A Time magazin évről évre készíti el a top 100-as listáját, melyben a legbefolyásosabb embereket rangsorolják. Tim Cook elsőnek 2012-ben kapott helyet eme megtiszteltető rangsorolásban, majd utána is megtalálható volt a legjobbak között. Idén több kategóriát készített a Time, mint az úttörők, titánok, művészek/előadók, vezetők és ikonok. A 2021-es listában Tim a titánok között kapott helyet [...]
HusztiD
2021.09.17.
Apple, Tim Cook
117
Mint minden évben, úgy a Fortune idén is előállt saját rangsorolásával, ahol a legjövedelmezőbb vállalatokat keresték. A listában szereplő vállalatok a világ GDP-jének az egyharmadát teszik ki az általuk termelt 31,7 billió dolláros forgalommal. Az előző évhez képest egyébként 4,8 százalékkal csökkent ez az érték, hiszen akkor 33 billiós forgalomról beszélhettünk. Röviden és tömören ennyit [...]
HusztiD
2021.08.05.
Apple, Kiemelt hírek
76
A Wall Street Journal készített egy új rangsorolást, melyben a világ legjobban fizetett vezetőit keresték az elmúlt esztendőre levetítve. Az Apple vezérigazgatója, Tim Cook jól keresett az előző évben, azonban a hivatalos számok alapján csupán a 171. helyre volt elegendő. Az almások első számú embere 2020-ban összesen 14,77 millió dollárt keresett. Ugyan ez egy kicsivel [...]
HusztiD
2021.06.04.
Apple, Tim Cook
249
Az Apple december elején osztotta meg a nagyérdeművel, hogy melyek voltak az idei év legjobb alkalmazásai. Az App Annie elemzőcsapata azt vizsgálta meg, hogy mely appok és játékok voltak a legnépszerűbbek az elmúlt szűk egy év során, januártól novemberig. A statisztikában az App Store, valamint a Google Play adatai szerepelnek. A két óriás újabb rekordot döntött [...]
HusztiD
2020.12.16.
App Store, iOS, Kiemelt hírek
602
Az iPhone 12 szériát egy hónapja mutatta be az Apple, a jól ismert DxOMark csapata pedig ezúttal sem volt rest, hiszen szokásukhoz híven alapos tesztnek vetették alá a vállalat aktuális csúcsmodelljét. Egészen jól szerepeltek ezúttal a kaliforniaiak, hiszen az iPhone 12 Próra a csapat összesítettben 130 pontot adott, ami egészen jó eredménynek számít, azonban egy kicsivel [...]
HusztiD
2020.11.16.
iPhone, Kiemelt hírek
6 201
Mint minden évben, úgy a Fortune idén is előállt saját rangsorolásával, ahol a legjövedelmezőbb vállalatokat keresték. A listában szereplő vállalatok az Egyesült Amerikai Államok és Kína GDP-ét teszik ki majdnem az általuk termelt 33 billió dolláros forgalommal. Az 500-as listában szereplő vállalatok összesen 69,9 millió embert foglalkoztatnak összesen 32 országban. Röviden és tömören ennyit lehetne mondani a [...]
HusztiD
2020.08.11.
Apple
70
Mint minden évben, úgy a Fortune idén is előállt saját rangsorolásával, ahol a legjövedelmezőbb vállalatokat keresték. A listában szereplő vállalatok az Egyesült Amerikai Államok GDP-jének a kétharmadát teszik ki az általuk termelt 14,2 billió dolláros forgalommal. A szakértők szerint az Apple jó évet zárt az előző év folyamán, azonban mindösszesen 2 százalékot sikerült az egy [...]
HusztiD
2020.05.20.
Apple, Kiemelt hírek
212
A Fortune nem olyan rég publikálta legújabb rangsorolását, melyben a 100, modern idők legjobb dizájn-jait rangsorolták. Fontos tudni, hogy az oldal jelen esetben a dizájn szót nem csak a küllemre érti, hanem maguknak a termékek és egyben szolgáltatások koncepcióira, amivel hatást gyakoroltak a piacra. A cím árulkodó volt, hiszen az Apple-nek a top 100-as listából egyből [...]
HusztiD
2020.03.18.
Apple, iOS, iPhone, iPod, Kiemelt hírek, Mac
449
Jó ideje köztudott, hogy Amerika szerte hódít az Apple, hiszen sorra szerepelnek a különféle toplisták első helyezettjei között. Ezúttal viszont az angliai munkavállalókat illetően készült el egy új felmérés, melyből megtudhattuk, hogy bizony nem csak az amerikaiak szívét hódítják el az almások, hiszen az angolok is szeretnek az almásoknál dolgozni – számolt be minderről a [...]
HusztiD
2019.12.16.
Apple
88
A Wall Street Journal beszámolója alapján az Apple versenyellenes magatartást mutat az App Store-ral kapcsolatosan, ugyanis kereséskor az áruház előrébb rangsorolja a saját alkalmazásait, mint a harmadik felektől származó appokat. A felmérések alapján, mikor valamilyen ingyenes alkalmazásra kerestek, akkor az Apple programjait több, mint 60 százalékban sorolta első találat közé az App Store. Amikor valaki [...]
HusztiD
2019.08.01.
App Store, Apple, Kiemelt hírek
250
A Brandz minden évben előáll a világ legértékesebb vállalatai rangsorolásával. Így történt ez idén is, s rögtön van egy jó, s egyben egy rossz hír az Apple számára: a jó az, hogy az almásoknak sikerült megelőzniük a Google-t, a rossz pedig az, hogy mindkettejüket lepipálta az Amazon. Mi alapján történt a rangsorolás? Ahogyan eddig is, [...]
HusztiD
2019.06.12.
Apple, Kiemelt hírek
449
Mint minden évben, úgy a Fortune idén is előállt saját rangsorolásával, ahol a legjövedelmezőbb vállalatokat keresték. A listában szereplő vállalatok az Egyesült Amerikai Államok GDP-jének a kétharmadát teszik ki az általuk termelt 13,7 billió dolláros forgalommal, amiből 1,1 billió volt a tiszta profit. Az 500-as listában szereplő vállalatok értéke 22,6 billió dollárra tehető, illetve 28,7 [...]
HusztiD
2019.05.17.
Apple
81
A Fast Company évről évre adja ki év elején a világ leginnovatívabb nagyvállalatai rangsorolását. Az Apple eddig nagyon jól szerepelt, hiszen 2017. folyamán sikerült az első helyet befogniuk, azonban a most kiadott, 2018-as esztendőt nézve megtörtént a trónfosztás. Ameddig tavaly az Apple volt az első, addig most a 17. helyre estek vissza. A szakértők szerint [...]
HusztiD
2019.02.25.
Apple
1 122
Legalábbis ezt állítja a Fortune, akik kiadták a szokásos évi toplistájukat, melyben a legjobban kedvelt/csodált vállalatokat keresik. Ismételten kiemelkedő helyet kapott az Apple, akárcsak az elmúlt évek folyamán, hiszen immáron 12. egymást követő éve fogják be az első helyet a Fortune listáján. Érdemes végignézni az egész listát, ugyanis második helyen az Amazon található, kik már az előző [...]
HusztiD
2019.01.31.
Apple
51
A BrandZ új beszámolóval állt elő, melyben a legértékesebb globális vállalatokat keresték. Ahogyan a címből kiderült, az Apple egészen jó helyezést ért el a legújabb rangsoroláson, hiszen a szakemberek a második helyre sorolták kedvenc vállalatunkat. Mi alapján történt a rangsorolás? A BrandZ figyelembe vette a vállalatok anyagi teljesítését, valamint a felhasználói hangulatokat, elégedettségeket egyaránt mérték. [...]
HusztiD
2018.05.30.
Apple
169
Mint minden évben, úgy a Fortune idén is előállt saját rangsorolásával, ahol a legjövedelmezőbb vállalatokat keresték. A listában szereplő vállalatok az Egyesült Amerikai Államok GDP-jének a kétharmadát teszik ki az általuk termelt 12,8 billió dolláros forgalommal, amiből 1 billió volt a tiszta profit. Az 500-as listában szereplő vállalatok értéke 21,6 billió dollárra tehető, illetve 28,2 [...]
HusztiD
2018.05.22.
Apple
174
Legalábbis ezt állítja a Fast Company, kik előálltak a szokásos éves rangsorolásaikkal, melyekben arra keresték a választ, hogy mely vállalatok részesülnek a leginnovatívabb kategorizálásban. A szakemberek szerint az előző év folyamán még az Amazon volt a legjobb, azonban a tavalyi negyedik helyezettről az elsőre javította helyzetét az Apple. Szakemberek szerint a kaliforniai vállalat 2010, vagy [...]
HusztiD
2018.02.21.
Apple, Kiemelt hírek
250