Most, a hétvége közeledtével is összeszedtük az aktuális leárazásokat. A mai kínálatban leginkább csak játékok jeleskednek, viszont ezekből nagyon sokat kapunk, hiszen szinte minden fejlesztő most értékelte le az alkalmazásait. Az ingyenesel közül érdemes kipróbálni a True Skate és a Phases-t, míg a fizetősök közül ajánlott megvásárolni a Hitman GO-t vagy az Another World-öt. Jó [...]
HusztiD
2014.08.22.
Apple, Játékok, Programok
601
Az elmúlt hetek folyamán temérdeknyi hírt olvashattunk iPhone 6 témában, ugyanis ez az egyik olyan dolog, amit már nagyon vár a számítástechnika társadalma. A következő iPad-ekről egyelőre keveset tudunk, hiszen róluk még nem szivárgott ki ennyi hír és pletyka. A legújabb információk szerint egy sokkal erősebb tabletet dob piacra idén az Apple, mint tavaly. Egy [...]
HusztiD
2014.08.21.
Apple, iPad
830
Legalábbis ez derült ki az Edgar exkluzív beszámolójából, ugyanis elcsíptek egy ehhez kapcsolódó álláshirdetést, melyhez később megerősítést is kaptak. Annak ellenére, hogy hivatalosan az Apple még nem erősítette meg a hírt, már szinte biztosra vehető, hogy az Egyesült Arab Emirátus ad otthont a világ legnagyobb almás boltjának. Az információk szerint a városi bevásárlóközpont adna helyet [...]
HusztiD
2014.08.21.
Apple, Egyéb
286
Szó szerint már annyi pletyka látott napvilágot a neten az Apple következő okostelefonjáról, hogy már azt sem tudjuk, milyen lesz az valójában. Nem is olyan régen felkerült egy új vázlat a telefonról az egyik ázsiai oldalra, ahol meglepő dolgot vehetünk észre. Ez pedig nem más, mint a kiemelkedő kamera. Ahogyan a fenti képen is látszik, [...]
HusztiD
2014.08.21.
Apple, iPhone
3 042
Újra összeszedtük számotokra az aktuális App Store leárazásokat, hiszen a mai napon is rengeteg akciós alkalmazás található meg. Az ingyenesek közül érdemes kipróbálni az Atom Run-t és a Lub vs Dub-ot, a fizetősök közül pedig remek szórakozást nyújthat a Stickman Downhill, amelyet mindösszesen 0.89 euróért vásárolhattok meg. [...]
HusztiD
2014.08.21.
Apple, Játékok, Programok
654
Amióta elkezdtek szállingózni az első hírek az Apple következő telefonjáról, az iPhone 6-ról, azóta nyitva maradt a kérdés, hogy milyen lesz az új készülék felbontása, hiszen már a legelső hírek két nagyobb modell megjelenéséről szóltak. Egy korábbi hír alapján az almások 1704×960-as felbontású kijelzőket teszteltek, amely megegyezik az iPhone 5/5S/5C 16:9-es képarányával. Két új hír [...]
HusztiD
2014.08.20.
Apple, iPhone
1 278
Az elmúlt hónapok folyamán rengeteg hírt hallhattunk már az Apple okosórájáról. A legtöbb pletyka azt állította, hogy idén ősszel, feltehetően októberben mutathatja be az Apple az iPad új modelljeivel együtt. A legújabb hírek, pontosabban mondva az elemzések szerint csak jövőre jelenhet meg a titok fedte viselhető eszköz. A KGI elemzője, Ming-Chi Kuo neve már ismerős [...]
HusztiD
2014.08.20.
Apple, Egyéb, iOS
705
Ismételten eltelt egy újabb nap, mi pedig újra összeszedtük számotokra az aktuális leárazásokat. Az augusztus huszadikai kínálatunkban szinte csak játékokat találhattok, így remélhetően mindenki megtalálja az ünnepnapra a saját akciós alkalmazását. Jó szórakozást és kellemes kikapcsolódást mindenkinek! [...]
HusztiD
2014.08.20.
Apple, Játékok, Programok
614
Tegnap késő este a Microsoft frissítette az iOS-re kiadott SmartGlass applikációját. A programot leginkább azok élvezhetik ki, akik rendelkeznek a vállalat egyik konzoljával, illetve ha van regisztrált Live felhasználói fiókjuk. Korábban pedig kiderült, hogy a redmondi vállalat ezzel szeretné felváltani az Apple Game Center-ét az iOS eszközökön. Az új frissítésben nagyon ígéretes új dolgokat kaptunk. [...]
HusztiD
2014.08.19.
Apple, Egyéb, Programok
217
Korábban már többször is hírt adtunk Dong Nguyen játékáról, a Flappy Bird-ről, hiszen nagy port kavart. Magát a játékot még 2013 májusában adta ki a fejlesztő, azonban csak a tavalyi év végére, illetve az idei év elejére vált népszerűvé, amelynek köszönhetően Nguyen letörölte mind az App Store-ból, mind a Google Play-ből. Nem is olyan régen [...]
HusztiD
2014.08.19.
Apple, Egyéb, Játékok
310
Tegnap késő esti órákban, pontosan két héttel az előző verzió után az Apple kiadta az ősszel érkező operációs rendszerének a legfrissebb béta verzióját. Ezúttal csak OS X-et kaptunk az almásoktól, az iOS 8 következő kiadásáig még várnunk kell, vagy az sem kizárt, hogy a közeljövőben már csak egy GM verziót kapunk belőle, melyre fel nem [...]
HusztiD
2014.08.19.
Apple, OS X
398
Újra összeszedtük az aktuális leárazásokat, ahol most programokat és játékokat vegyesen találhattok meg. A fizetős alkalmazások közül érdemes lehet ma megnézni a Biosis-t és a Ravensburger Puzzle-t, ugyanis még mindig csak 0.89 euróért kapható, az ingyenesek közül pedig a PDF Scanner lehet az egyik ideális választás. [...]
HusztiD
2014.08.19.
Apple, Játékok, Programok
529
Még tavasszal jöttek a találgatások, melyek szerint az Apple felvásárolhatja Dr. Dre és Iovine cégét a Beats-et. Nem kellett sokat várni erre a lépésre, hiszen május végére már megtörtént az akvizíció, melynek keretein belül az Apple az eddigi legnagyobb ilyen értékű üzletet kötötte meg. Az újonnan megszerzett munkaerő és tapasztalat pedig hatalmas lehetőségeket rejt az [...]
HusztiD
2014.08.18.
Apple, Egyéb
894
Az Apple szabadalmai alapján már egy ideje sejteni lehetett, hogy a vállalat új Lightning kábel bevezetését tervezi, azonban eddig még nem került rá sor. A legújabb képen már az állítólagos új kábel látható, amelyet a híres szivárogtató, Sonny Dickson rakott ki a Twitter oldalára. Állítása szerint az updatelt csatoló az iPhone 6-tal jöhet egy időben [...]
HusztiD
2014.08.18.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
837
A hétvége folyamán már beszámoltunk, hogy kiszivárogtak bizonyos képek, amelyek a nagyobbik iPhone 6 kijelzőjét ábrázolják. Ezek alapján kiderült, hogy 2915 mAh-es akksit kaphat a készülék, amely alapján remélhetően nem lehet majd panaszunk az üzemidőre. Ezek után nem is olyan sokkal pedig megérkeztek az újabb képek, melyeken már a szóban forgó okostelefon kisebbik testvérének az [...]
HusztiD
2014.08.18.
Apple, iPhone
2 485
Az iPhone 6-ot körülvevő láz közepette nem árt, ha megállunk egy kicsit, hiszen a pletykahalom mellett vannak más hírek is. Például a mostani posztunk is ilyen, amelyről mint a címben már megtudhattátok, Emmy-díjat nyert az Apple. Nem mindennapi dolog ez, hiszen nem sok nagyvállalat könyvelheti el magának ezt a fajta elismerést, hogy Emmy-t nyert. Tavaly [...]
HusztiD
2014.08.18.
Apple, Egyéb
398
Ismételten elkezdődött egy újabb hét, mi pedig egy újra összeszedtük nektek a legfrissebb leárazásokat. Sajnos ma nincs sok játék a felhozatalban, viszont annál több program jeleskedik a kínálatban, melynek többsége most ingyenesen érhető el. Érdemes lehet ezeket letölteni, hiszen bármikor jól jöhetnek. [...]
HusztiD
2014.08.18.
Apple, Játékok, Programok
644