Kezdetét vette egy újabb hét, az App Store-ban pedig újabb leértékelések vannak. Érdemes ezúttal is szétnézni, a kisebb leértékelések ellenére is, ugyanakkor az újoncok közül nem árt a Zap Zombies-re lecsapni. Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent alkalmazások [...]
HusztiD
2015.11.02.
Apple, Játékok
462
Véget ért egy újabb hét, aminek kapcsán ismételten összeszedtük az elmúlt napok legérdekesebb híreit. Mint azt már vártuk, a pénteki nap folyamán megjelent az új Apple TV, a következő hetek folyamán pedig az új iPad Pro lesz a soron. Az almás set-top box mellett volt még egy rakás érdekes hír, mint például az iOS 9.2 [...]
HusztiD
2015.11.01.
Apple, Kiemelt hírek
458
A hét utolsó napján is leginkább a játékoké a főszerep, így érdemes most is szétnézni, hiszen akciósan szerezhetitek be az alábbi játékokat, továbbá ingyenesen letölthető a Dead Eyes, Burried Town vagy az Ancient Puzzles. Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent alkalmazások [...]
HusztiD
2015.11.01.
Apple, Játékok
400
iOS alatt egyszerűen kiléphetsz az összes alkalmazásból úgy, hogy kétszer megnyomod a Home gombot – avagy az iPhone 6s telefonok esetében balról behúzod az ujjad a 3D Touch segítségével -, majd az alkalmazásváltón belül az applikációkat feltolod. Ez lenne az ésszerű megoldása, annak érdekében, hogy gyorsabb legyen a telefonunk, hiszen nem zabálná fölöslegesen a memóriát, [...]
HusztiD
2015.10.31.
Apple, iOS, Kiemelt hírek
5 074
A mai napon is szinte csak a játékoké a főszerep, így nem árt szétnézni, hiszen ismételten több eurót spórolhattok meg. Továbbá az újoncok között érdemes a Lumino City-re is lecsapni, hiszen fantasztikus játéknak ígérkezik! Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent alkalmazások [...]
HusztiD
2015.10.31.
Apple, Játékok
501
Eddy Cue, az Apple internetes szoftverek és szolgáltatásokért felelős alelnöke újabb érdekes dolgokat osztott meg a ma megjelent negyedik generációs Apple TV kapcsán. A CNN Money-nak adott interjújában mesélt egy kicsit a szoftverről, illetve a benne rejlő lehetőségekről. Elmondta, hogy idővel a nagyobb csatornák készíthetnek interaktív appokat, amivel közelebb hozhatják a felhasználókat az élő adáshoz. [...]
HusztiD
2015.10.30.
Apple, Egyéb, Videók
353
A novemberi iPad Pro megjelenése előtt napvilágra került pár extra információ a gigantikus tablettel kapcsolatosan. Mint azt a szeptemberi eventen megtudhattuk, elsőnek az Apple TV jelenik meg az Apple kínálatában, melyet az újdonsült iPad Pro követ novemberben. A közeli forrásokból kiderült, hogy az Apple már a hét elején megkezdte az AppleCare support csapatának a kiképzését, [...]
HusztiD
2015.10.30.
Apple, iPad
648
A napok folyamán már beszámoltunk, hogy akár mérlegként is befoghatóak az új iPhone 6s és 6s Plus készülékek. Mint ekkor kiderült, az alkalmazást nem fogadta el az Apple, hiszen visszautasították az App Store-ból, ezért Cydiából tölthető. Egy újabb fejlesztő, Ryan McLeod is elkészült egy hasonló applikációval, amely már azt is meghatározza, hogy mekkora súlyt helyezünk rá. [...]
HusztiD
2015.10.30.
iOS, Programok
8 743
Ahogyan azt már megszokhattuk, egy újabb felméréssel kedveskedett az IDC csapata, most, hogy az almások is lezárták a negyedik pénzügyi negyedévet. A legújabb kutatásban az idei év harmadik negyedévében eladott okostelefonokat vizsgálták, melyből szokás szerint érdekes adatok derültek ki. Megtudhattuk, hogy összességében 6,8 százalékkal növekedett a piac, ami nem csupán a prémium kategóriás Apple és Samsung telefonoknak [...]
HusztiD
2015.10.30.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
544
Kedd este kiderült, hogy bizonyos szempontól rekord negyedévet zárt az Apple. Ez akkor igaz, ha a bevételeket és az iPhone eladásokat nézzük. Ha megtekintjük az iPad adatait, akkor ott már nincs ok túlzott bizakodásra, mivel csupán 9,8 milliót értékesítettek, míg egy éve 12,3-at, azelőtt pedig 22,9-et. A csökkenést nem csak az Apple, hanem a harmadik felek [...]
HusztiD
2015.10.30.
Apple, Egyéb, iPad
283
Nagyszerű leértékelések vannak a mai nap folyamán, ahol olyan játékoké a főszerep, mint a Call of Duty sorozat, azon belül is a zombis kiadások. Érdemes ma is szétnézni, hiszen csak jó ajánlatok várnak rátok! Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent alkalmazások [...]
HusztiD
2015.10.30.
Apple, Játékok
477
Az előző hét folyamán a fitnesz kiegészítők gyártásáról híres Polar bejelentette a legújabb termékét, az A360-t. Az új okosóra olyan újdonságokkal érkezik, mint a színes érintőkijelző vagy a beépített pulzusmérő, ugyanakkor támogatja az értesítések kezelését. A Polar A360 vízálló, s mérnökei arra tervezték, hogy a nap 24 órában lehessen hordani. A kiegészítő automatikusan követi, hogy hány lépést [...]
HusztiD
2015.10.29.
Egyéb, Kiegészítők, Kiemelt hírek
4 999
Hétfőtől már nálunk is előrendelhető az új Apple TV, holnaptól pedig hivatalosan is megvásárolható a legújabb almás termék. Ennek kapcsán a nagyobb külföldi hírportálok készítettek beszámolót, melyekből összeszedtük, hogy milyen véleménnyel vannak a szakértők az új set-top box kapcsán. A BuzzFeed szerint az új készülék egyik legnagyobb újdonság a Siri távirányító, amely drasztikus előrelépést jelent [...]
HusztiD
2015.10.29.
Apple, Egyéb
552
Korábban már megannyi pletykát hallhattunk a Nintendo felől, hiszen már régóta rebesgetik, hogy készül a saját, okostelefonokra szánt játékuk. Ez némileg ellent mondott a vállalat eddigi nézeteivel, hiszen csupán a saját eszközeikre fejlesztettek alkalmazásokat. Tegnap este végül lehullt a lepel, bemutatták a Miitomo-t. A Miitomo inkább egy közösségi alkalmazás lesz, mint játék. Létrehozhatunk egy saját [...]
HusztiD
2015.10.29.
iOS, Játékok
298
Az elmúlt két napban rengeteget olvashattunk az Apple-ről a legutóbbi pénzügyi negyedévét illetően. Ezúttal ismételten sikerült rekordot dönteniük, de az elemzők attól félnek, hogy a következő időszakban kicsit alul teljesítenek az almások. A 2015 Q1-gyes pénzügyi negyedévben, tehát az októbertől decemberig terjedő időszakban 74,6 milliárd dollár rekordbevételre tett szert az Apple, amit ezúttal nehéz lesz [...]
HusztiD
2015.10.29.
Apple, Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek
150
Tavaly ilyenkor, az iOS 8.1 megjelenésével karöltve rajtolt el az Apple Pay, amelynek köszönhetően az iPhone vagy Apple Watch tulajok a készülékeik segítségével vásárolhatnak az elfogadóhelyeken. Eleinte csupán Amerika bizonyos pontjain volt elérhető, ám az idő előrehaladtával egyre több bank és pénzintézet csatlakozott az almások szolgáltatásához. Az USA-n kívül egyelőre csak az Egyesült Királyságban érhető [...]
HusztiD
2015.10.29.
Apple, Egyéb
610
A mai napon leginkább a programoké a főszerep, melyek közül érdemes a MacID-re lecsapni, abban az esetben, ha rendelkeztek egy Mac-kel. Az alkalmazás által telefonról is felnyithatjátok az OS X-et, abban az esetben, ha Touch ID-val szerelt iPhone-nal rendelkeztek. Ettől függetlenül érdemes most is szétnézni, hiszen rajta kívül több ígéretes applikáció akad mára. Leértékelt alkalmazások [...]
HusztiD
2015.10.29.
Apple, Játékok
645