A Gartner csapata egy új felméréssel állt elő, melyben azt vizsgálták, hogy milyen eladásokat produkáltak az okostelefon-gyártók a harmadik negyedévben. Összességében elmondhatjuk, hogy a piac 1,4 százalékot növekedett az előző év ugyanezen időszakához képest, hiszen ezúttal 389 millió telefon talált gazdára világszerte. Nem meglepő, de első helyen továbbra is a Samsung tanyázik, azonban megoszlás alapján 3,4 százalékot [...]
HusztiD
2018.12.06.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
100
Hogyan lehet, hogy az Apple bő 6 hét leforgása alatt többet vesztett értékéből, mint amennyit az első 25 éves fennállása alatt elért? Az utóbbi hetekben szinte másról sem olvashatunk, csak arról, hogy folyamatosan csökken az AAPL, s egyelőre nem tudni, hogy hol lesz a telítődési pont. Most viszont összeszedtük a kérdésekre a választ, hogy voltaképp [...]
HusztiD
2018.12.05.
Apple, Kiemelt hírek
233
Napokkal ezelőtt számoltunk be, hogy az Intel a vártnál hamarabb hozza el az 5G technológiát, majd felmerült, hogy a Galaxy S10 lehet az egyik első olyan telefon, mely megkapja az 5G támogatást. Nincs mese, az 5G technológia mondhatni itt kopogtat az ajtónk előtt, s hamarosan szélesebb körben is elterjed. Korábban voltak olyan pletykák az Apple-t [...]
HusztiD
2018.12.04.
Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek
126
Lassacskán, de ismételten elmondhatjuk, hogy véget ért egy újabb év, hiszen jóformán csak négy hét maradt hátra a 2018-es esztendőből. Ahogyan ilyenkor, az év utolsó hónapjában lenni szokott, az Apple kiadta saját listáját arról, hogy mely játékokat, alkalmazásokat és zenéket kedveltek a legjobban a 2018-es év folyamán. Íme az abszolút nyertesek: iPhone – az év alkalmazása: Procreate Pocket [...]
Az amerikai elnök, Donald Trump nem olyan régen a Wall Street Journal számára adott egy rövid interjút, melyben lényegében elárulta, hogy drágulások várhatóak. Az elnök minden Kínából importált termékre 10 százalékos adót vet ki, hogy ezzel mérsékelje a kereskedelmet. Trump korábban nem egyszer felszólalt, hogy szeretné, ha az olyan nagyvállalatok, mint az Apple, a szülőhazájába [...]
HusztiD
2018.11.29.
Apple, Egyéb
271
Aki nyomon követi az Apple körüli eseményeket, az tudja jól, hogy borzalmas hat hetet tudhat maga mögött a kaliforniai vállalat. Nem olyan rég beszámoltunk, hogy nem az Apple volt az egyetlen olyan nagyvállalat, melynek részvényei mélyrepülésbe kezdtek, hanem mellette számos tech vállalaté egyaránt. A csökkenések okai továbbra is tisztázatlanok, ugyanis még az iparág-elemzők sem tudnak zöld [...]
HusztiD
2018.11.27.
Apple
166
Az Apple és a Microsoft ős-riválisai egymásnak, kezdetek óta megy a versengés a két vállalat között. A Microsoft korábban hatalmas népszerűségre tett szert, s hosszas éveken át vezette a csatát, azonban az Apple 2010 derekán megelőzte a redmondiakat, ugyanis az első iPhone modellek sikere után az almások értéke ekkor kezdett el látványosan megindulni az egekbe. [...]
HusztiD
2018.11.27.
iPhone, Kiemelt hírek
193
Viszonylag meredek beszámolóval jelentkezett a Wall Street Journal, hiszen nem olyan rég arról adtak hírt, ami némiképp szembe megy az Apple politikájával. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint a kaliforniai vállalat korábban egy nagyobb volumenű üzletet kötött a Samsung-gal. Mivel az iPhone Xs modellek nem úgy fogynak, ahogy kellene, így az Apple kénytelen a berendelt [...]
HusztiD
2018.11.23.
iPhone, Pletykák
2 095
Az utóbbi hetekben több alkalommal számoltunk be, hogy bizony eléggé hatalmas zuhanóban van az Apple. A vállalat részvényértéke október 3-án volt a csúcson, ugyanis ekkor 232 dollárt ért egy AAPL, míg mostanra már 180 dollár alá esett vele a kaliforniai vállalat. Kicsivel több, mint hat hét alatt ez több, mint 20 százalékos visszaesésnek tudható be, [...]
HusztiD
2018.11.22.
Apple, Egyéb
117
November vége van, s immáron mindenki a karácsonyi ünnepekre készülődik. Nincs ez másképp az Apple-nél sem, ugyanis szokásukhoz híven előálltak az idei évi karácsonyi videójukkal, ám ezúttal rendhagyó módon nem egy élőszereplős kisfilmet forgattak le, hanem egy Pixar stílusú animációs filmet. Magában a videóban egy fiatal leányzót láthatunk, ki folyamatosan kreatív dolgokat kreál, azonban elrejti [...]
HusztiD
2018.11.21.
Apple, Videók
649
Az utóbbi időszakban nem igazán volt beszédes az Apple jól ismert társalapítója, Steve Wozniak. Woz korábban megannyi interjút adott, ahol mindig kifejtette az aktuális véleményét arról, hogy miképp alakul egykori gyermeke, az Apple. Ezúttal a CNBC-nek sikerült elkapnia a gurut, kik számára több témában nyilatkozott. Wozniak egyik legérdekesebb kijelentése Steve Jobsra vonatkozik, mivel úgy hiszi, [...]
HusztiD
2018.11.19.
Apple, Kiemelt hírek
285
A Mind the Store immáron három éve ad ki különböző jelentéseket arról, hogy úgymond mennyire környezettudatosak az Észak-Amerikai kereskedők, bolthálózatok. A cím árulkodó volt, hiszen az Apple-nek sikerült a tavalyi A besorolását A+-osra módosítania, s az elérhető maximális 135 pontból ők érték el a legtöbbet, összesen 106,25 pontot. Természetesen még a kaliforniaiak messze vannak a maximálisan [...]
HusztiD
2018.11.19.
Apple
111
A CNBC beszámolója szerint, a november 11-én megrendezett szinglik napjaként elhíresült vásárlási eseményen tarolt az Apple. Az Alibaba által megrendezett akció hasonló a fekete péntekhez, melynek gyökerei az USA-ból származnak, azonban a szinglik napja amolyan keleti fekete péntek alternatívaként emlegethető. Az Alibaba hivatalos számokat nem osztott meg az eladásokról, azonban annyit igen, hogy a gyártók [...]
HusztiD
2018.11.13.
iPhone
170
Nem olyan rég számoltunk be arról, hogy az iPhone X felhasználói számára új szervizprogramot hirdetett az Apple, azonban nem sokkal azt követően egy újabbról adtak ki közleményt. Ezúttal a MacBook Pro tulajait fogja érinteni a program, kik 2017 júniusa és 2018 júniusa között vásároltak a 13 colos, nem Touch Bar-ral szerelt masinából. A hivatalos információk [...]
HusztiD
2018.11.13.
Apple, Mac
210
Az Apple nem olyan rég frissítette befektetői honlapján a az adatokat, melynek köszönhetően egy 72 oldalas PDF fájlt töltöttek fel arról, hogy hogyan teljesített a vállalat az idei évben. Számos érdekességről számoltak be a kaliforniaiak, mi pedig összeszedtünk pár érdekességet, mely kiderült a legújabb jelentésből. 9 ezerrel több alkalmazott: az Apple 2017. folyamán 123 ezer [...]
HusztiD
2018.11.09.
Apple
162
Augusztus elején történt meg a csoda, mely szerint az Apple lett az első egybillió dolláros vállalat. Ekkor mindenki örült, hiszen egy szignifikáns történelmi mérföldkövet tudtak maguk mögött az almások, s azóta folyamatosan emelkedett a vállalat értéke. A kaliforniaiak előző héten ejtették meg a 2018 Q4-es konferenciájukat, s azóta mélyrepülésbe kezdett az AAPL. Amennyiben a november [...]
HusztiD
2018.11.06.
Apple, Kiemelt hírek
494
A TeamBlind-nak köszönhetően készült egy nagyon érdekes felmérés, melyben az adott nagyvállalatok munkavállalóit kérdezték meg. Egészen érdekes témát ölelt fel a legutóbbi statisztika, ugyanis arra voltak kíváncsiak a szakértők, hogy miként vélekednek az adott emberek saját vállalataikról, hogy képesek-e jobbá tenni a világot. Ha gyártók szerint rangsorolunk, akkor elmondhatjuk, hogy a megkérdezett Tesla alkalmazottak 91,23 [...]
HusztiD
2018.11.05.
Apple, Egyéb
139