Mára az Apple a világ legértékesebb márkája

KeleMan 2011.05.10. 21:00 Apple, Egyéb 0 db 170

A Millward Brown publikálta hétvégén azt a jelentését, mely kutatás szerint jelenleg a tavaly még harmadik helyezett Apple vezeti a világ legértékesebb márkáinak rangsorát. A piackutató cég BrandZ néven már több, mint 10 éve foglalkozik a márkák vizsgálatával, így a kutatás eredményei, figyelembe véve azt a tényt, hogy a világon több millió embert kérdeznek meg, majd azt a pénzügyi adatokkal kiegészítve nyilvánosságra is hozzák, igencsak impozánsak és hihetőek. Az Apple tehát a Google-től vette át a vezető pozíciót. Jelenleg az Apple márkaértéke a tavalyi 83 milliárd dollárról 153 milliárdra nőtt.

Az alábbi táblázatban tehát megtekinthetők a jelenlegi Top 100 világmárka, mellette millió dollárban a márka értéke, valamint a százalékos változás a 2010-es évhez képest. Érdekesség, hogy több, olyan cég is szerepel a Top 100-ban, melyhez valamilyen érdekeltség fűzi az Apple-t. Az AT&T, a Verizon, a Vodafone és a Deutsche Telekom mellett a Disney is megtalálható a ranglistán. A Facebook pl. tavaly nem is szerepelt a listán, de idén már egyből a 35. helyen indított 246%-os növekedéssel. Az elemzők amúgy úgy látják, hogy az Apple továbbra is szárnyalni fog és akár a 200-300 milliárd dolláros márkaértéket is elérheti.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Szólj hozzá Te is!