Az iOS 13 pontosan megmutatja, hol használták a helymeghatározást a háttérben futó alkalmazások

HusztiD 2019.06.13. 13:55 iOS 0 db 1 321

ios-13-locations

Az Apple egyre több biztonsági funkciót pakol rendszereibe, melynek mi felhasználók csak örülhetünk. Az előző hét folyamán bemutatott iOS 13 főbb újdonságairól ugyan beszámoltunk, azonban most itt az eddigi egyik legjobb, amivel tudni fogjuk, hogy hol futottak bizonyos applikációk a háttérben.

Aki bekapcsolja a helymeghatározást, akkor bizonyos appok szinte folyamatosan használni fogják azt a háttérben. Az alábbi képen a Tesla és az App Store van példázva, hiszen az iOS 13-ban a rendszer automatikusan feldobja majd, hogy melyik alkalmazás hol futott a háttérben, s rákérdez, hogy továbbra is engedélyezzük-e, hogy a háttérben fusson a helymeghatározás, vagy csak akkor, mikor az adott programot használjuk. Például mindkét applikációnál láthatjuk, hogy mely útvonalon használta, s küldte el a saját helymeghatározásunkat.

Ez a funkció többek között azért lesz jó, mivel ezzel tudhatjuk, hogy melyik alkalmazás mikor küldte el a tartózkodási helyünket. Ugyan apróbb újdonság ez, de feltehetően az elkövetkezendő években jobban rágyúrnak az almások, így arra is nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy milyen további újdonságokkal bővül a jövőben az alábbi funkció.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!