Nagy iPhone 4 tok teszt – A fiatalosság nem hátrány (3.rész)

Helme 2011.01.04. 22:31 iPhone, Teszt 11 db 2,111

Ismételten lecsaptunk kiváló iPhone 4 tokokra, szám szerint háromra. Már egy ideje nyúzzuk őket, ezért úgy gondoljuk, hogy valóban helytálló véleményt tudunk róluk mondani. A Case Trade Kft-től kaptuk a két Case Logic, illetve a Skullcandy védőt. Elöljáróban le kell szögezni, hogy ezek a termékek fiatalosabbak, de akár az idősebb korosztály is örömét lelheti bennük.

Általában a legtöbben azért nem szoktak feltenni tokot az iPhone-ra, mert azt mondják, hogy elcsúfítja és vastagítja a készüléket. Most egy olyat mutatunk be, ami átlátszó, ráadásul vékony, így megmarad a telefon alakja. Szinte észrevehetetlen a mintázata, ducibb és keskenyebb vonalak keresztezik egymást, ami manapság trendinek számít. Az egyetlen komolyabb gondja a rettentő macerás levétel, ugyanis mindvégig bennünk van a tudat, hogy most fogjuk eltörni. Természetesen némi gyakorlással ez már nem olyan nagy kunszt, de inkább azt tanácsoljuk, hogy senki se játsszon a tűzzel és hagyja rajta az idők végezetéig.

A másik egy világoszöld szilikontok, amire már nagyon kíváncsiak voltunk, mert folyamatosan láttuk a jobb oldalon látható hirdetésben. A design hasonló, mint az előzőnél, mindenképpen érdekesnek mondható. Valószínűleg ez a tok a törésektől nem fogja megvédeni az iPhone 4-et, de a karcolásoktól biztosan.

Az igazán nagy csemegét a végére hagytuk, s ez nem más, mint a Skullcandy slider típusú védőtok. A felépítése hasonló mint a HardCandy-é, ugyanúgy az alját kell szétszedni és belecsúsztatni a telefont. Jelenleg ez még Magyarországon nem kapható, de a forgalmazó már kapott belőle pár darabot, így ha a hozzászólásokban sokan szeretnének ilyet, akár az is lehet, hogy meg tudjátok vásárolni közvetlenül tőlük. Tapintásra gumibevonatos műanyagnak tűnik de valahogy mégsem az. A töréstől és a karcolódástól egyaránt véd, vakus fotóknál azonban bevilágítja a keretet és zöldes színű lesz tőle az egész kép.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

Hozzászólások száma: 11 db

  1. JamesS - 2011.01.05. 06:18

    ez a skullos eléggé bejövős :P

  2. Lac - 2011.01.05. 06:21

    a skullcandy nagyon jol nez ki! van mas szinben is? bar a vakkus problema eleg aggaszto de szerintem meg lehet oldani ha a kamerakivagasnal lekaparjuk a festeket. a masik ketto nem jon be :/

    btw. ertesiteseket mikor kulditek a nyerteseknek?

  3. James - 2011.01.05. 08:08

    hát igen ez az átlátszó kivitel nekem se jött be
    jelenleg egy iskin-t használok
    az bejött teljesen eddig

  4. Marcellus - 2011.01.05. 12:24

    Nekem jobban tetszenek az elegáns bőrtokok (pl. Pierre Cardin).

  5. HippY - 2011.01.05. 17:31

    a skullcandyből van itouch 4g-s verzió?
    ha igen és jó árban van lehet h beruházok 1re

  6. Blindfish - 2011.01.06. 00:47

    Megvan!! megvettem az új Iphonemat végre megkaptam… de már majdnem reklamáltam h nem jött meg aztán közel 1 hónapja várok… ha nem megyek be nem is kapom meg:S :D de bementem és meglett és kurván örülök csak msot tőltőn van :( :D

  7. James - 2011.01.06. 14:11

    gratulálok
    4-es vagy 3gs?

  8. vilykukac - 2011.01.06. 14:48

    Nekem is a zold tetszik, ha lesz belole en is lecsapok ra.. :p
    Egyebkent ram teljesen jellemzo a leiras azon resze, h sokan azert nem hasznalnak tokot, mert azt mondjak, h elcsufitja, vastagitja a keszuleket.
    Ez a tok azonban nagyon bejon. ;)

  9. Blindfish - 2011.01.06. 16:14

    4 :) nagyon jó. Köszönöm! Most már én is tudok aktívan segíteni ha kell :D :P :)

  10. 1 popsi - 2011.08.21. 23:42

    ilyet h lehet kapni kellll

  11. itattoo - 2011.10.05. 11:49

    Inkább csinálj egyedit: http://iphone-tattoo.com/hu/

Szólj hozzá Te is!