Az elemzők szerint jöhet az új iPad és iPad mini!

Slemi 2013.01.12. 17:22 Apple, iPad 25 db 1,516

Brian White a Topeka Capital elemzője azt állítja, az Apple arra készül, hogy márciusban megjelenteti az új 9,7 inches érintőképernyővel rendelkező, retina kijelzős iPad-et és az iPad minit. A Business Insider átvette White megjegyzését, aki CES-es forrásokra alapozza feltevését.

“Amint a CES-en láttunk, arra enged következtetni, hogy az Apple márciusban bemutatja az iPad 5-öt és a második generációs iPad minit. Az iPad várhatóan könnyebb és vékonyabb lesz mint az októberben bemutatott iPad 4, míg az új iPad mini kialakítása hasonló lesz az elődjéhez, az októberben piacra került első generációs iPad minihez.”

A fejlesztések, melyek az iPad-ot és az iPad minit érintik, jól jellemzik az Apple gyakori és rámenős újítási folyamatát. Az Apple egy olyan cég, amely éves rendszerességgel frissíti az iOS-t használó termékeit. A cég ezt a sorozatot azzal szakította meg, hogy bemutatta a negyedik generációs iPad-ot november elején, holott az iPad 3-at ezelőtt mindössze 7 hónappal dobták piacra. Az is igaz, hogy ez a híresztelt márciusi iPad frissítés is mindössze 5 hónappal az utolsó termékek bemutatása után lenne.

White azt állítja, hogy az iPad vékonyabb és könnyebb lesz a jelenlegi konstrukciónál. Ezt, és a márciusi bemutatási időpontot már korábban más forrás is megerősítette. Korábbi pletykák arra is engednek következtetni, hogy az új modell átvehet valamit az iPad mini karakterisztikájából.

Az iPad minivel bemutatták az új él kialakítást, valamint egy új, két színben, fekete/pala és fehér/ezüst összeállításban válaszható külsőt. Ezek a dizájnelemek újnak számítottak az iPadok között, azonban az iPhone 5-el már bemutatták korábban.

Ami a második generációs iPad minit illeti, White állítása szerint a külseje változatlan marad majd, elődjéhez képest. Az eddigi iOS-t használó készülékek esetében, ha nem változtattak semmit a külső kialakításon, akkor új érintőképernyő-technológiát, vagy jobb belső hardvereket építettek hozzá.

White nem beszél részletekbe menően az iPad minit érintő fejlesztésekkel kapcsolatban, de azzal, hogy a jelenlegi modell még régebbi, korábbi generációhoz tartozó iOS komponenseket is tartalmaz, mint például az A5 chip, valószínűleg a belső részek jobbá és gyorsabbá tétele kerülhet középpontba.

Annak ellenére, hogy White nem említi a Retina kijelzőt, több pletyka is volt már azzal kapcsolatban, hogy az Apple teszteli a technológiát az iPad minin is. Hasonlóan az iPhone 2 és 3 esetéhez, lehetséges, hogy az Apple felszereli az iPad minit Retina kijelzővel, anélkül hogy túl sokat változtatna a megjelenésén. Ebben az esetben igaza lenne az elemzőnek is, a hasonló kialakítással kapcsolatban.

Ezen kívül még a következő generációs iPhone is hamarabb jelenhet meg, mint a szokásos egy év. Az elemzők korábban azt mondták, hogy az iPhone megtartaná az iPhone 5 külső jellegét, azonban új összetevőkkel, és új színlehetőségekkel rendelkezne.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Bence vagyok, 20 éves egyetemista. Nagy Apple-rajongó.

Hozzászólások száma: 25 db

  1. Bandita - 2013.01.12. 17:30

    Na ezért nem veszek már ipad-et mire el akarnád adni az új modell miatt felét sem éri a készülék!

  2. Robi - 2013.01.12. 17:35

    ha most jönne iPad akk már az iPad3-at semmi pénzért lehetne eladni..

  3. Badly85 - 2013.01.12. 17:36

    Belehúztak rendesen almáéknál! Na ezért nem érdemes rögtön az újat megvenni! Nekem jó még az iPad 2 és 4s.

  4. Bandita - 2013.01.12. 17:54

    Már egy egyesér sem adnék 20-nál többet meg nem is ér.

  5. Gerry - 2013.01.12. 17:54

    Ha így folytatja az Apple akkor van még egy 4 éve hátra. Tönkre vágják a céget amit Jobs szépen felépített…
    Ő legalább évente adott ki egy készüléket de az legalább ütött is… Most meg félévente kapjuk a kicsi újítást. Egy idő után értéktelen lesz az Apple termék és az Android csak kivár es át is veszi majd a hatalmat ha így megy tovább. Imádom az Applet de ha ez igaz az iPad 4 volt az utolsó iPadem…

  6. Akimusz - 2013.01.12. 18:41

    Minek veszed meg ha el akarod adni? Ugyan már ne legyen az h jön ki egy új és a tied már szar! :(

  7. Norbert - 2013.01.12. 18:49

    Új ipad? Minek?? A jelenlegi még a 4 hez sincs olyan játék vagy alkalmazás ami kihasználná a benne rejlő erőt.

  8. blabla - 2013.01.12. 19:29

    Hát nem tudom , ilyen gyorsan dobálni az uj termékeket ? Kiváncsi lenék mitt szolna ehhez Steve .

  9. Pásztor Csaba - 2013.01.12. 19:37

    Sokan mondják hogy Steve forog a sírjában a 4 inches képernyőtöl és a kisebb iPadtől. Szerintem ettől áll fejen a sírjába!!!

  10. Onemore - 2013.01.12. 20:34

    Na ez már tényleg nem az igazi Apple. Inkább csináljanak ütős cuccot több idő alatt!

  11. HunXPlayboy - 2013.01.12. 21:10

    4inch kijelző az ő ötlete volt! És ő álmodta meg az iPhone 5 dizájnt!

    Egyébként miért zavar titeket hogy jönnek újabb és újabb termékek egy cégtől? Nem kell mindjárt megvenni! Nekem is meg iPad 2m van és tökéletesen elég!

  12. Bandita - 2013.01.13. 00:12

    Az a gond,hogy megveszem drágán az egy év gari le se tellik már van 2utód és mire el akarod adni buksz rajta 100e-ret és magyarán nem értékálló.Akkor veszek egy olcsóbb androdiost azon nem bukok anyit,kis plusz ráfizetéssel veszek ujjat.

  13. Isanka - 2013.01.13. 03:09

    Ha valaki értékálloó ciccot akar venni akkor aranyba fektessen! Ki az a hülye,aki azt hiszi hogy 2 év használat után a 150.000-es kütyüt 140.000-ért eladod???? Te megvennéd??? Kapj már a fejedhez??? Ez a baj veletek, hogy divatmajmok vagytok! Ezek a cuccok arra vannak tervezve, hogy hasznald őket,és kiszolgáljanak téged. Nem arra higy apuci pénzén villogj vele a csajok meg a haverok előtt. Ha te dolgoznál meg érte akkor eszed ágában se lenne fél év múlva eladni.

  14. Hmm - 2013.01.13. 08:56

    Senki nem hiszi ezt… De azért is apple az apple mert értékálló és miért ne adhatná el, ha egy év alat egy termék ára alig csökken, és kis ráfizetéssel egy újabbat lehet venni. A probléma az ha túl gyorsan jonnek ki uj termékek.. Az árukhoz képest túl hamar értéküket vesztik. Te sem fektetnél aranyba ha egy év mulva a felét sem értné…

  15. Hmm - 2013.01.13. 08:59

    Ja és szted aki 200ezerért vesz telefont, vagy akármit, szerinted csak azért veszi hogy kiszolgálja, és megvárja amíg elavul hogy aztán a kukába dobhassa? Nem..

  16. Boti - 2013.01.13. 10:18

    Isanka.. Egy nagy like neked:-) tokeletesen igazad van. De rajonnek majd ok is:)

  17. Blabla - 2013.01.13. 10:20

    Enyém a legjobb taktika ! Vettem még anno egy 4S t , megvárom a 6S t és csak akkor cserélem le :) hja és megtartom mind a kettőt mivel ennyi idő alatt kényelmesen össze lehet spórolni ennyi pénzt . Én ezt látom jó nak most ahányszor új terméket dobnak cseréljek ? Azt már nem ! Nem arra vettem hogy eladjam , arra vettem hogy az enyém legyen és használjam ameddig csak tudom :) szerintem …

  18. Bandita - 2013.01.13. 11:03

    Isanka hát ez az én dolgozok meg éte nem Apuci adja,és szerinted az jó ha megveszek valamit 150-ért fél év múlva kilyön egy új modell és nem ér 90-et ? Ráadás csak 1év gari van rajtuk eddig mindegyik termékem elöbb utóbb a szervízben kötött ki.Egyébként szerintem a technika meg van csak szép lassan adagolják,hogy mindíg megvegyük.Most aki megvette a minit máris elavult lesz mert jön a következő?Ezzel csak lecsúszik az Apple

  19. Eszallas - 2013.01.13. 16:46

    Mit haborogtok. Nekem i4 van es amig az aksim muxi es jo nem veszek 5-ot.
    Minek az os nekem is jo.
    Atelo gyors, akkor mert vegyek ujabbat?

  20. Béci - 2013.01.13. 20:29

    Igaz . Nem azért veszel ilyen készüléket. , hogy utánna csak egy párezer forintot bujkál . Túl Szep dolog lenne . Van egy Iphone 4 érdekel valakit mert párezer buktaval megszabadul ok tőle :) .

  21. Ixos - 2013.01.13. 22:56

    Én igen is egyet értek az Apple mostani politikájával.
    Szoftveresen rendesen támogatják a régebbi termékeiket, de közben lépést tartanak a piaccal a technikai fronton is.
    A világ annyira felgyorsult, h nem engedhetik meg azbévi egy modellt. Mire azt lefejeleszti, tesztelik, addig a piac elmegy mellettük.
    Anno a Nokia is ebbe szaladt bele, és majdnem bele is tört a foga.
    Ezzel az üzletpolitikával lefedi a teljes spektrumot… A kütyübuzik mindig villoghatnak a friss hardverrel, de aki idotálló terméket akar, az is megkapja utólagos támogatással együtt. (pl. IPhone 3GS… Az uj iOS még arra is felment… Androidnal nem sok ilyennel találkozok)

  22. Hmm - 2013.01.14. 08:01

    Egyetértek, de szerintem ez a fajta “üzletpolotika” nem hozható össze az árkategóriával. Legalábbis egy ilyen “hirtelen változtatással. Én is úgy terveztem hogy eladom a 4S-emet ha kijött a hatos, de nem leszek annyira happy ha éppen hogy el fog menni valamiért, vagy még az sem.

  23. Barney - 2013.01.14. 13:10

    Miről beszéltek?
    Most adtuk el a csajom i4-ét 72e-ért,és simán veszek
    az árából 2db i5-t a T-nél újabb 2év hűséggel.
    Ez a baj hogy sokan nem vágják ezek a telók minimum 2 évre vannak!
    Miért kell mindig megvenni a legújabbat?
    Én is kihagytam a 4s-t ugyanúgy kifogom hagyni az 5s-t(vagy mi lesz a neve)is!
    Jah én is 80e-ért vettem a Vodánál az i4-emet és már gyári független amit 2500Huf-ért csináltak meg hivatalosan.
    Még ez is simán elmegy 75 körül,szal rohadtul nem értem mi a sírás tárgya!?

  24. Nick - 2013.01.20. 23:15

    Minimum 2 evre jo egy telo
    Kezdjuk ott ha megjelenes kor meg veszed pl i4 akor 3 evig jo, meg jelent es vele egyutt megjelent az ios4 es ra egy evre ios 5aztan ios 6 es majd ios 7, akinek 3gs van az majd juniusban valtson 5sre azt majd megint 4 ev. De mondjuk az utolso evben mar anyira nem tamogatjak szoval az ujdonsagok kozul nem fog kapni tul sok mindent szoval aki tobbet akar az 2 ev. Szerintem evente nem eri meg valtani akora nagy kulonbseg nincs
    En kibirom az i4el az i6ig :)

  25. Nick - 2013.01.20. 23:17

    Mondjuk ha az ipadet nezuk es megjelenes kor veszed meg ezzel a kiadasi strategiaval masfel ev vagy 2 :)

Szólj hozzá Te is!