legértékesebb vállalat

Jelenleg már nem az Apple a világ legértékesebb vállalata

Jelenleg már nem az Apple a világ legértékesebb vállalata

Az Apple több, mint két éven át volt a világ legértékesebb vállalata. Múlt pénteken viszont a Microsoft éppenhogy beelőzte az almásokat, amivel most már a redmondi vállalat jelen pillanatban a legérétkesebb vállalat. Hogy szám szerint vizsgáljuk a dolgokat, a Microsoft 2,89 billió dolláros értékkel zárt, míg az Apple 2,87 billióval. Ennek hatására pedig a világ [...]

HusztiD 2024.01.15. Apple 0 db 35

Immáron hetedik éve, hogy az Apple a legértékesebb brand

Immáron hetedik éve, hogy az Apple a legértékesebb brand

Mint ahogyan azt minden év októberében megszokhattuk, az Interbrand kiadta a legújabb rangsorolását, melyben azt vizsgálták, hogy melyek voltak az idei év legjobb, legértékesebb globális márkái. Nem újdonság, ha azt mondjuk, hogy az Apple ismételten befogta az első helyet, hiszen immáron a hetedik egymást követő éve birtokolja az aranyérmet érő helyezést, ugyanis 2013-ban fosztotta a Coca Colát, amely előtte [...]

HusztiD 2019.10.22. Apple 0 db 211

Növekvőben az AAPL, ismételten az Apple a világ legértékesebb vállalata

Növekvőben az AAPL, ismételten az Apple a világ legértékesebb vállalata

Két nappal ezelőtt számoltunk be elsőnek arról, hogy az Apple lassan, de kezdi visszahódítani a világ legértékesebb vállalata címét, hiszen pár percig a kaliforniai vállalat volt a legértékesebb. Ezt követően viszont visszajött a Microsoft részvényértéke, s nap végére megelőzte az almásokat. Nos, úgy tűnik, hogy lassan elmondhatjuk, hogy az Apple egyre inkább kezd erősödni a [...]

HusztiD 2019.02.07. Apple 0 db 78

Hatodik éve, hogy az Apple a legértékesebb brand

Hatodik éve, hogy az Apple a legértékesebb brand

Mint ahogyan azt minden év októberében megszokhattuk, az Interbrand kiadta a legújabb rangsorolását, melyben azt vizsgálták, hogy melyek voltak az idei év legjobb, legértékesebb globális márkái. Nem újdonság, ha azt mondjuk, hogy az Apple ismételten befogta az első helyet, hiszen immáron a hatodik egymást követő éve birtokolja az aranyérmet érő helyezést, ugyanis 2013-ban fosztotta a Coca Colát, [...]

HusztiD 2018.10.08. Apple 0 db 529

Az Apple a második legértékesebb amerikai nagyvállalat

Az Apple a második legértékesebb amerikai nagyvállalat

A Brand Finance jóvoltából évek óta elkészülnek azon felmérések, melyben az 500 legértékesebb amerikai vállalatot keresik. Akár csak előző évben, úgy az Apple idén is a második helyen található meg, kit 2017. folyamán a Google, míg idén az Amazon előzött meg. Szakemberek szerint az Apple igen szép, 37 százalékos mértékben nőtt az előző évhez képest. Ennek [...]

HusztiD 2018.06.29. Apple 0 db 162

Az Apple a második legértékesebb globális vállalat

Az Apple a második legértékesebb globális vállalat

A BrandZ új beszámolóval állt elő, melyben a legértékesebb globális vállalatokat keresték. Ahogyan a címből kiderült, az Apple egészen jó helyezést ért el a legújabb rangsoroláson, hiszen a szakemberek a második helyre sorolták kedvenc vállalatunkat. Mi alapján történt a rangsorolás? A BrandZ figyelembe vette a vállalatok anyagi teljesítését, valamint a felhasználói hangulatokat, elégedettségeket egyaránt mérték. [...]

HusztiD 2018.05.30. Apple 0 db 167

Fél évtizede, hogy az Apple a legértékesebb világmárka

Fél évtizede, hogy az Apple a legértékesebb világmárka

Az Interbrand előállt a szokásos évi rangsorolásával, melyben a 10 legértékesebb világmárkát listázták. A cím igencsak árulkodó volt, s talán meglepetést sem okoz senkinek, ha azt mondjuk, hogy idén is az Apple zsebelte be a legértékesebb világmárka címet. Mi több, ez az ötödik egymást követő alkalom, amikor részesülnek eme elismerésben. A szakértők a rangsorolás alkalmával [...]

HusztiD 2017.10.04. Apple 0 db 179

Az ökoszisztémája miatt még mindig az Apple a világ legértékesebb vállalata

Az ökoszisztémája miatt még mindig az Apple a világ legértékesebb vállalata

Ahogyan azt megszokhattuk, az Interbrand évente készít különféle felméréseket, melynek az Apple folyamatosan a főszereplője. Legutóbb a világ legértékesebb vállalata kimutatást adták ki, amit immáron zsinórban negyedik éve az Apple vezet. Korábban éveken át a Coca-Cola diadalmaskodott, de 2013-tól már az almásoké a főszerep. Ilyenkor mindig felmérik a cégeket értékét, majd viszonyítanak az előző éves adatokhoz. [...]

HusztiD 2016.10.06. Apple, Kiemelt hírek 0 db 248

Már nem sokáig az Apple a világ legértékesebb vállalata

Már nem sokáig az Apple a világ legértékesebb vállalata

Január második felében már megírtuk, hogy trónfosztás elé néz az Apple, s egyre valószínűbb, hogy hamarosan ténylegesen sor kerül rá. Ha azt nézzük, akkor jelenleg még mindig az Apple a világ legértékesebb vállalata, azonban a napokban ez közel sem volt igaz, hiszen a Google leányvállalata, az Alphabet már túlszárnyalta a jelenleg nem túl nagy piaci [...]

HusztiD 2016.02.03. Apple 0 db 367

Immáron 3 éve, hogy az Apple a legértékesebb világmárka

Immáron 3 éve, hogy az Apple a legértékesebb világmárka

Mint az október folyamán lenni szokott, az Interbrand kiadta a legújabb rangsorolását, melyben azt vizsgálták, hogy melyek voltak az idei év legjobb globális márkái. Nem újdonság, ha azt mondjuk, hogy az Apple immáron harmadik éve birtokolja az első helyezést, ugyanis 2013-ban megfosztotta a Coca Colát, amely előtte 13 éven át uralta a ranglistát. A kaliforniai vállalat [...]

HusztiD 2015.10.05. Apple, Kiemelt hírek 0 db 520

2014-ben is az Apple a világ legértékesebb vállalata

2014-ben is az Apple a világ legértékesebb vállalata

Mint minden év végén, a Forbes idén is összeállította a listáját, amelyben a világ legnagyobb vállalatait rangsorolják. A címből már kiderült, hogy az Apple ismételten megvédte az első helyért járó elismerést, amellyel továbbra is maga mögé utasította a másik két óriást, a Microsoft-ot és a Google-t. A Forbes szerint az Apple értéke idén 124.2 milliárd [...]

HusztiD 2014.11.06. Apple, Egyéb 3 hozzászólás 1 033

Ezúttal a Google lett a 2014-es év legértékesebb vállalata

Ezúttal a Google lett a 2014-es év legértékesebb vállalata

Szinte kerek két hónapja adtuk hírül, hogy az Apple lett a világ legértékesebb vállalata az akkori tanulmányok szerint. A most megjelent legújabb felmérés némileg ellent mond ennek, hiszen itt csak a második helyig jutottak az almások, míg az egyik legnagyobb riválisuk, a Google söpörte be a dobogós helyezés első fokát. A különbség csupán annyi a [...]

HusztiD 2014.05.22. Apple, Egyéb 1 db 231