Az Apple egyre több biztonsági funkciót pakol rendszereibe, melynek mi felhasználók csak örülhetünk. Az előző hét folyamán bemutatott iOS 13 főbb újdonságairól ugyan beszámoltunk, azonban most itt az eddigi egyik legjobb, amivel tudni fogjuk, hogy hol futottak bizonyos applikációk a háttérben. Aki bekapcsolja a helymeghatározást, akkor bizonyos appok szinte folyamatosan használni fogják azt a háttérben. Az [...]
HusztiD
2019.06.13.
iOS
1 332
Az Apple előző hét folyamán mutatta be a legújabb operációs rendszereit, melyek között természetesen ott volt az iOS 13. Ahogyan lenni szokott, a bő kétórás előadás vajmi kevés arra, hogy a több operációs rendszer minden új funkcióját bemutassák, így most, napok teltével a 9to5Mac csapata szedte össze egy videóba az aktuális újdonságokat. Maga a felvétel [...]
HusztiD
2019.06.11.
iOS, Videók
1 955
Az Apple előző hét hétfőn tartotta meg a 2019-es WWDC konferenciát, ahol megismerhettük a legújabb operációs rendszereket, melyek megjelenésére csak ősszel, nagyjából szeptember közepén számíthatunk. Az elmúlt napok folyamán több olyan kérdést kaptunk, hogy mikor lesznek elérhetőek az első béták, illetve, hogy megéri-e frissíteni. Először is tudni kell, hogy jelenleg csak a fejlesztők bétázhatnak, a publikus [...]
HusztiD
2019.06.10.
iOS, Kiemelt hírek
1 219
A hétfő esti médiaeseményen az Apple vezetői bemutatták az ősszel érkező új rendszereket és azoknak főbb újdonságait. Maga az előadás bő kétórás volt, azonban így is csak a legfontosabb dolgokat sikerült Timnek és csapatának bemutatnia, de természetesen azóta számos egyéb újdonságról is folyamatosan szivárognak a hírek. Az iOS 13 egyik legjobb funkciója az úgynevezett optimalizált [...]
HusztiD
2019.06.06.
iOS, iPhone, Kiemelt hírek
4 149
Az Apple a hét elején mutatta be az iOS 13-at, melyben egy rakás kisebb-nagyobb új funkciót kapunk. A fejlesztők nem olyan régen egy nagyon hasznos dolgot fedeztek fel, hiszen innentől kezdve az új rendszer automatikusan némítani fogja a kéretlen hívásokat. Talán nincs is annál rosszabb, mikor időközönként kéretlen hívásokat kapunk. Egy új algoritmus által az [...]
HusztiD
2019.06.06.
iOS
348
Pont a napokban számoltunk be arról, hogy az Apple 200 MB-ra növelte az App Store letöltési limitjét iOS 12 alatt. Ez voltaképp annyit tesz, hogyha mobilhálózaton vagyunk, akkor a telefonunk ennél nagyobb méretű alkalmazásokat már nem fog letölteni, kivéve ha WiFi-re csatlakozunk. Ugyebár az Apple nem olyan rég bemutatta az iOS 13-at, a fejlesztők pedig azóta [...]
HusztiD
2019.06.05.
App Store, iOS
530
Az Apple hosszú időt szánt hétfő este az iOS 13 bemutatására, azonban ilyenkor még ez is kevés ahhoz, hogy milyen újdonságról beszámoljanak, így ekkor leginkább csak a főbb dolgokra koncentrálnak. Jó hír, hogy mostantól a fejlesztők számára elérhető a rendszer legelső bétája, melyben számos újdonságot fedeztek fel. Igazából két videót emelnénk ki a sok közül. [...]
HusztiD
2019.06.05.
iOS, Videók
1 295
Az esti WWDC ’19 konferencia kicsit hosszúra nyúlt, ugyanis Tim Cook csapatának sikerült egy bő kétórás előadást tartania, ahol megismerkedhettünk az új szoftverekkel, illetve a Mac Próval egyaránt. Ahogyan lenni szokott, a vezetők egy rakás új, hasznos funkciót mutattak be, melyekről most külön-külön felkerültek a videók. Az első videót érdemes leginkább kiemelni, amelyet a macOS [...]
HusztiD
2019.06.04.
iPad, macOS, Videók
293
Ahogyan várható volt, tegnap este az Apple vezetői bemutatták a legújabb operációs rendszereket, melyek között ott volt az iOS 13 és a macOS 10.15, vagyis a Catalina. Most az eseményt követően hivatalosan kiderült, hogy mely termékek fogják támogatni az adott operációs rendszereket, melyekkel azért érdemes tisztában lenni. Az iOS 13 az alábbi készülékeken fut: iPhone: [...]
HusztiD
2019.06.04.
iOS, iPhone, Mac, macOS
2 255
Az Apple tegnap este rendezte meg a 2019-es WWDC konferenciát, ahol a vállalat vezetői bemutatták a legújabb szoftvereket, név szerint az iOS 13, iPad OS, macOS Catalina, watchOS 6 és a tvOS 13-at. Ahogyan az almások ígérték, még az este folyamán megérkeztek a legelső béták. Az első szoftverek számos újdonságot tartalmaznak a jelenlegi kiadásokhoz hasonlítva, s [...]
HusztiD
2019.06.04.
iOS, iPad OS, macOS, tvOS, watchOS
347
A várakozásnak megfelelően, magyar idő szerint este 7 órakor vette kezdetét az Apple 2019-es fejlesztői konferenciája, ahol bemutatkoztak a régóta várt új rendszerek, mint az iOS 13, macOS 10.15, watchOS 6 és a tvOS 13. Természetesen az eseményt a vállalat CEO-ja, Tim Cook nyitotta meg, ki apróbb érdekességeket osztott meg az újonnan érkező szolgáltatásaikról, mint [...]
A francia iPhone Soft számolt be a pletykáról, mely alapján a következő hónapban bemutatásra kerülő iOS 13 lényegesen kevesebb készüléket fog támogatni, mint elődje – már amennyiben hitelesek az oldal meg nem nevezett forrásai. Ha minden igaz, akkor az Apple az iOS 13-mal megszünteti az iPhone 5s, 6, 6 Plus és SE okostelefonok, valamint az iPad [...]
HusztiD
2019.05.13.
iOS, iPhone, Pletykák
708
Az Apple kevesebb, mint egy hónap múlva ejti meg a 2019-es WWDC konferenciát, ahol többek között bemutatják az iOS 13-at. Nem olyan rég olvashattunk arról, hogy milyen újdonságokat kaphat a soron következő operációs rendszer, azonban nem olyan rég Korpai Dániel álmodta meg saját koncepcióját az iOS 13-ról. Az új látványvideóban az iPad-re szánt iOS 13-ról [...]
HusztiD
2019.05.10.
iOS, Videók
233
Kevesebb, mint egy hónap van hátra a 2019-es WWDC konferenciáig, azonban a Bloombergtől jól ismert Mark Gurman megosztotta, hogy mik lehetnek a szóban forgó főrendszerek aktuális újdonságai. Ne feledjük, az alábbi információk egy olyan szakértőtől származnak, kinek félig-meddig bennfentes kapcsolatai vannak, így érdemes lehet odafigyelni rá. iOS 13 Megjelenik a sötét mód (dark mode) amelyet a vezérlőközpontból [...]
HusztiD
2019.05.07.
iOS, Kiemelt hírek, macOS, watchOS
1 203
Bő másfél hónap van, mire az Apple bemutatja a legújabb operációs rendszereket, köztük az iOS 13, melynek egyik újdonsága az egér támogatottság lehet. Legalábbis erről az egyik lehetséges újdonságról beszélnek a tűzhöz közel ülő személyek. A WWDC ‘19 konferencia június 3-án veszi kezdetét, s a MacStories szerkesztője, Federico Viticci nyilatkozott egy podcastben, hogy a kisegítő [...]
HusztiD
2019.04.25.
iPad
331
Egy Leo Vallet névre hallgató dizájner megálmodta, hogy milyen lehet az iOS 13, melyet idén június folyamán mutat be az Apple. Mivel a hivatalos leleplezésig még legalább 3 hónap választ el minket, így nézzük meg, hogy Leo milyen újdonságokat képzelt el az új rendszerrel kapcsolatosan. Az első, hogy valamelyest változik a szoftver kezelőfelülete. Például a [...]
HusztiD
2019.03.01.
iOS
801
Pont a napokban derült ki, hogy az Apple június 3-án mutathatja be az iOS 13-at, azonban most, egy újabb koncepcióvideó került fel az ismert videómegosztóra. Ezúttal az AppleiDesigner csatorna töltött fel egy remek videót, melyben több, mint 40 újdonságot mutatnak be, hogy voltaképp miket kaphat az új főrendszer. Ugyan egyelőre még sokat nem tudunk a [...]
HusztiD
2019.02.15.
iOS, Videók
423