Tegnapig a két gigász csatája leginkább arról szólt, hogy vajon a Samsung másolta-e az Applet, de hétfőn fordult a kocka és a hangsúly áthelyeződött a koreaiak által kifogásolt szabadalmi jogsértésekre – például a FaceTime által is használt, wireless eszközök közötti videóátviteli metódusra. A Samsung ügyvédjei a tanúk padjára szólították Dan Schonfeldet, a chicagói University of [...]
Skarp
2014.04.22.
Apple, iPhone
594
“El fogom pusztítani az Androidot, mert egy lopott termék. Hajlandó vagyok a termonukleáris háborúra is ezért.” – mondta Steve 2010 márciusában. Amikor első gyártóként a HTC-nek mentek, azt mondta, hogy a per üzenete az, hogy a Google lenyúlta az iPhonet és ezért fizetnie kell. Sok elemzőben akkor is és most is felmerült a végülis jogos [...]
Skarp
2014.04.15.
Apple, iPhone
733
2006 előtt a Google Androidos tervei leginkább egy fizikai gombokkal irányítható operációs rendszert vizionáltak – írja az Engadget. A bíróság által nyilvánossá tett iratokból elég nyilvánvalónak tűnik, hogy az Apple okostelefonjának megjelenése átírta a játékszabályokat. A korai specifikáció szerint bár diszkrét megjelenésű fizikai gombokhoz tervezték, semmi alapvető nincs a termék architektúrájában, ami megakadályozná az érintőképernyő [...]
Skarp
2014.04.14.
Apple, iPhone
1 052
A CNN gazdasági rovatában olvashattuk, hogy már ők is szkeptikusak voltak a kizárólag a Samsung alelnökének homályos célozgatásaira alapuló 2011. januári Strategy Analytics jelentéssel kapcsolatban, ami szerint a koreaiak már akkor 2 millió Galaxy Tabot adtak el, 95-ről 75 százalékra csökkentve az Apple piaci részesedését, alig hat hét alatt. A Fortune persze kételkedett az adatok [...]
Skarp
2014.04.11.
Apple, iPad
1 088
A per kapcsán nyilvánosságra került dokumentumok nem csak a vállalati berkekbe nyújtanak betekintést, hanem a szöuli székhelyű vállalat vezetőségi gondolkodásmódjába is. A 2011-es évben készült üzleti tervben a Samsung elsődleges prioritásaként a rákövetkező évre az Apple lenyomása van feltüntetve. Az almás cég “extrémen valós és közeli veszély”. Érdekes az is, hogy a Samsung nagyobb hangsúlyt [...]
Skarp
2014.04.07.
Apple
501
A koreai gyártó azt állította ugyanis, hogy az iPhonet gyártó cég az öt szabadalomból hármat nem is használ készülékeiben. Jon Quinn, a Samsung ügyvédje “félrevezető és hamis” állításokat fogalmazott meg a szabadalmi per nyitó meghallgatásain, a San José-i szövetségi bíróságon. – áll az almás vállalat mostani beadványában. A világ két vezető mobilkészülék-gyártója között zajló csetepaté [...]
Skarp
2014.04.04.
Apple, iPhone
514
Bár már futólag szó esett róla, az Apple-Samsung-háború legújabb etapjának alapvetően öt szabadalmi jogsértés képezi az alapját. A 9to5mac összeszedte, pontosan mi az az öt iOS funkció, amit a Samsungon, illetve a háttérben inkább a Googleön reklamál az iGyártó. 1. 5,946,647. számú szabadalom Ez az a funkció teszi lehetővé, hogy az iOS emailekben, üzenetekben vagy egyéb [...]
Skarp
2014.04.02.
Apple, iPhone
1 688
A New York Times és a The Wall Street Journal is arról cikkez, hogy az Apple-Samsung-perháború következő felvonásának valódi célpontja nem más, mint az Android operációs rendszer. Persze, a szemfülesebbek erre már korábban is rájöhettek, mivel az Apple által kifogásolt funkciók egy része a Google mobilos oprendszerének részét képezi. Nem is csoda, hogy ennyire fontosnak [...]
Skarp
2014.03.31.
Apple, iPhone
479
A Wall Street Journal bírósági dokumentumok alapján készített riportja alapján biztosak lehetünk benne, hogy az Apple és a Samsung újabb tárgyalásokba kezdett, miután a két vállalat 2012 nagy részében a bíróságon pereskedett egymással szabadalomsértési ügyekben. 2012 nyarán az Apple egy olyan fontos pert nyert meg Kaliforniában, amelyben a Samsungot azzal vádolta, hogy az iPad és [...]
Kacor
2013.07.20.
Apple, Egyéb
759