Nem titok, hogy az Apple Music debütálása óta az Apple és a Spotify kapcsolata kissé megromlott. Az ismert zenestreamingelő szolgáltató korábban már nem egyszer megvádolta az Apple-t, nem olyan régen például azzal, hogy teljesen versenyellenes a hozzáállásuk, hiszen az Apple Music miatt kevésbé jutnak el a harmadik fél általi programok a felhasználókhoz, amivel sokkalta nehezebb [...]
HusztiD
2016.08.24.
Apple Music, Kiemelt hírek
537
Az elmúlt év folyamán eléggé provokatív üzeneteket hagyott Kanye West a Twitteresek számára. Hónapokkal ezelőtt például nyilvánosan megkérte Mark Zuckerberg, Larry Page és egyéb tech guruk csoportját, hogy invesztáljanak egymilliárd dollárt az ő ötleteibe. Természetesen ezekből semmi sem valósult meg, ám a hétvége folyamán ismételten érdekeseket tweetelt. A fenegyerek ezúttal a két szolgáltató, az Apple [...]
A The Loop legújabb beszámolója szerint apró, ám annál hasznosabb újítást kap a közeljövőben az Apple Music. Az almások még előző évben rajtoltak el saját zenestreamingelő szolgáltatásukkal, amely azóta kapott hideget és meleget egyaránt, azonban egyre jobb és jobb funkciókat sikerül belepakolniuk az elmúlt időszak folyamán. Az Apple Music csendben frissül egy iTunes Match féle [...]
HusztiD
2016.07.19.
Apple Music, Kiemelt hírek
190
Az Apple egy új javaslatot nyújtott be az Egyesült Államok Royalty Board jogszerző hivatal számára, ami által leegyszerűsítenék az adózást. Vagyis ez csupán nézőpont kérdése, ugyanis a felvetésükkel csak azok járnának jól, akik fizetőssé tették a szolgáltatásukat, akik viszont ingyenessé, azoknak egyáltalán nem fog tetszeni. Jelenleg a streamingelő szolgáltatók a dalszerzők és kiadók számára 10,5 és [...]
HusztiD
2016.07.18.
Apple Music, Kiemelt hírek
351
A Wall Street Journal beszámolója szerint az Apple tárgyalásokat folytat a Jay Z tulajdonában lévő Tidal zeneszolgáltatóval. Jelenleg nem derültek ki a pontos részletek, ugyanis elvileg még nagyon kezdeti státuszban vannak a tárgyalások. Mi több, a Tidal szóvivője egyelőre cáfolja, hogy szó lenne bármilyen felvásárlásról. A Tidal-t a híres zenész, Jay Z birtokolja, amit még [...]
HusztiD
2016.07.05.
Apple Music, Kiemelt hírek
272
Ha eddig azt hittétek volna, hogy az év elejei Apple vs FBI volt az eddigi legvitatottabb téma, akkor most új vizekre evezhetünk, hiszen ezúttal az Apple vs Spotify felhajtás vette kezdetét. Mint azt nagyon jól tudjuk, az elmúlt hét folyamán a Spotify nyíltan megtámadta a kaliforniai vállalatot, hiszen állításuk szerint versenyellenes hozzáállást mutatnak. Ekkoriban a [...]
HusztiD
2016.07.04.
Apple Music, Kiemelt hírek
882
A Recode arról adott hírt legutóbb, hogy a Spotify szerint teljesen versenyellenes magatartást mutat az Apple azzal, amit csinál. Korunk legnagyobb streamszolgáltatójának nem ez az első felszólalása a témában, ugyanis az utóbbi hetek folyamán egyre többet hallatott magáról. A vállalat ezúttal azt állítja, hogy az almások nem hagyják jóvá a Spotify app legújabb szoftverfrissítését. Az állítások [...]
HusztiD
2016.07.01.
Apple Music, Kiemelt hírek
446
Újabb mérföldkövet ért el a hírhedt Spotify, hiszen mostantól 100 millió felhasználói bázissal rendelkeznek. Ez szám szerint 25 millióval több, mint amiről legutóbb beszámoltak. Ehhez képest pedig jogosan hihetnénk, hogy elbújhat az Apple Music a maga kis 15 milliós bázisával, azonban ez nem egészen így van, és el is mondjuk, hogy miért. A Spotify-nak immáron [...]
HusztiD
2016.06.21.
Apple Music, Kiemelt hírek
391
A legfrissebb hírek szerint az Apple fejesei azon agyalnak, hogy két éven belül kinyírják a digitális zeneletöltést. Az utóbbi négy évben hatalmasat csökkent az iTunes bevétele, ugyanis már egyre kevesebb zenét vásárolnak, majd töltenek le készülékeikre az emberek. Ez lényegében a streaming szolgáltatóknak köszönhető, amit az Apple is belátott, így a jövőben az Apple Music-ra [...]
Az előző hét folyamán már megemlítettük, hogy az iOS 10-ben teljesen megváltozhat az Apple Music. Sajnos ekkor pontosabb infók nem láttak napvilágot, hogy tulajdonképpen mire is számíthatunk, azonban a 9to5Mac beszámolójából némileg kiderült, hogy milyen újdonságokra számíthatunk. Ha igazak a hírek, akkor az almások ezúttal sokkal jobban rágyúrnak az Apple Music közösségi oldalára. Mit is [...]
HusztiD
2016.05.09.
Apple Music, Kiemelt hírek
142
A Bloomberg beszámolója szerint az Apple az idei WWDC konferencián egy teljesen új Apple Music szolgáltatást mutat be. Az oldal információi alapján az almások teljesen felpezsdítik a jelenlegi alkalmazást, illetve ahogyan ők mondják, sokkalta intuitívabb lesz. Az Apple-nél jártas, ám meg nem nevezett informátorok szerint egyelőre nem publikusak a pontos újítások, azonban a vállalat egy [...]
HusztiD
2016.05.06.
Apple Music
104
Az elmúlt este folyamán az Apple kiadta az Androidos felhasználók számára az Apple Music legújabb frissítését, ami az iOS testvérével veszi fel a tempót. Az új szoftverben két fontosabb változás történt. Az egyik, hogy itt is megjelent a családi előfizetés, míg a másik, hogy bemutatkoztak a zenei videók. Androidon szintén 9,99 euró/dollár értékű a havi előfizetés, [...]
HusztiD
2016.04.29.
Apple Music
149
Tegnap este ugyan már megtudhattuk, hogy hogyan szerepelt a legutóbbi három hónapban az Apple, hiszen kiadták az aktuális pénzügyi jelentéseiket, amelyből kiderült, hogy 2003 óta ez az első olyan negyedév, ahol csökkenést könyvelhettek el maguknak. Ezek mellett persze olyan érdekes dolgokat egyaránt napvilágra hoztak, mint azt, hogy hány aktív fizetős felhasználója van az Apple Music-nak. Két [...]
HusztiD
2016.04.27.
Apple Music
150
Az utóbbi napok folyamán erősen rákapcsolt az Apple, hiszen több reklámot láthattunk tőlük. Először kaptunk egy megható videót, melyben egy autista fiú mindennapjait mutatták be, majd láthattuk az eddigi leghangulatosabbat, ami után a napokban visszavonult NBA sztárral promóztak, amihez végül egy halom Apple Watch videót kaptunk. A legújabb reklám az átlagosnál egy kicsivel hosszabb, hiszen fél perc [...]
HusztiD
2016.04.19.
Apple Music, Videók
311
Bizonyára sokatok számára ismerős lehet Kayne West, hiszen nem éppen az okos döntéseiről vált ismertté – ha finoman szeretnénk fogalmazni. Legutóbb az történt ugyanis, hogy kitalálta, egymilliárd dollárra van szüksége, s jelenleg arra vár, hogy Mark Zuckerberg és Larry Page megszánja őt ezzel az összeggel, ugyanis 53 millió dolláros adósságban van. Indoklása szerint munkásságával sokkal [...]
HusztiD
2016.02.16.
Apple Music
363
Beszámolók szerint a tegnapi nap folyamán viszonylag komoly gondokkal küzdött az Apple az Apple Music szolgáltatása kapcsán. Több előfizető jelezte, hogy átmenetileg nem volt elérhető a programon belül a keresés funkció. Aki valamilyen előadót keresett volna, annak egyetlen egy találatot sem dobott ki a kereső, csupán üres volt. Normális esetben ekkor a szoftver felhozza az [...]
HusztiD
2016.02.02.
Apple Music
351
Az Apple Music szolgáltatás elindulása óta eltelt hat hónap. Ez idő alatt olyan nagy népszerűségre tettek szert az almások, amelyre még a szakértők sem gondoltak volna. Itt érdemes szót ejteni az egyik decemberi elemzésről, melyben Mark Mulligan elemző tippelte azt, hogy a 2015-ös év végére 8, míg egy évvel később 20 millió előfizetője lesz az új zeneszolgáltatónak. [...]
HusztiD
2016.01.11.
Apple Music, Kiemelt hírek
243