Meglepően érdekes adatok derültek ki az IDC legújabb felméréséből, melyben az összes okostelefon eladást és annak megoszlását vizsgálták. 2012-ben még csak 725.3 millió telefont adtak el, egy évvel később pedig már valamivel többet, mint egymilliárdot, ami 38.4%-os növekedést jelent. Ha a 2012-es év utolsó negyedévét nézzük, akkor abban az időszakban 229 millió telefont adtak el, [...]
HusztiD
2014.01.29.
Egyéb, iPhone
667
Több éves kutatás gyümölcseként még az idei 2014-es CES kiállításon a Flir nevű cég bemutatta első kifejezetten iPhone tokba épített hőkameráját. A Lepton névre hallgató speciális lencse rendkívül kicsi, ezáltal sikerült viszonylag kedvező áron is megalkotni. A kamera a tok hátuljába van építve, amely összeköttetésben áll az iPhone 5 vagy iPhone 5S készülékekkel. Az AppStore [...]
iMann
2014.01.27.
Apple, Kiegészítők
2 889
Az iPhone 5S tulajok bizonyára sokszor találkoztak már azzal a problémával, hogy a készülékben lévő ujjlenyomat olvasó nem működik megfelelően. Ennek főbb oka többek közt az lehet, hogy rosszul helyezzük rá az ujjunkat az olvasóra, így az nem ismeri azt fel az adott szögből. Bizonyos értelemben van megoldás erre a problémára, ha követjük az alábbi [...]
HusztiD
2014.01.26.
Apple, iPhone
5 887
A tekintélyes Wall Street Journal legfrissebb jelentése szerint az Apple két új iPhone készülék piacra dobását is tervezi ebben az évben. Ez persze nem lenne meglepő az elmúlt év tekintetében, ahol is az iPhone 5S és iPhone 5C is bemutatkozott. Persze a Wall Street öreg rókái megkavarták kicsit a lapokat és azt állítják, hogy a [...]
iMann
2014.01.23.
Apple, iPhone
8 979
Bár a BlackBerry léte is kérdésessé vált az elmúlt években, érdekes módon az USA Védelmi Minisztériuma kifejezetten ezen gyártó modelljeit preferálja. A hírek szerint azért, mert sem az iPhone, sem pedig a Samsung termékei nem nyújtanak teljes biztonságot bizonyos helyzetekben. Erre pedig a tőzsde is reagált. A tavalyi évben a BlackBerry, a cég teljes becsült [...]
Helme
2014.01.21.
Apple, iPad
834
Az Apple várhatóan jövő hét hétfőn közzéteszi a 2014-es első negyedévi eredményeit. Az eredmények tartalmazni fogják a 2013 októbertől 2013 decemberig tartó időszakot, így ebben már szerepelni fognak az új iPhone 5S és iPhone 5C, valamint az ötödik generációs iPad Air és második generációs iPad mini eladási mutatói is. Azt persze már tudjuk, hogy a [...]
iMann
2014.01.20.
Apple, Egyéb
636
Az Apple legnagyobb partnere, a Foxconn, mintegy 1,4 millió iPhone 5S-t szállított a China Mobile-nak, legalábbis a The Wall Street Journal értesülése szerint. Az Apple több éve tárgyalt Kína legnagyobb szolgáltatójával a China Mobile-lal, s az Apple bejelentette a múlt hónapban: sikerült megállapodni, új piacra törnek be. Ennek fényében indult a pénteki start. Az biztos, [...]
Helme
2014.01.19.
Apple, iPhone
682
Mint már korábban beszámoltunk róla, Kínában ma indult az iPhone 5S és 5C modellek értékesítése. Az előzetes elemzések még arról szóltak, hogy ebben az évben 35-45 millió iPhone találhat gazdára, azonban a legfrissebb becslések ennél jóval óvatosabbak: 10-30 milliót jósolnak. Ennek viszonylag egyszerűek az okai. Jelenleg így is több mint 10 millió embernek van nem [...]
Helme
2014.01.17.
iPhone
679
A mai napon az Apple megkezdte az iPhone 5S és iPhone 5C készülékek forgalmazását Kínában. A partner ezúttal a világ legnagyobb mobilszolgáltatója, a China Mobile lett, mely több, mint 780 millió előfizetővel rendelkezik. Tim Cook a mai napon Pekingbe utazott, hogy részt vegyen a rajton. A China Mobile vezető a 4G/LTE technológiák fejlesztésében, 2014-re a [...]
iMann
2014.01.17.
Apple, iPhone
560
A DisplaySearch pár napja új adatokat adott ki azokra a képernyőkre vonatkozóan, amelyek 2014-ben meghatározóak lehetnek a számítástechnikai, mobilkommunikációs piacon. Természetesen az alábbi adatok csupán tájékoztató jellegűek, de a piacon 1993 óta jelen lévő lapos kijelzőkkel kapcsolatosan nem igazán tévedett még az oldal. A hordozható eszközökre szánt kijelzők közül csak kettő szerepel, egy 1,3″-es és [...]
iMann
2014.01.16.
Apple, Egyéb
2 278
A DigiTimes jelentése szerint nagyon úgy tűnik, hogy az Apple marad az ujjlenyomat-olvasónál, s nem próbálkozik a retinás azonosítással. A legfrissebb hírek szerint a TSMC (ez cég szállítja az ujjlenyomat-érzékelőt) hamarosan nekikezd a iPhone 6-os változat gyártásának. A TSMC azt reméli, hogy a gyártási folyamatot jobban tudja majd optimalizálni, ezáltal pedig sokkal gyorsabban készülhetnek az [...]
Helme
2014.01.16.
Apple, iPhone
1 334
A Mophie már eddig is nagyon sok remek kiegészítővel látta el az Apple készülékeit használók tömegét. Az idei CES-en pedig bemutatta végre azt a kiegészítőt, mellyel egycsapásra belopta magát a felhasználók szívébe. A Mophie Space Pack nevet viselő kiegészítője igazi kettő az egyben megoldás. Az iPhone 5 és 5S készülékekhez biztosít plusz akkumulátoridőt és háttértárat [...]
iMann
2014.01.15.
Apple, Kiegészítők
2 011
Még a múlt héten megtartott CES 2014-es konferencián mutatta be a SteelSeries első vezeték nélküli játékkontrollerét az iOS eszközökhöz. Azóta elindult az előrendelési lehetőség is. Mivel a játékpiac már régóta nem csak az XBox és Playstation konzolokból áll, valamint egyre nagyobb szerephez jutnak a mobilkészülékek is, nem meglepő, hogy a SteelSeries bemutatta első játékkontrollerét iPhone [...]
KeleMan
2014.01.13.
Apple, Kiegészítők
408
Alig vetette meg a lábát az Apple legújabb iPhone 5C és 5S modellje a piacon, máris folyamatosan érkeznek a pletykák az idén várható új, hatos modellről, mely már a nyolcadik generációs iPhone készülék lesz, mióta Steve Jobs 2007-ben bemutatta azt. A kínai illetőségű ETNews például nemrég arról számolt be, – melyet kéretik fenntartásokkal kezelni – [...]
KeleMan
2014.01.13.
Apple, iPhone
4 545
Érdemes meglátogatni idén a tiszavasvári Vasvári Pál Múzeumot, ugyanis ebben az évben megközelítőleg 500 négyzetméteres kiállítóteremmel fog bővülni. Ráadásul a technikai újdonságok sem maradtak el: az új látogatói rendszer segítségével iPhone és iPad készülékeken keresztül is hasznos tudunk majd jutni. Az 1963-ban alapított múzeumnak jelenleg 16 ezer darabos régészeti, néprajzi és helytörténeti gyűjteménye van. A [...]
Helme
2014.01.13.
Apple, iPad
240
Úgy néz ki, hogy az Apple hamarosan engedni fog a felhasználói nyomásnak, s még nagyobb iPhone-t fog készíteni. Bár az iPhone 5S még csak most jelent meg, azért azt lehet sejteni, hogy szeptemberben jönni fog az új széria, mely vélhetően 6-os vagy az Air utónevet kapja. A C Tech nemrég publikált egy képet, mely szerint [...]
Helme
2014.01.12.
Apple, iPhone
1 919
Bár még megközelítőleg háromnegyed év van a következő generációs iPhone debütálásáig, máris elkezdődtek azok a vad találgatások, melyek ezen várakozási időre jellemzőek. A The Cina Post információi szerint az Apple marad a jól bevált 8 megapixeles kameránál és nem tervezi a megapixelek bővítését. Egyes elemzők azt várják, hogy az iPhone 6 legerősebb frissítését a kamera [...]
Helme
2014.01.11.
Apple, iPhone
2 696