iCar

2019-re elkészülhet az Apple elektromos autója

2019-re elkészülhet az Apple elektromos autója

Régóta hallhatunk már az Apple egyik titkos projektjéről, az iCar-ról, hiszen a szóbeszédek alapján körülbelül két éve adott rá zöld utat a vezérigazgató, Tim Cook. A Wall Street Journal új információkat közölt, amely által kiderült, hogy akár 4 év múlva megcsodálhatjuk az almások csodaautóját. A hírek szerint az Apple rálépett a gázpedálra, hiszen a korábbi [...]

HusztiD 2015.09.25. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 4 hozzászólás 627

A genfi autószalonon is az Apple volt a slágertéma

A genfi autószalonon is az Apple volt a slágertéma

Az autóvilág krémje ismét éves zarándoklatát tudja le a svájci Genfben, ahol az ipar egyik legrangosabb kiállításán mutatják meg újdonságaikat. Ráadásul, mivel ez az első nagyobb iparági rendezvény a pletykák szárnyra kapása óta, többen is véleményt nyilvánítottak az iPhone-gyártó állítólagos piacralépési szándékaival kapcsolatosan. “Az Apple hitelessége kétségbevonhatatlan és több tőkével rendelkezik, mint bármelyik másik autógyártó, de [...]

Skarp 2015.03.04. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 215

Van olyan autóipari vezető is, aki örül az Apple Car-nak

Van olyan autóipari vezető is, aki örül az Apple Car-nak

Az utóbbi hetekben több az autóiparban nagy névnek számító ember emelte fel szavát az Apple vélt vagy valós autóprojektjének híre hallattán. A szinte egységes konszenzus mostanáig az volt, hogy: 1. Az Apple nem tudja mit csinál. 2. Nem félünk az Apple-től. 3. Ők se félnének tőlünk, ha okostelefont gyártanánk. A Daimler-es Dieter Zetsche-vel és az [...]

Skarp 2015.03.03. Apple, Egyéb 0 db 135

Mercedes: “Nincsenek álmatlan éjszakáink az Apple miatt”

Mercedes: “Nincsenek álmatlan éjszakáink az Apple miatt”

Minden alkalommal, amikor az Apple egy új termékkategóriába tervez belépni, kivételesen szórakoztató figyelni, ahogyan az adott szegmens szereplői magukat már előre felszívva, sértetten nyilatkoztatják ki, hogy nem igazán tartanak Cupertinotól. Mindig elhangzik érvként, hogy az Apple egy komputer- és telefongyártó, és különben is, ez az ő homokozójuk, ahol ők tudják, hogy hogyan is kell forgatni az [...]

Skarp 2015.02.25. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 1 db 274

A Samsung elhappolta az egyik leendő Apple Car partnert

A Samsung elhappolta az egyik leendő Apple Car partnert

Pont tegnap írtunk arról, hogy az Apple magasabb béreket és szabadabb munkakörülményeket ígérve próbálja meg átcsalni a Samsung chiptervezőit és akkumulátor-szakértőit. Szöul sem ül tétlenül a fenekén – most ők törtek borsot az Apple orra alá, méghozzá azzal, hogy felvásárolták az autóipari beszállító-óriás Magna International akkupakkokat gyártó leányvállalatát. A két vállalat közös sajtóközleményében úgy fogalmazott: [...]

Skarp 2015.02.24. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 208

Bloomberg: 2020-ban érkezhet leghamarabb az Apple Autó

Bloomberg: 2020-ban érkezhet leghamarabb az Apple Autó

Alig fél évtizeden belül jöhet az Apple autója? A gazdasági lap új cikke szerint igen. Bár az időpont korainak és talán túlontúl ambíciózusnak tűnik, a felvett autóipari szakértőgárda talán még képes is lehet erre az eredményre. A kérdés már tényleg csak annyi, hogy milyen minőségű lesz a produktum és sikerül-e újabb piacot meghódítania Cupertinonak. A [...]

Skarp 2015.02.20. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 172

Most az A123 Systems perli az Apple-t

Most az A123 Systems perli az Apple-t

Az Apple öt kulcsszerepet játszó mérnököt csalogatott át június óta az akkumulátorgyártótól. Az A123 állítása szerint ezek leszerződtetések sértik a korábbi, direkt ilyen esetek megelőzését célzó egyezményeiket, amik azt hivatottak megakadályozni, hogy a munkaerő a versenytársakhoz szerződhessen. Az öt alkalmazottból három PhD-vel rendelkező projektvezető volt, akik új akkutechnológiák kifejlesztésén dolgoztak. Miután ők elhagyták az A123 sorait a [...]

Skarp 2015.02.19. Apple, Egyéb 2 hozzászólás 293

“Az Apple-nek fogalma sincs, mibe fogott”

“Az Apple-nek fogalma sincs, mibe fogott”

Ezt nem másnak sikerült kiböknie, mint annak a Dan Akersonnak, aki öt évig vezette a General Motors-ot, ami mint tudjuk az utóbbi évtizedben nem volt a legsikeresebb autógyártó-konszernek egyike, bár a közelmúltban strukturális átalakításon esett át, ami jót tett a vállalatcsoportnak. Akerson egy a Bloombergnek adott interjúban érezte úgy, hogy meg kell nyilvánulnia a nem is [...]

Skarp 2015.02.19. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 620

Project Titan szájbarágó – Amit tudnod érdemes az iAutóról

Project Titan szájbarágó – Amit tudnod érdemes az iAutóról

Az utóbbi napok másról se szóltak a tech- és gazdasági szaklapok sitejain, mint az Apple autókkal kapcsolatos projektjéről. Összeszedtük most a legfontosabb tudnivalókat az üggyel kapcsolatban. Pár héttel ezelőtt mindenki csak legyintgetett és röhögött, ha szóbakerült, hogy az Apple esetleg autón vagy ehhez kapcsolódó komolyabb fejlesztésen dolgozna. Az utóbbi napok híráradata azonban sokakat meggyőzött arról, hogy [...]

Skarp 2015.02.17. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 1 db 376

A Mercedes kutatási igazgatója az Apple-höz igazolt

A Mercedes kutatási igazgatója az Apple-höz igazolt

Az Apple leszerződött a Mercedes-Benz kutatási és fejlesztési ágazatának egykori vezetőjével, ami tovább erősíti a pletykákat, hogy a vállalatnak tervei vannak az autóiparban. Johann Jungwirth a Mac rendszerek műszaki vezetőjeként csatlakozott a számítástechnikai óriáshoz, amit a LinkedIn profilján tett közzé. Jungwirth profiljából kiderül, hogy az automata vezetése és a telematikus funkciókon dolgozott a Mercedesnél. A pozíció [...]

UP 2015.02.16. Apple, Egyéb 0 db 346

Videón az Apple rejtélyes egyterűje

Videón az Apple rejtélyes egyterűje

Újabb jelöletlen kisbuszt kaptak el a tetején kamerákkal és szenzorokkal, ezúttal Palo Altoban és most videón. A felvételt a MacRumors részére juttatta el egyik olvasójuk, bizonyos Jonathan Shiu, miután elkapta a járművet a Clemo Avenue-n található Juana Briones Parknál. A lakóövezet, ahol a hely található, alig 10 mérföldnyire van az Apple főhadiszállásától. A legújabb generációs Dodge [...]

Skarp 2015.02.16. Apple, Egyéb 0 db 340

Öt dolog, ami az Apple-t potens autógyártóvá tehetné

Öt dolog, ami az Apple-t potens autógyártóvá tehetné

A Bloomberg Businessweek összeszedett öt olyan aspektust, ami a Szilícium-völgy többi vállalatával szemben az Apple-nél adott és lehetővé teszi, hogy Cupertino akár globális autógyártóvá váljon, ha akar. Persze az egyre szaporodó pletykák ellenére mi továbbra is tamáskodunk a projekttel kapcsolatban. Sokatmondó, hogy most már WSJ és Forbes szintű oldalak is ráugrottak a legújabb állítólagos bombahírre, ami [...]

Skarp 2015.02.15. Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 2 hozzászólás 723

Majdnem iCar: jövőre érkezik a Volkswagen iBeetle

Majdnem iCar: jövőre érkezik a Volkswagen iBeetle

Az Apple az elmúlt egy évben számos autógyártóval állt össze annak érdekében, hogy az iPhone-ok egyes funkcióit – főleg a Sirit- beleépítsék néhány modellbe. A listán megtalálható  többek között a Mercedes, a Honda, az Audi, a GM, a Land Rover és a Jaguár egyaránt. Azonban az öröm nem lehetett felhőtlen, ugyanis ezzel nem váltak a [...]

Helme 2013.04.29. Apple, iPhone 5 hozzászólás 923

Magával vitte az iCar terveit Steve Jobs

Magával vitte az iCar terveit Steve Jobs

Pár hete az Apple igazgatótanácsának egyik tagja, Mickey Drexler az Innovation Uncensored konrerencián arról beszélt, hogy Steve Jobsnak az autók terén is voltak tervei. Állítása szerint Steve Jobs álma egy Apple autó megalkotása volt, de már nem jutott rá lehetősége. Drexler azt is elmondta, hogy információi szerint Steve egyáltalán nem kezdett bele a tervekbe sem, [...]

KeleMan 2012.05.23. Apple, Egyéb, Steve Jobs 1 db 503