Elsőként tekinthettük meg a pár óra múlva nyitó új XMS-t belülről

Helme 2012.10.20. 11:26 Apple, Egyéb 1 db 661

Nem is rég írtunk arról, hogy nagyobb helyre költözik a Duna Plázában lévő XMS bolt. Annyira nem mennek messzire, csupán a földszintre, ugyanis az Apple ezen emeletet preferálja. Elsőként tekinthettük meg az összerakott üzletet, mely már teljesen készen áll arra, hogy befogadja a mai premieren, a várhatóan több ezres tömeget. Érdemes korán menni, hiszen a srácok – akik közül csomó lány, hogy ezzel a gyönyörűen sekélyes paradoxonnal éljünk – elég menő akciókat hoztak össze.

Az új XMS nagyon jól néz ki. Mivel az utolsó csavarok elhelyezését is az Apple tervezte meg, ezért az a benyomásod, hogy a kirakott termékek valóban abban a szögben mutat a legjobban. Bár kívülről csak részben láttuk,  – ottlétünkkor szedték le a takaró matricát – de már ennyiből is elmondható, hogy a kiemelkedik a szomszédos boltok közül. Szó szerint monumentális ez az APR, nem véletlenül, ez a legnagyobb az országban.

Egy Apple rajongó mindig örül, ha valamilyen almás esemény van, hiszen egyre nagyobb közösséget alkotunk, ezeken a rendezvényeken pedig olyan emberekkel tudunk találkozni, akiknek hasonló a fanatizmusuk. Érdemes holnap korán beállni a sorba, mert az első száz vásárlót meglepik egy ajándék iPhone 4-4S XMS tokkal (fekete vagy fehér színben), plusz egy ajándék HVG extra Steve Jobs újságot is eltehetnek a vevők. Természetesen lesz XMS kulcstartó, XMS öngyújtó és XMS toll is ugyan úgy, mint a Fashion Street megnyitón.

Ami pedig talán a legfontosabb: minden termékre 10 kedvezmény van, – kivéve iPhone, de azt amúgy sem lehet kapni – míg a legdurvább retina MacBook Pro (2.6 GHz i7, 8GB RAM, 512 GB SSD) 15% kedvezménnyel vihető haza. Úgy tudjuk, hogy lesz belőle bőven. És még ez sem minden: az első 20 iPad vásárló egy Beoplay Bang & Olufsen tokot is kap.

Az új iPod touch és az új iPod nano is kipróbálható lesz szombaton, megvásárolni sajnos csak pár darabot lehet, mert nincs készlet. Sehol. Így aki az elsők között szeretné megkaparintani az országban a színes csodákat, az most induljon el. Handrás kérdésünkre elmondta, hogy sok meló volt az új XMS létrehozásával, de mindössze két hét alatt sikerült megépíteni ezt az üzletet, igaz éjjel-nappal dolgoztak. A hangos munkát éjszaka végezték, míg a csöndesebbet napközben, hogy a vásárlókat ne zavarják.

Már csak pár óra van hátra, gyertek el Ti is, s legyetek részesei egy új Apple bolt nyitásának. Tudjátok: kétszer nagyobb. Kétszer szebb. A megújult XMS Duna Plaza. Délután egykor találkozunk!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

Hozzászólások száma: 1 db

  1. SDaniel55 - 2012.10.20. 11:30

    Itt vagyunk. :)

Szólj hozzá Te is!