jó lenne beruházni egy iPad Mini retinára :D

    • KeleMan - 2013.10.22. 22:57

      A retinás iPad mini brutális teljesítményű lesz az A7-es processzorral, mindenképp jó vétel lesz.

  3. Reaper - 2013.10.22. 23:01

    Jajj olcsó iPhone 5c xD sírok a röhögéstől hát ennek sok értelme volt olcsóbban l
    Kapsz egy 4s-t ami még jól is néz ki. 185 ezer azért az rablás . Ennyire ment le volna az i5 ára

  4. Ádám - 2013.10.22. 23:05

    az azért nem 4s, hanem egy 5

  5. KeleMan - 2013.10.22. 23:06

    Mondjuk Németországban is 599€ az iPhone 5C 16GB-os modell, szóval ha így nézzük itthon 5-6 ezer forinttal lett drágább.

  6. HaIN - 2013.10.22. 23:08

    Én eddig lenéztem azokat az embereket akik ócsárólták az 5c, (hogy olcsóbb, meg gagyi műanyag, stb) de most hogy ennyibe kerül teljesen egyetértek, ennyiért az androidpiacról egy csúcs eszközt kapunk ami messze jobb ettől.
    Szerintem a 3 eszköz közül az iPad Air lesz a legjobb vétel.

  7. Reaper - 2013.10.22. 23:09

    Igen ádám ennyiért kaptál volna egy rendes 5-öt is

  8. Attila - 2013.10.22. 23:39

    hain , azt is vedd viszonyitasi alapkent , hogy a nemet minimalber nem 48ezer Ft hanem 800-1000euro:)

  9. Ádám elit - 2013.10.23. 00:08

    Nekem március 2. iPad 4 128gb 4g van amit 280.000ft vettem + tok!full hallgató!zene!játék.
    Na most újabb 280k kapok egy könyebb és kissebb iPad 4? Gyakorlatilag ennyi a különbség. Nekem viszont bejön a nagysága és a súlya, férfi vagyok elbirom, biztos nem ejtem el, ha ennyivel könnyebb lenne kiesne a kezemből.

  10. RoTA - 2013.10.23. 01:02

    Iphone 5C meg se éri akkor inkább már az 5S, de maradok az i5-nél.

    Viszont az új Retinás Ipad ára elég jó!

  11. Bandita - 2013.10.23. 01:50

    Ipad mini 2 elég jó meg nem rossz az uj air sem de,hogy az ujjlenyomat leolvasót mi a fenéért nem rakták bele? Biztos vettem volna de így nem!

  12. Andrewyx - 2013.10.23. 06:57

    Már az agyamra mentek ezzel:ennyièrt már az androidpiacról is kapunk egy csúcs eszközt…..akkor húzzatok oda aztán vegyetek egyet.én oárhuzamosan használtam 2 hétig a legújabb androidos oprendszert,nehogy az a vád érjen hogy nem tudom miről beszélek. Tömören összefoglalom: egy NAGY RAKÁS SZAR.és a galaxy s4 amikor bejőtt semmivel sem volt olcsóbb mint az almás.ha nem tetszik nem kell nézegetni. Ennyi.

  13. Ert - 2013.10.23. 07:34

    Andrewyx. Mi vagy te itt vmi rendőr, vagy mwgmondoember??? Te döntöd el, hogy ki mit írhat? Ez egy nyílt fórum, mindenki azt ír, amit akar. Ezzel lehet egyetérteni, vagy nem. De ki vagy te, hogy bárkit is elküldj innen? Vagy itt tiltott szo lenne az Android??? Azt is elhiszem, hogy ket hétig párhuzamosan használtad a ket rendszert, csak, hogy itt a fórumon okossagokat irhass, majd 2 hét utan kidobtad az S4-t es vettél egy 2. iphont es most mind a ket zsebedben lapul egy-egy. Persze. :-)))

  14. attila - 2013.10.23. 08:17

    És hol a macbook pro ára? Mármint az ujjnak. Mer en most olyat fogok kapni és érdekel hogy mennyire kell kibasznom a szüleimmel hogy most mennyit nyulok el tőlük

  15. Chainbridge - 2013.10.23. 08:31

    Nem ide tartozo kerdes, de legyszi valaszoljatok ra! Ha wifinel vagyok akkor ingyenes a facetime?

  16. Apples - 2013.10.23. 08:32

    Sracok, ne mar… Hagyjuk mar ezt a “a szemet állam bácsi miatt ilyen magasak az árak am”-ot. Mas termékeken nincs ÁFA???
    Ennyi erővel inkabb rakjatok melle az előállítási költséget es az Apple hasznát is…

  17. Apples - 2013.10.23. 08:33

    … Extra premium minőségű hardver, premium árakkal, ennyi.

  18. Zsolt - 2013.10.23. 09:29

    Remélem a Telekom-nál olcsóbb lesz a 64G-s iPhone 5s.

  19. Dtk76 - 2013.10.23. 10:37

    Facetime ingyenes wifi-vel. Gondold át a kérdést.

  20. pecashe - 2013.10.23. 10:53

    Olcsó iphone lol

  21. Wolf Ádám - 2013.10.23. 11:03

    iPad Mini with Retina Display – nagyon jó vétel :)

  22. Soma - 2013.10.23. 11:18

    Amerikában 140-150 ft nek megfelelő dollárban van

  23. Noanme - 2013.10.23. 11:44

    Nem normálisak ezek az árak -.-
    Amerikában már 379dolláré

  24. Norbio - 2013.10.23. 12:06

    Ezek a telekom arak is ? Amugy az ado miatt draga… Sose veszitek figyelembe?

  25. Noanme - 2013.10.23. 12:20

    Nem tudtam végig írni félre nyomtam és elküldte…
    Szóval Amerikában 379dollárért is lehet kapni,ott valóban olcsó iphone,itt meg több mint dupla annyi?!
    Lesz olyan hibbant aki vesz egy színes szappantartót ennyiért?
    Ennyiből bőven kijön egy sony xperia z ultra vagy xiaomi mi3,mindkettő full hd kijelzővel,fényévekkel erősebb hardverrel

  26. Zsolt - 2013.10.23. 12:38

    Nem.Ezek az Apple hivatalos magyar oldalán lévőárak.Ezek szerintem a kártyafüggetlenek árai.

  27. Andrs - 2013.10.23. 13:25

    Nem cáfoltátok meg a sztereotípiákat az Apple-rajongókról.
    – Az Általános Forgalmi Adó nem épp újkeletű dolog, lényegében mindenre kell fizetni, nem a csúnya gonosz állam akar az Apple vásárlókkal kitolni. Még akkor sem, ha a cikkíró “törvényileg előírt díjak”-ról ír. A Túrórudin is van ÁFA.
    – A minmálbér összege Magyarországon 98.000 Ft, a garantált bérminimum pedig 114.000 Ft nem pedig 48.000.

    • KeleMan - 2013.10.23. 14:08

      A törvényileg előírt díjakban nem csak az általános forgalmi adó szerepel. Ott van például az Atrisjusos adathordozós díj is…

  28. Almafan - 2013.10.23. 14:07

    Valaki meg tudja mondani, hogy körülbelül mennyit fog csökkeni az iphone 5 ára az új telefonok miatt?

  29. Darth - 2013.10.23. 14:08

    @Noanme: lehet erősebb a hardware, de mivel szar android van rajta, sokkel kisebb a teljesítménye mint egy iphonenak.

  30. Szexuális Zaklatás Panda - 2013.10.23. 14:26

    Szerintem annyiba fog kerulni az i5, mint az 5C.

  31. Mitula bati - 2013.10.23. 15:25

    Ahogy én látom, i5 már nincs többé. Szeptember 10-én lekerült a hivatalos almás oldalról. Ez azt jelenti, hogy nincs gyártói javasolt fogyasztói ára. Szerintem a gyártása is megszűnt. Itt-ott vannak még elfekvő készletek a nagykereskedői láncolatban, egy két hónapig itthon is hozzá lehet jutni nulla kilométereshez, 160-170 penzért. Aztán nincs többé.

  32. Noanme994 - 2013.10.23. 16:18

    De jó hogy törlik a hozzászólásomat,semmi trágár vagy sértő nem volt benne,had írjam már le a véleményemet a 180k-s 5c-ről-.-
    Leírom mégegyszer hogy rablás,Amerikában fele ennyiért árulják
    Biztos vagyok benne hogy totális bukás lesz belőle ilyen ár mellett,30al olcsóbban lehet már venni iphone 5öt,és egy androidos csúcs modell is bőven kijön belőle full hd kijelzővel fényévekkel erősebb hardverral
    Azokat legalább nem egy műanyag szappantartóban árulják mint egy kínai kacatot

  33. TigerCat - 2013.10.23. 16:27

    :-)

  34. OrsosVinetouuu - 2013.10.23. 16:43

    Itt egy kis matematika:
    Iphone 5S ára:220.990 Ft
    Ebből adó: 50.582 Ft
    Előállítási költség: 40.000 Ft.
    Tisztességes haszon 30% 12.000 Ft.
    Forgalmazók haszna 30% 12.000 Ft

    Tehát a tisztességes ár: 114.0582 Ft lenne.
    De mivel szeretem ezért rátolok még 20.000 Ft.-ot a Kínai alapba.
    Tehát 135.000 Ft lenne a korrekt ár.
    Kapzsi ár: 220.990 Ft.

  35. Mitula bati - 2013.10.23. 17:49

    Vinetouuu: a matematikai modellben van egy hiba. Egy 100 e forintos készüléknek nem 50 ezer az adója. Nettó ár-bruttó ár. Ha 40 ezerből elő lehet állítani, miért nem csinál mindenki magának otthon iphone-t? A 100 e forintos ipari hulladék laptopot se kerül 20 ezernél többe előállítani, hol van itt a tisztességes haszon? A 30 milliós bmw se kerül többe 8 milliónál. Végy két tonna acélt, műanygot, meg szövetet. De ebben nincs benne a kifejlesztéshez szükséges mérnök munkaóra, a temérdek szerszám és a gyártás költsége.

  36. Menti - 2013.10.23. 19:20

    Még a felét sem éri meg. Áfa minden terméken van. Nem ettől magas az ár, hanem az Apple pofátlanságától, meg attól, hogy a sznob marhák bármennyiért megveszik. Költsetek csak bátran! Ha jó nektek a “Kék halál”, ha tetszik, hogy nem lehet Imessage-t küldeni. Több év után egy ilyen gagyit, mint az IOS7 Undorító és röhelyes.

  37. PJP - 2013.10.23. 19:30

    Ezen az áron már telefont veszek nem Szarphont

  38. Kovács sandor - 2013.10.23. 20:57

    Szerintetek jobban jártam az i5el mint az 5c-vel ?

  39. Orsos vinetuuuu - 2013.10.23. 21:05

    Menti neked savanyooo a szőlő.
    Szuper jo kis telo az 5S.
    Nekem több mint 3 éve van iPhone-om, de mindig is tette a dolgát ahogy kell és nyista kék halál, az Apple tisztességtelen hasznot húz ez a baj. Korrekt teloért korrekt árat akarok fizetni…

  40. Bandita - 2013.10.23. 21:12

    Szerintem jobban!

  41. Aslan - 2013.10.23. 21:44

    Svájcba kb184ezer az 5s,és 153ezer az 5c…
    Nyilván nem mindenkinek éri meg,de ha még is akkor jelentős a különbözet…

  42. Menti - 2013.10.23. 23:25

    Savanyú a fenét. Nekem is Iphone-m van. De ettől még nem ájulok el. Nagyon nem tetszik, hogy ennyi pénzért ilyen csapnivaló minőséget kap az ember. Az Apple üzletpolitikája pedig egyenesen gusztustalan: Lekezelő, pofátlan és gátlástalan. Persze, teheti, ha így is kell a rohadt alma a népnek. Ha pedig az ember nem tapsol annak, hogy hülyének nézik, akkor jön a “savanyú” duma.

  43. Építész - 2013.10.24. 04:02

    Lehet itt számolgatni, meg kötekedni, de az árak kb 2x akkorák mint a reális árak. Az ipad-ek ára jó, de a szifonok baromi drágák. Ez lehúzás és nem árképzés.
    Arról nem is beszélve, hogy itt írta “valaki”, hogy mennyivel húzom le a szüleimet.
    Na ez a szánalom. Vedd meg a saját pénzedből, és fizess még rezsit is, majd meglátjuk tellik e akkor is erre a vacakra, vagy esetleg max egy régi 6110-re.
    Így könnyű dumálni, hogy ez az ár nem sok.
    Közel 3k ? Nem sok ?
    Ki az a barom aki Mo. Ezt mondja ?
    Ennyiért egész kultúrált használt autót lehet venni.
    Jó nem egy csoda, de elvisz a-ból b-be.
    Méghogy ez nem sok ? Akkor barátom vedd meg saját zsebből. Meglátjuk h lesz e szifon 7-ed egyáltalán. Mert kb akkorra tudnád összespórolni.

  44. Építész - 2013.10.24. 04:09

    Menti, tök igazad van! Én is használok MacOs-t, windowst, linuxot. Használom, de nem ájultam el tőle.
    Ezt a sok barmot aki ennyit kiad érte…

    De egyébként itt nem lehet olyat írni h szar, itt csak azt lehet írni, hogy szar az android, az alma az isten, és az apple árképzése kiváló, sőt a ios7 kiváló és a legjobb rendszer.

    Ezeket nem lehet meggyőzni, mert anyuka és apuka fizeti a számlát, tehát így mindjárt olcsó a cucc.

  45. Ert - 2013.10.24. 07:14

    Építésznél ott a pont. :-)

  46. Csihar Csilla - 2013.10.24. 11:37

    Más téma
    A 7 letöltése ota nem müködik a FaceTime sima 4
    Tudtok segíteni milehet a gond?
    Köszi

  47. Vogel - 2013.10.24. 12:11

    Én nem az árát tartom drágának hanem azt, hogy egy 3 éves Iphone ha nem ment még tönkre akkor az új szoftverek miatt biztosan lelassul. Kifizetném én ezt az összeget érte, mert szerintem még mindig ezek a legjobb telefonok, de nem 2 évente!!!

  48. Építész - 2013.10.24. 12:42

    Vogel: Azért az iphone ára irreálisan sok az ipad-elhez képest.
    Ennyit hol a fenébe ér egy “telefon”
    Az előző hozzászólásomban azt írtam h használt autó árában van, de ennyiért azért már egy kurva jó laptopot, vagy akár 3 D tévét is lehet kapni.
    És azért egy laptop használati értéke egy picit magasabb.
    Abban egyetértek, hogy a cserét nem két évente kellene kierőltetni az almának.
    Engem már az is felháborított, hogy egy csomó app csak 7-sen fut.
    Tehát tegyem fel a 7-est, aztán ha lassú lesz a teló tőle dobjam ki, és vegyek másikat. Ez a pofátlanság teteje.
    A régebbi appokat miért nem választhatom ?
    Ezt a felfogásukat rohadtúl kezdem már unni.

  49. Aslan - 2013.10.24. 18:52

    Épitész,igazad van irreálisan drága,és nyagyon jo tv is lehet venni az árából,stb…
    Ezeket a termékeket nem igazán szegény országok,vagy szegény emberek pénzéhez igazítják.
    Akinek nincs pénze de szeretne egy ilyet az úgy is megveszi részletre valamelyik szolgáltatónál és utánna örülhet.
    A vége az hogy akinek volt vagy éppen iphone ja van,úgy is megveszi,mert behálózta az embereket az apple.
    Viszont ha ilyen stuffon vagy egy telefon miatt,akkor lehet jobban teszed ha dobod az apple termékeket,mert jövő ilyenkor megint lesz egy újabb,jobb és drágább.
    Én nem is sokallom,eddig is kb ennyibe került,csak remélem minőségben javuló tendenciát mutat…

  50. Kibma - 2013.10.25. 08:34

    Hát azért az Apple jó cuccokat gyárt, azt el kell ismerni. Én ragaszkodom hozzájuk, de az árát sokallom, ezért a legelső ipadot és iPhone 4s- t használok, már kifutóban lévő termékként vettem őket. Megy amíg megy…

  51. Kala1 - 2013.10.27. 06:56

    Ennyiért i5C-t?!! Ezek betegek max 120k-ért. Ennyiért GSM boltban simán vehetsz LG G2-t vagy Note 3-at amik ráadásul fényévekkel jobbak ennél.

  52. Bálint - 2013.11.20. 12:27

    Svájcban minden 15-25eFt-tal olcsóbb.. Ja, ott 8% az ÁFA?

Szólj hozzá Te is!