Az Apple, mint tudjuk nem volt jelen. Sok publicista, szakíró és szakmabeli vélte úgy ennek ellenére, hogy így is képesek voltak ellopni a show-t a jelenlévők elől. Ahogyan azt előre sejtettük, elég erős volt a felhozatal, már ami az okosórákat, fitneszkarkötőket és mindenféle viselhetőket illeti. De az idei CES leginkább a “dolgok internetéről”, az otthonautomatizációról [...]
Skarp
2015.01.12.
Apple, iOS, Kiemelt hírek
411
A MacRumors információi szerint hamarosan megkapjuk az iOS legújabb frissítését, a 8.1.3-at. Már elég régóta tudjuk, hogy az Apple Watch a 8.2-es rendszerrel karöltve fog megjelenni március környékén, így már sejthető volt, hogy addig ha kapunk is frissítést, akkor azok a 8.1-gyes verzió kisebb javításai lesznek. Ha helytállóak az értesülések, akkor a 8.1.2-es rendszerhez hasonlóan [...]
HusztiD
2015.01.12.
Apple, iOS
2 332
Úgy tűnik, hogy az Apple mindent megpróbál elkövetni annak érdekében, hogy egy-egy iOS kiadást a lehető legtökéletesebbre csiszolják. Mi sem jobb példa ennél, mint a mostani hír, amely szerint több ember számára lesznek elérhetőek a béta verziók. Miért is jó ez? Az iOS 8.0.1 kapcsán már tapasztalhatták a felhasználók, hogy nem volt felhőtlen az első [...]
HusztiD
2015.01.08.
Apple, iOS
391
Az Apple folyamatosan frissíti a fejlesztői oldalát, ahol számunkra olyan érdekes információk derülhetnek ki, hogy az adott időszakban milyen a mobil operációs rendszerének a megoszlása. A címből már nagyjából megtudhattátok a lényeget, azonban érdemes kicsit visszamenni az időben, mivel november végén még csak 60 százalékon állt az iOS 8 megoszlása, míg október elején 47 százalékon stagnált [...]
HusztiD
2015.01.08.
Apple, iOS
392
Sajnos van egy rossz hírünk. Egy nagyon rossz. Még december utolsó napján számoltunk be, hogy az Apple változtatni fog az App Store árazásain az EU-n belül, hiszen minden országban más és más az ÁFA mértéke. A hétvégéig megtörténik az áremelés, azonban a mostani információk szerint nem csak az Európai Unió tagállamai között emelnek árakat, hanem [...]
HusztiD
2015.01.08.
Apple, iOS, iTunes
492
Bár eleinte úgy tűnt, hogy ahhoz, hogy az Apple rendszerét valaki élvezni tudja, új, kompatibilis autót kell vásárolnia, hála istennek némi feszült várakozás után kiderült, hogy utólag beszerelhető egységekbe is belekerülhet majd a CarPlay. Az idei CES expón a piac két nagyágyúja, a Pioneer és a Kenwood is villantott pár ilyen fejegységet. A Pioneer esetében [...]
Skarp
2015.01.07.
Apple, iOS
913
2013 folyamán adta ki az Apple az iOS hetedik főverzióját. Az akkori WWDC konferencián elhangzott, hogy a rendszer egy hatalmas újdonságot hoz a későbbi frissítések alkalmával, amelyet ma már CarPlay néven ismerünk (eleinte iOS in the Car volt az eredeti neve). A 7.1-gyes rendszer megjelenésével az Apple elérhetővé tette az új szolgáltatását, amelyet a kezdeti időkben [...]
HusztiD
2015.01.06.
Apple, Egyéb, iOS
457
Pont tegnap írtunk arról, hogy újabb fogyasztóvédelmi jellegű csoportos per indul az Apple ellen, ezúttal azért, mert az iOS 8 túl sok helyet foglal el a telefon tárhelyéből – a 16 gigás modellek esetén sokszor a teljes kapacitás ötödét, sőt negyedét is. Az, hogy erre így ráugrott a világsajtó tényleg csak egy dologgal magyarázható. Az [...]
Skarp
2015.01.05.
Apple, iOS, Kiemelt hírek
501
Nagyon úgy tűnik, hogy az Apple erőteljesen gyúr a következő, nagyobb volumenű iOS kiadásra, hiszen már hetek óta csiszolják a 8.2-t. Még csupán egyetlen hét telt el a második béta kiadását követően, azonban egy hét alatt ismételten előálltak egy újabb verzióval, amely újabb hibákat hivatott orvosolni. A 8.2 beta 3-at a regisztrált fejlesztők tölthetik le over-the-air módszerrel, melynek [...]
HusztiD
2014.12.19.
Apple, iOS
1 431
A nyári WWDC keretein belül az Apple emberei bemutatták az iOS 8 és az OS X Yosemite-ot egyaránt. A mobil operációs rendszerek terén az egyik legnagyobb újdonság a külsős billentyűzetek telepítése volt. A nyolcadik főrendszer megjelenésekor az App Store már tele volt különféle third-party gyártók billentyűzeteivel, melyek közül az egyik legkiemelkedőbb a Fleksy volt. A Fleksyvel eddig [...]
HusztiD
2014.12.18.
Apple, Egyéb, iOS
454
Úgy tűnik, hogy év végére sem maradunk rossz hír nélkül, hiszen az Apple változásokat vezet be, amely az Európai Unió összes tagállamát érinti. Az iTunes Connect fejlesztői nem olyan régen kaptak egy levelet a kaliforniai vállalattól, ahol értesítették őket, hogy január elsejétől hatalmas változások várhatóak az App Store kapcsán, hiszen módosítanak az adózáson. Eddig jó [...]
HusztiD
2014.12.18.
Apple, Egyéb, iOS
732
A nyár folyamán már írtunk arról, hogy min szorgoskodik az Apple: az IBM-mel kialakított partneri kapcsolatnak köszönhetően tovább fejlesztik a vállalati felhasználók számára az iOS-ben rejlő funkciókat. Ha pontosabban kellene fogalmazni, akkor inkább úgy mondanám, hogy kihasználják az iOS-ben rejlő lehetőségeket úgy, hogy megfelelő alkalmazásokat hoznak létre a különféle szervek, illetve nagyobb társaságok, cégtípusok számára. Most, az év [...]
HusztiD
2014.12.11.
Apple, iOS
1 048
Tegnapelőtt este már megjelent az átlagfelhasználók számára az iOS 8.1.2, tegnap este viszont a fejlesztők kaptak egy újabb csomagot. Nem olyan régen, az Apple elérhetővé tette a számukra az iOS 8.2-es kiadásának a legelső bétaverzióját. Azóta eltelt egy kis idő, így a tegnap este folyamán kiadták ennek a legújabb változatát, a második bétát, amely pár [...]
HusztiD
2014.12.11.
Apple, iOS
1 201
Tegnap este folyamán jelent meg az iOS 8-nak a legújabb frissítése, a 8.1.2. Az legutóbbi update november 17-én érkezett meg, amely az iPhone 4S illetve iPad 2 tulajok számára hozott látványos fejlődést, hiszen a 8.1.1 által sokkal jobb teljesítménybéli javulást okozott. A legfrissebb rendszer is tartalmaz némi hibajavítást, azonban nem akkora volumenű, mint az előző. [...]
HusztiD
2014.12.10.
Apple, iOS
3 122
Ahogyan azt már megszokhattuk az év vége közeledtével, a legtöbb blog, magazin vagy vállalat összeállítja az aktuális évi toplistáját. Így tett ezúttal az Apple is, akik most ismételten összeszedték az idei legjobb alkalmazásaikat, játékaikat, zenéiket és filmjeiket. Az iPhone terén a legjobb alkalmazás díját az Elevate – Brain Training nyerte el, míg játékok terén a [...]
HusztiD
2014.12.09.
Apple, iOS
831
Az iOS 6 megjelenésekor egy hatalmas lépést tett az Apple, hiszen dobták az alapértelmezett Google Maps alkalmazást, amelyet a saját, Apple Maps programjukkal pótoltak. Mint hamar kiderült, nagyon kezdetleges volt még ekkoriban az almások próbálkozása, hiszen sorra mentek a hibabejelentések, azonban nem olyan régen megtudhattuk, hogy már napi szinten fejleszik az Apple Maps szolgáltatást. Ezúttal [...]
HusztiD
2014.12.06.
Apple, Egyéb, iOS
781
Bizonyára mindenki ismeri a kilencvenes évek egyik – ha csak nem – legnépszerűbb női akcióhősét, Lara Croft-ot. Nem idegen az iOS felhasználók számára a kisasszony, hiszen a tavalyi év folyamán már tiszteletét tette az első rész az Apple eszközeire, most pedig megérkezett a második rész is, amely szintén kiváló játéknak számított a maga idejében. Egészen [...]
HusztiD
2014.12.05.
Apple, iOS, Játékok
628