Szolgálati közlemény! Óriási változások holnaptól! | iHungary

Szolgálati közlemény! Óriási változások holnaptól!

KeleMan 2012.04.01. 19:20 Apple, Egyéb 19 db 119

Kedves Olvasóink!

Már korábban jeleztük, hogy ebben az évben sok változást kívánunk eszközölni az oldallal kapcsolatban. Új dizájn, több cikk, közösségi élmény, stb. Mivel az Apple céget is április 1-én alapították, így úgy gondoltuk, hogy ideje a mai napot választani a bejelentéshez. Már jó ideje felmerült, hogy az oldalt átalakítjuk és több tartalommal töltjük meg.

Nos a mai napra végre elkészültek és körvonalazódtak a tervek, befejeződött az új weboldal kialakítása is. Évek óta tudósítunk az Apple híreiről, termékeiről, és az appokról, mondhatni fanok lettünk. Pont e miatt azonban nagyon sokan vádoltak azzal, hogy túlságosan is elmegyünk az Apple irányába és nem látunk tisztán. Nem látjuk a fától az erdőt, minden csak az Apple és a rózsaszín felhő.

Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy beszerzünk pár Androidos telefont és megnézzük, hogy mások szerint miért is olyan jó a Google operációs rendszere. Bár ne tettük volna. Titokban már két hónapja zajlott ezen projekt a részünkről, mely sajnos olyannyira jól sikerült, hogy Apple ide, Apple oda, őszintén bevalljuk, nagyon megszerettük őket. Helme egy Samsung Galaxy II-t és egy Samsung Xperia X10-et, én egy Samsung Note és egy Xperia Arc S telefont teszteltem.

Próbáltunk ész érvekkel dönteni az Apple és a többi gyártó termékei közül, de egyszerűen olyan szép színes a felhozatal, annyira baba minden, annyi készülék van és megannyi lehetőség rejlik az Androidban, annyira szerteágazó és egyben lebilincselő a tudásuk, hogy már nem tudnánk tőlük megválni. Gondolkodtunk és törtük az agyunkat, hogyan lehetne a kettőt együtt csinálni, esetleg lehetne külön Apple és külön Android szekció az oldalon, de rájöttünk, hogy az már túl zsúfolt lenne.

Aztán jött a felismerés és a szerkesztőség tagjai egyszerre mondták a zöld robotra:

“It’s so fluffy, i’m gonna die!”

Régebben is terveztük, hogy egy-egy cikk erejéig bemutatjuk az Apple ellenfeleit, de erre nem került sor ezidáig. Mivel rendkívüli a zöld robot tudása, mára már nem lennénk meg az Android Market és a widgetek nélkül sem, végre jailbreak nélkül is szana-széjjel tweakelhetjük őket. Fantasztikus élmény!

Nehéz bejelenteni, de ne keseredjetek el! A szerkesztőség tagjai úgy döntöttek, hogy a holnapi naptól az iPhoneHungary nevet vált, és a továbbiakban DroidHungary néven fut tovább. Tiszteljük és szeretjük az Apple termékeit, de őszintén bevalljuk, Droidok lettünk!

A további információk és a holnapi változások egy hosszabb videó formájában itt tekinthetőek meg!

Köszönjük a megértéseteket, a holnapi nap pedig várunk mindenkit vissza! Addig is nézzétek meg a fenti videót és bármi kérdésetek, óhajotok felmerül osszátok meg hozzászólás formájában.

A manó elköszön, agyő Apple, Helló Droid! – Beep, beeep!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Hozzászólások száma: 19 db

  1. 14bob88 - 2012.04.01. 19:23

    Ha-ha…

  2. Muhadnagy - 2012.04.01. 19:27

    hát persze :D

  3. fpetterr - 2012.04.01. 19:35

    Már majdnem bevettem de a végére érve eszembe jutott : április. 1.-je. :DD Jó vicc.

  4. kgb - 2012.04.01. 19:41

    Gyenge tréfa Április 1-jén….
    Még hogy Android…HAHAHAHAHA

  5. Joxy - 2012.04.01. 19:43

    :)) az elején nagyon elkerekedett a szemem, de aztán leesett. Rickrolled. :)

  6. Tamas - 2012.04.01. 20:23

    tréfarépák…:D

  7. Beni - 2012.04.01. 20:48

    Be ne vegyétek!!!

  8. SzGyuri - 2012.04.01. 20:49

    Srácok! Amikor azt írtátok, hogy nyertem egy iPad tokot, akkor is vicceltetek? Pedig akkor még nem volt április 1. Kérlek, válaszoljatok valamelyik levelemre, mert ez így nem korrekt. Legalább az okát, hogy miért nem jön össze az ígéretekkel ellentétben…

    • KeleMan - 2012.04.01. 21:01

      Szia Gyuri! Kérlek itt az oldalon a Kapcsolatok fülön dobj már egy levelet nekem és írd le benne kérlek, hogy mikor, melyik játékunkon, mit nyertél. Utánanézek. Köszönöm! (válaszoltam a leveledre)

  9. craig - 2012.04.01. 22:03

    Muhhaha.. :)) Én meg ma váltottam Windózfónra.. (not!)

  10. Ohmygod - 2012.04.01. 22:08

    :”D egy fél percre tényleg elhittem …

  11. golyszlika - 2012.04.01. 23:41

    Basszus!! Már majdnem elkezdtem keresni egy másik weboldalt amiről az Apple-s hireket olvasom a jövőben! :-) De akkor lesztek csak igazán bajban ha az Iphone 7 vagy 8-on android fog futni! :-P

  12. Stevestrong - 2012.04.02. 06:22

    Majdnem berittyentettem…:)

  13. Bátor - 2012.04.02. 09:33

    én elhittem de csak azért hogy 2.-án olvastam de kapcsoltam hogy 0e123
    +lseje volt akkor na már oké

  14. Kakarot - 2012.04.02. 11:15

    Huhh,ma olvasom ès megállt bennem az ütő. Majdnem töröltem az app-ot…
    Szerencse,hogy hozzá akartam szólni és akkor látom,hogy tegnap Ápr. 1.
    Huhh

  15. Khirer Attila - 2012.04.02. 13:26

    Basszus ilyesmivel ne viccelődjetek! Rám hoztátok a frászt! Francnak se kell az Android.

  16. Remsonique - 2012.04.02. 14:28

    Bocs, de én már a rokonságotokat is a számra vettem :) Csak a végén esett le, hogy baszki…bolondok napja volt :)

  17. Antman Balázs - 2012.04.03. 15:03

    Azért a Samsung Xperia kicsit erős volt….:DDDDDDDDD

    • KeleMan - 2012.04.03. 16:36

      Na végre valakinek feltűnt! :)

Szólj hozzá Te is!