Tegnap esti órákban tette elérhetővé regisztrált fejlesztők számára a legújabb béta szoftvereit az Apple, név szerint az iOS 11.4.1 és a macOS 10.13.6 ötödik bétáját. Sajnos ezúttal nem érkezett sem watchOS, sem pedig tvOS, így egyelőre csak az említett két szoftvert tölthetik a jogosultak. Ahogyan lenni szokott, bővebb leírást nem mellékelt az Apple, így csupán kisebb hibajavításokra [...]
HusztiD
2018.07.03.
iPhone
173
Tegnap összeszedtük, hogy hogyan telepíthetitek fel az iOS 12 legelső bétáját. Felhívtuk a figyelmet, hogy csak saját felelősségre rakjátok fel, hiszen még eléggé kezdetleges állapotban van, így inkább annak ajánlatos, aki több iOS készülékkel rendelkezik. Most pedig megosztjuk veletek, hogy hogyan rakhatjátok vissza a jelenleg kint lévő, iOS 11-es rendszert. Mielőtt nekikezdenél Fontos tudnotok, hogy ha [...]
HusztiD
2018.06.27.
iOS, iPhone, Kiemelt hírek
2 469
Az Apple hétfő este folyamán tette elérhetővé az iOS 12 első nyilvános bétáját, majd egy napra rá megérkezett a macOS Mojave szintén első kiadása. Akárcsak az iOS-nél, úgy itt is az első verziót adta ki az Apple a végfelhasználók számára, s az elkövetkezendő hetek folyamán érkeznek az újabb kiadások. Tegnap már összeszedtük, hogy hogyan telepíthetitek [...]
HusztiD
2018.06.27.
Mac, macOS
182
Az Apple június 4-én bemutatta a legújabb szoftverújdonságait, melyek közül az iOS 12 volt az, melynek végleges megjelenésére felhasználók milliói várnak. Mióta bemutatásra került a rendszer, azóta több kérdéssel fordultatok hozzánk, hogy mégis hogyan lehet felrakni az iOS 12 bétáját. Összeszedtük és leírjuk azokat a lépéseket, amelyek segítségével Ti is felrakhatjátok az újdonságot. Mielőtt belemennénk az [...]
HusztiD
2018.06.26.
iOS, iPhone, Kiemelt hírek
1 010
Két héttel a WWDC ’18-as bejelentést követően, az Apple elérhetővé tette a iOS 12, macOS Mojave, watchOS 5 és a tvOS 12 második bétáját, melyek számos újdonságot kaptak az előző kiadáshoz képest. Ahogyan lenni szokott, az új főrendszerek legújabb kiadásait egyelőre a fejlesztők érhetik el, s hamarosan a publikum számára egyaránt elérhetőek lesznek a szoftverek legelső [...]
HusztiD
2018.06.20.
iOS, Kiemelt hírek, macOS, tvOS, watchOS
400
Tegnap esti órákban tette elérhetővé regisztrált fejlesztők számára a legújabb béta szoftvereit az Apple, név szerint az iOS 11.4.1 és a tvOS 11.4.1 harmadik bétáját. Sajnos ezúttal nem érkezett sem watchOS, sem pedig macOS, így egyelőre csak az említett két szoftvert tölthetik a jogosultak. Ahogyan lenni szokott, bővebb leírást nem mellékelt az Apple, így csupán [...]
HusztiD
2018.06.19.
iOS, tvOS
182
Mondhatni elég kacifántos volt az egy héttel ezelőtt kiadott watchOS 5 első bétájának szereplése, ugyanis nem sokkal a hivatalos megjelenést követően az Apple törölte a szoftvert, mivel nem várt hibajelenséget produkált. Eltelt egy hét, elviekben javították a problémákat, így mostantól újra elérhető a rendszer a fejlesztők számára. Természetesen ezen felül még egy rakás egyéb szoftver is [...]
HusztiD
2018.06.12.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
170
Váratlan jelenséget produkált a hétfő este bemutatott watchOS 5 legelső bétája a fejlesztők körében, ugyanis a beszámolók szerint több Apple Watch modellt is kinyírt átmenetileg. Ennek hatására az Apple gyorsan eltávolította a frissítést, s megkezdték a kivizsgálást, de egyelőre arról nincs hír, hogy mikor lesz újra elérhető a rendszer. Jelenleg sajnos nem tudott, hogy mi [...]
HusztiD
2018.06.07.
Apple Watch, watchOS
211
A hétfő este bemutatott iOS 12-nél ugyan kevés lényeges újdonságot kaptunk, azonban Craig Federighi elmondása alapján egy igazán kiemelkedő frissítésre számíthatunk, ugyanis a stabilitásra és a gyorsaságra gyúrtak rá igazán. A hivatalos információk szerint a korábbi készülékek iOS 12 alatt 40-70 százalékos gyorsulásra számíthatnak a jelenlegi rendszerekhez képest. Mivel a keynote-ot követően elérhetővé váltak az [...]
HusztiD
2018.06.06.
iOS, iPhone, Kiemelt hírek, Videók
1 331
Csak úgy pörögnek az események az Apple háza-táján, ugyanis kedd este tették elérhetővé a macOS 10.13.5 kivételével az új szoftverfrissítéseket, most pedig a legelső bétáit is kiadták a soron következő új szoftvereknek. Név szerint ezúttal az iOS 11.4.1, macOS 10.13.6, watchOS 4.3.2 és a tvOS 11.4.1 bétáit tették elérhetővé a fejlesztők számára. Sajnos a kaliforniaiak nem mellékeltek [...]
HusztiD
2018.05.31.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
312
Ahogyan az várható volt, a tegnap esti órákban az Apple elérhetővé tette az iOS 11.4, macOS 10.13.5, watchOS 4.3.1 és a tvOS 11.4 ötödik bétáját. A rendszerek egyelőre a regisztrált fejlesztők számára érhetőek el a megszokott módon, s hamarosan a publikus tesztelők számára is nyilvánosak lesznek. Az almások ezúttal sem mellékeltek bővebb leírást, így kisebb hibajavításokra [...]
HusztiD
2018.05.15.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
158
Csupán egy hét telt el az előző béták megjelenése óta, hiszen tegnap este folyamán az Apple elérhetővé tette az iOS 11.4, macOS 10.13.5, watchOS 4.3.1 és a tvOS 11.4 negyedik bétáját. Ahogyan megszokhattuk, első körben a fejlesztők részére érhetőek el az új szoftverek, s az elkövetkezendő órák folyamán a publikus béta programban résztvevők számára egyaránt tölthetővé [...]
HusztiD
2018.05.08.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
249
Tegnap este folyamán nem csak a 2018 Q2-es pénzügyi negyedéves konferenciáját tartotta meg az Apple, hanem kiadta a iOS 11.4, macOS 10.13.5, watchOS 4.3.1 és a tvOS 11.4-es operációs rendszerek harmadik bétáját. Jó hír, hogy ezúttal a publikus béta program résztvevőinek nem kell napokat várniuk, ugyanis számukra egyaránt elérhetőek az új szoftverek a megszokott módon. Ahogyan [...]
HusztiD
2018.05.02.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
328
Húsvét ide, vagy oda, az Apple tegnap este folyamán újabb fejlesztői bétákat tett elérhetővé. Ezúttal az iOS 11.4 és a tvOS 11.4 került kiadásra a következő nagyobb frissítések közül, miközben egy kisebb, watchOS 4.3.1-es verziót is elérhetővé tettek a fejlesztők számára. Természetesen ahogyan lenni szokott, a szóban forgó operációs rendszerek egyelőre csak a regisztrált fejlesztők [...]
HusztiD
2018.04.03.
iPhone
350
Kereken egy héttel a negyedik béták után tette elérhetővé az Apple az iOS 11.3, macOS 10.13.4, watchOS 4.3 és a tvOS 11.3 ötödik bétáját. Ahogyan lenni szokott, a rendszerek egyelőre a regisztrált fejlesztők részére érhetőek el, pár óra múlva viszont a publikus béta programban résztvevők is tölthetik majd az aktuális kiadásokat. Ahogyan lenni szokott, ezúttal [...]
HusztiD
2018.03.13.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
392
Az Apple tegnap este folyamán fejlesztők számára elérhetővé tette az iOS 11.3, macOS 10.11.4 és a tvOS 11.3 harmadik bétáját. A rendszereket egyelőre a regisztrált fejlesztők érhetik el, de feltehetően pár órán belül már a publikus béta programban résztvevők számára egyaránt tölthetőek lesznek a szoftverek. Ahogyan lenni szokott, az új kiadások kisebb hibajavításokat és teljesítménybeli javulásokat [...]
HusztiD
2018.02.21.
iOS, macOS, tvOS
291
Tegnap este folyamán az Apple elérhetővé tette az iOS 11.3, macOS 11.13.4 és a tvOS 11.3 második bétáját a fejlesztők részére, s hamarosan a publikus béta program követői számára is publikussá teszik. Sajnos egyelőre nem adták ki a watchOS 4.3 második bétáját, de feltehetően a következő egy-két nap folyamán sort kerítenek rá. Az iOS 11.3 újdonságait már [...]
HusztiD
2018.02.07.
iOS, tvOS
463