Kategória - iOS

Megérkezett az iOS 10.1, watchOS 3.1 és tvOS 10.1 második és macOS 10.12.1 harmadik bétája

Megérkezett az iOS 10.1, watchOS 3.1 és tvOS 10.1 második és macOS 10.12.1 harmadik bétája

Két héttel azután, hogy az Apple kiadta az első bétákat, megérkeztek a következők, melyek egyelőre a regisztrált fejlesztők számára érhetőek el. Viszonylag jó hír, hogy ezúttal nem csak második, hanem egy harmadik macOS 10.12.1 bétát is kaptunk. Hivatalos leírásokat ezúttal nem mellékelt az Apple, így feltehetően kisebb hibajavításokra és teljesítménybeli javulásokra számíthatunk. A négy rendszer közül [...]

HusztiD 2016.10.05. iOS, tvOS, watchOS 0 db 471

Tiltja a megtévesztő stickereket az Apple

Tiltja a megtévesztő stickereket az Apple

Az amerikai App Store-ban az elmúlt napok folyamán a Phoneys sticker pack a toplista elejére kúszott fel. Természetesen az esetre rögtön felfigyelt az Apple, s hamar felvették a kapcsolatot az alkalmazás készítőjével, Adam Howellel, hiszen szerintük eléggé megtévesztő a sticker csomag. A Phoneys által nem igazán hagyományos stickereket küldhetünk az ismerőseink számára, ugyanis inkább úgynevezett [...]

HusztiD 2016.10.03. iOS 1 db 587

Újabb szintet lépett az App Store a Search Ads-nak köszönhetően

Újabb szintet lépett az App Store a Search Ads-nak köszönhetően

Az idei év folyamán már számos fejlesztésen esett át az App Store, de úgy tűnik, hogy tovább folytatódik a tendencia. Legutóbb arról számoltunk be, hogy az almások törlik a fölösleges alkalmazásokat, ami mellé újabb szabályok is kijönnek a fejlesztőkre nézve. Ezúttal pedig csak a fejlesztőket érintő változások történtek, amelyek hatására a felhasználók egy jobb App [...]

HusztiD 2016.09.30. Apple, iOS, Kiemelt hírek 0 db 299

Siri integrációval frissült a Skype

Siri integrációval frissült a Skype

A Skype felhasználóinak jó hír, hogy megérkezett az alkalmazás 6.25-ös verziója iOS-re, ami számos újdonságot hoz. Az iOS 10-nek köszönhetően megjelent a CallKit támogatottság, valamint mostantól a virtuális személyi asszisztensünket, Siri-t is bevethetjük a Skype kapcsán. Az első fontos változás, hogy az alkalmazás mostantól tárolja a telefonkönyvünkben lévő kontaktokat, így mostantól szinte minden ismerősünk elérhető [...]

HusztiD 2016.09.29. iOS, Programok 0 db 367

Súlyos biztonsági hibát találtak az iOS 10-ben

Súlyos biztonsági hibát találtak az iOS 10-ben

Az Elcomsoft nemrég arról számolt be saját weboldalán, hogy új, nagyobb szabású sebezhetőséget találtak az iOS 10-ben. Az új rendszernek köszönhetően sokkal könnyebb az iTunes alapú biztonsági mentéseket feltörni, mint azt a korábbi évek folyamán. A beszámoló szerint az Apple az iOS 10-ben más hitelesítési eljárásokat használ, mint korábban, ennek köszönhetően pedig pár lépés kimarad [...]

HusztiD 2016.09.26. iOS, Kiemelt hírek 2 hozzászólás 1 779

Megérkezett az iOS 10.0.2!

Megérkezett az iOS 10.0.2!

Úgy tűnik, hogy nem váratott magára sokat az Apple, hiszen nem sokkal az iOS 10 fő kiadása után elérhetővé tették a 10.0.2-es kiadást, amely csupán apróbb javításokat hozott az előző verzióhoz képest. A frissítés leginkább a Lightning csatlakozós fülesekre, valamint az iCloud fotókönyvtárra fókuszál. Új funkciókat ezúttal sajnos nem kaptunk, azokat valószínűleg a következő nagyobb [...]

HusztiD 2016.09.24. iOS, Kiemelt hírek 20 hozzászólás 1 905

Ilyenek az iPhone 7 Plusszal készített mélységéles fotók

Ilyenek az iPhone 7 Plusszal készített mélységéles fotók

Tegnap este folyamán megérkezett az iOS 10.1 bétája a fejlesztők számára, melyben bemutatkozott az úgynevezett portré mód, melyre az iPhone 7 bemutatóján nagy hangsúlyt fektetett az Apple. Lényegében ezzel a funkcióval tudjuk kiaknázni a két kamerában rejlő lehetőséget, a mélységélességet, amivel közel DSLR kamerákhoz hasonló képeket tudunk készíteni. Ennek kapcsán már megérkeztek az első beszámolók. [...]

HusztiD 2016.09.22. iOS, iPhone 1 db 1 841

Fejlesztők számára elérhető az iOS 10.1, tvOS 10.1, watchOS 3.1 és macOS 10.12.1 bétája

Fejlesztők számára elérhető az iOS 10.1, tvOS 10.1, watchOS 3.1 és macOS 10.12.1 bétája

Az Apple bő egy héttel tette elérhetővé az iOS 10 végleges kiadását, ami mellé megkaptuk a watchOS 3 és tvOS 10 párosát. Tegnapelőtt végül a macOS Sierra egyaránt megjelent, azonban az almások most újabb bétákat adtak ki a fejlesztők számára. A hivatalos információk szerint a rendszerek csupán kisebb hibajavításokat és teljesítménybeli javulásokat kaptak. A macOS [...]

HusztiD 2016.09.22. iOS, OS X 13 hozzászólás 1 026

iOS 10 vs iOS 9.3.5 – milyen sebességbeli különbségek vannak?

iOS 10 vs iOS 9.3.5 – milyen sebességbeli különbségek vannak?

Magyar idő szerint kedden este hét órakor az Apple elérhetővé tette az iOS 10 főverzióját. Ahogyan ekkor beszámoltunk, az első órákban eléggé meggyűlt a bajuk a felhasználóknak, ugyanis előjött a jól ismert lefagyós-téglává válós probléma, amelyet azóta már elvileg kijavított a kaliforniai vállalat. Mint azt már megszokhattuk, az EverythingApplePro csapata gyorsan felrakta a végleges kiadásokat a támogatott iPhone [...]

HusztiD 2016.09.15. iOS, Videók 27 hozzászólás 2 597

Hihetetlenül gyorsan terjed az iOS 10

Hihetetlenül gyorsan terjed az iOS 10

Magyar idő szerint kedd este 7 órától érhető el hivatalosan az iOS 10, amely a Mixpanel legújabb statisztikái szerint igencsak tarolt az almások körében. Ugyan nem volt problémamentes a start, de az Apple-nek sikerült elvileg megoldania a problémát, a felhasználóknak pedig a kezdeti órák teltével sikerült telepíteniük az új rendszert. Az első 24 órában az összes [...]

HusztiD 2016.09.15. iOS 9 hozzászólás 1 149

Figyelem! Gondok adódtak az iOS 10 telepítésével (frissítve)

Figyelem! Gondok adódtak az iOS 10 telepítésével (frissítve)

Az Apple alig egy órával ezelőtt tette elérhetővé az iOS 10 fő kiadását, azonban már is gondok akadtak. Igazából déja vu érzése lehet az iOS felhasználóknak, ugyanis egy évvel ezelőtt, az iOS 9 megjelenésekor is fennállt a mostani probléma. A lényeg, hogy aki over-the-air módszerrel frissít, azoknál előfordulhat, hogy lefagy a telefonjuk. Előjön az úgynevezett [...]

HusztiD 2016.09.13. iOS, Kiemelt hírek 82 hozzászólás 13 069

Megérkezett az iOS 10 és a watchOS 3 párosa!

Megérkezett az iOS 10 és a watchOS 3 párosa!

A töménytelenül sok béta után végre valahára megérkeztek az iOS 10 és watchOS 3 végleges kiadásai! Az iPhone 7 keynote-on elhangzottakhoz hűen az Apple pár perccel ezelőtt kiadta a legfrissebb verziókat, melyek mostantól a nagyközönség számára érhetőek el. Mint tudjuk, az új szoftverek egy rakás újdonsággal érkeztek meg. iOS 10 kapcsán egy megújult Music appot [...]

HusztiD 2016.09.13. iOS, Kiemelt hírek, OS X 15 hozzászólás 1 179

Megérkeztek a Golden Master kiadások

Megérkeztek a Golden Master kiadások

A tegnap este keynote után nem sokkal az Apple elérhetővé tette az iOS 10, watchOS 3, tvOS 10 és macOS Sierra GM változatát. A Golden Master kiadás már egy az egyben megegyezik azzal, amit az Apple ezek után kiad a nagyközönség számára. A fejlesztők természetesen már felrakhatják a végleges verziót, azonban a nagyközönségnek még várnia [...]

HusztiD 2016.09.08. iOS, OS X 1 db 1 205

Szeptemberi unaloműző, avagy ezekkel a játszunk a hónap folyamán

Szeptemberi unaloműző, avagy ezekkel a játszunk a hónap folyamán

Véget ért a nyár, kezdetét vette a szeptember, a diákok számára pedig megkezdődött az iskola. Na de mi is lehetne ilyenkor jobb, mint egy havi játékajánló, hogy legyen mivel elütni a szabadidőt? Ezúttal is összeszedtük az elmúlt hetek folyamán megjelent legjobb iOS játékokat, melyek közül érdemes szemezgetni! Space Marshals 2 Aki játszott a Space Marshals [...]

HusztiD 2016.09.03. iOS, Játékok, Kiemelt hírek 0 db 501

Ígéretes változások lépnek érvénybe szeptember 7-től az App Store-ban

Ígéretes változások lépnek érvénybe szeptember 7-től az App Store-ban

Az Apple az elmúlt órákban értesítette a fejlesztőket, hogy hamarosan nagyobb mértékű változások lesznek az App Store-ban. Ennek köszönhetően a felhasználóknak sokkal könnyebb lesz bármilyen alkalmazást keresniük, nem utolsó sorban pedig csak a minőségi appok lesznek elérhetőek. Szeptember 7-től az almások elkezdik törölni az olyan alkalmazásokat, amelyek már úgymond elavultak. Ide azokat kell érteni, amelyeket [...]

HusztiD 2016.09.02. iOS, Kiemelt hírek 1 db 1 416

Ezért nem értenek meg minden szót a virtuális személyi asszisztensek

Ezért nem értenek meg minden szót a virtuális személyi asszisztensek

Az Apple, Amazon, Google és Microsoft azon vállalatok közé tartozik, melyek már bemutatták, hogy mire képes a saját virtuális asszisztensük. Az Amazon Alexája által rendelhetsz egy szakácskönyvet, majd az Apple Sirijével beállíthatod az időzítőt, míg sül a süteményed miközben a Google Home segítségével kikapcsolhatod a füst jelzőt, majd a Microsoft Cortanájának köszönhetően meghívhatod a barátaidat [...]

HusztiD 2016.09.01. Egyéb, iOS, Kiemelt hírek 0 db 541

Mostantól akár 2 TB-ra is bővíthetsz az iCloud-on

Mostantól akár 2 TB-ra is bővíthetsz az iCloud-on

Az iPhone 7 event előtt pár nappal az Apple úgy döntött, hogy megemeli az iCloud szolgáltatásnak a maximálisan igénybe vehető tárhelyét. Eddig 1 TB volt a maximum, de most a tegnap este folyamán elérhetővé tették a 2 TB-os opciót arra az esetre, ha valaki keveslené a korábbi maximumot. A tech társadalom azonnal felkapta rá a fejét [...]

HusztiD 2016.08.31. iOS 6 hozzászólás 1 194