Összes bejegyzés: HusztiD

Pert nyertek az Apple dolgozói a vállalat ellen

Pert nyertek az Apple dolgozói a vállalat ellen

Ismételten lezárult egy régóta húzódó ügy, ugyanis még 2011 folyamán perelte be korábbi 4 munkatárs az Apple-t azért, mivel nem biztosítottak számukra megfelelő munkakörülményeket. Egészen pontosan ott volt a baj, hogy nem kaptak sem egészségügyi, sem ebédszünetet, azonban ez nem egyszeri eset volt, hanem hónapokon át húzódó ügy. A dolog érdekessége, hogy a perelést követően [...]

HusztiD 2016.12.22. Apple, Egyéb 1 db 426

Mégis mellé nyúlt a Super Mario Run-nal a Nintendo?!

Mégis mellé nyúlt a Super Mario Run-nal a Nintendo?!

Mióta megjelent a Super Mario Run az App Store-ban, azóta folyamatosan olvashatunk róla valamilyen érdekességet. Tegnap mondjuk pont arról számoltunk be, hogy mennyire sikeres volt az alkalmazás a megjelenést követő 24 órában, most viszont arról adott hírt a BBC, hogy mégsem eszik olyan forrón a kását a Nintendónál. Kezdjük ott, hogy szűk egy hét alatt [...]

HusztiD 2016.12.22. iOS, Kiemelt hírek 4 hozzászólás 607

App Store leárazások – 12.22

App Store leárazások – 12.22

Nagyon-nagyon sok és egyben nagyobb mértékű leértékelés vár ma rátok az App Store-ban, így egy csomó ismertebb játékot igazán kedvező áron szerezhettek be. Érdemes szétnézni és lecsapni az ajánlatokra amíg tartanak! Leértékelt alkalmazások   Újonnan megjelent alkalmazások [...]

HusztiD 2016.12.22. App Store 0 db 481

A marketing áldozata lett a 2016-os MacBook Pro

A marketing áldozata lett a 2016-os MacBook Pro

A Bloomberg csapata új információkat közölt, melyből megtudhattuk, hogy miért lett olyan a 2016-os MacBook Pro, mint amilyen. A hírekkel ismételten egy meg nem nevezett informátor szolgált, aki részt vett az új laptopok megtervezésében. Amennyiben igazak a mostani állítások, akkor a mérnökök egy egészen másfajta MacBook Prót szerettek volna bemutatni, mint amilyen valójában lett az [...]

HusztiD 2016.12.21. Kiemelt hírek, Mac 0 db 490

A Synaptics bemutatta a kijelzőbe integrált ujjlenyomat olvasót

A Synaptics bemutatta a kijelzőbe integrált ujjlenyomat olvasót

Mondhatni bő egy éve mennek arról pletykák, hogy az Apple idővel bemutat egy Home gomb nélküli iPhone-t, hiszen egyenesen a kijelzőbe építik a Touch ID-t. Na most hasonló megoldással állt elő a viszonylag jól ismert Synaptics, akik által az FS9100 szenzorok a kijelző alá helyezhetőek. Egészen pontosan 1 milliméter üvegig képesek érzékelni az ujjlenyomatot, így [...]

HusztiD 2016.12.21. Egyéb, iPhone 6 hozzászólás 669

Az iFixit szétkapta az új AirPods-ot

Az iFixit szétkapta az új AirPods-ot

A napok folyamán megjelent AirPods vezeték nélküli fülesre nem csak az ismertebb YouTubberek, de az iFixit csapata egyaránt lecsapott. Természetesen mint az ilyenkor lenni szokott, arra voltak kíváncsiak, hogy mennyire könnyen, avagy nehezen szerelhető a kiegészítő. Sajnos van egy rossz hírünk: semennyire nem javítható az Apple új fülese. A szakértők szerint ez az első olyan [...]

HusztiD 2016.12.21. Apple, Egyéb 1 db 483

Egymilliárd Yahoo fiók adataihoz jutottak hozzá a hackerek

Egymilliárd Yahoo fiók adataihoz jutottak hozzá a hackerek

Idén szeptember folyamán a Yahoo már egyszer beszámolt egy fatális esetről, mely szerint 2014 folyamán 500 millió felhasználói fiók adataihoz fértek hozzá illetéktelenek. Az elmúlt napokban újabb hasonló esetről adtak hírt, azonban ezúttal egymilliárd felhasználói fiókot érint az eset és a történet 2013 augusztusáig megy vissza. Elviekben a Yahoo-nál még most tudták meg ezt a [...]

HusztiD 2016.12.21. Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 155

Az Apple kiadta az iOS 10.2.1 és macOS 10.12.3 második bétáját

Az Apple kiadta az iOS 10.2.1 és macOS 10.12.3 második bétáját

Tegnap este folyamán az Apple elérhetővé tette két főbb rendszerének, név szerint az iOS 10.2.1 és macOS 10.12.3 második bétáját. Az új szoftverek egyelőre csak a fejlesztők számára érhető el a már jól megszokott módon, a publikus béta tesztben résztvevőknek pedig feltehetően ma estig még várniuk kell, mire az almások számukra is elérhetővé teszik az [...]

HusztiD 2016.12.21. iOS, macOS 0 db 523

App Store leárazások – 12.21

App Store leárazások – 12.21

Újabb nap, újabb leértékelések, a jó hír pedig hogy ma is egy kisebb rakás alkalmazás vár rátok, melyek többsége természetesen játék. Programok közül viszont érdemes a Duet Display-re lecsapni, hiszen a 9,99 eurós ára ellenére féláron vásárolhatjátok meg. Leértékelt alkalmazások   Újonnan megjelent alkalmazások [...]

HusztiD 2016.12.21. App Store, Játékok 0 db 542

Tim szeretné, ha Trump nem csak ígérgetne, hanem bizonyítana

Tim szeretné, ha Trump nem csak ígérgetne, hanem bizonyítana

Az előző hét második felében már beszámoltunk, hogy Tim Cook több nagyvállalat vezetőjével karöltve találkozott Donald Trumppal, ahol érdekes dolgokat beszéltek meg. Eltelt pár nap, az ott elhangzottakról pontosabb részletek azóta sem derültek ki, azonban egy az Apple belső oldalán ismételten ment egy kisebb csevej a témáról, melyről szintén a TechCrunch számolt be. Tim felé [...]

HusztiD 2016.12.20. Kiemelt hírek, Tim Cook 2 hozzászólás 146

Hihetetlenül jól bírja az ejtési és vizes teszteket az AirPods

Hihetetlenül jól bírja az ejtési és vizes teszteket az AirPods

Az előző héten akik időben megrendelték az új AirPods füleseket azok már nagy valószínűséggel megkapták azokat, az olyan ismertebb YouTubberek mint az EverythingApplePro pedig gyorsan letesztelte, hogy mit bírnak. Mint ilyenkor az lenni szokott, úgymond hétköznapi stressz tesztnek vetette alá a füleseket, amiből kiderült, hogy mennyire bírják az ejtési és vizes teszteket. Nagyon úgy tűnik, [...]

HusztiD 2016.12.20. Apple, Videók 1 db 457

Jól tarolt a megjelenést követő órákban a Super Mario Run

Jól tarolt a megjelenést követő órákban a Super Mario Run

Előző hét csütörtökön App Store exkluzívként megjelent a Super Mario Run, amely mint tudjuk, hamar befogta a toplisták első helyeit, hiszen mind az ingyenes és a top grossing kategóriákat meghódította az első órákban. Ekkor már sokan sikernek könyvelték el a játékot, azonban pontos adatokat még nem közöltek róluk. Ezúttal nem a Nintendo, hanem az alkalmazások [...]

HusztiD 2016.12.20. Egyéb, iOS 0 db 156

Hamarosan még jobb lesz az Uber szolgáltatása

Hamarosan még jobb lesz az Uber szolgáltatása

Minket magyarokat ugyan már nem érint az Uber újdonsága, de azért érdemes egy pár szót ejteni róla, hogy mégis milyen új dolgok kerülnek bevezetésre. A szolgáltató úgy tervezi, hogy idővel minden sofőrnek lesz egy külön jeladója, amely által az utasok sokkal könnyebben felismerik a sofőrjüket. Ez a jeladó a képen látható módon, a szélvédőn lesz megtalálható. [...]

HusztiD 2016.12.20. Egyéb 0 db 120

Tim Cook nyugalomra inti az asztali Mac felhasználókat

Tim Cook nyugalomra inti az asztali Mac felhasználókat

Az idei év végéhez közeledve egy meglepően érdekes esetről számolt be a TechCrunch csapata, mivel hozzájutottak egy Tim Cook által írt nyilatkozathoz, amelyet a CEO az Apple belső webes oldalán osztott meg a kollégáival. A címből pedig már megtudhattátok a lényeget, hiszen a fő téma az asztali Mac kategória volt. A vezérigazgató elsőnek azt részletezte, [...]

HusztiD 2016.12.20. Kiemelt hírek, Mac, Tim Cook 1 db 305

App Store leárazások – 12.20

App Store leárazások – 12.20

A jó hír az, hogy ma is tele vagyunk játék leértékelésekkel, s azokból is olyanokat kaptunk, amelyek még nem voltak leértékelve az elmúlt napok folyamán, így ajánlatos köztük szétnézni, hiszen mindig akadnak jó ajánlatok! Leértékelt alkalmazások   Újonnan megjelent alkalmazások [...]

HusztiD 2016.12.20. App Store 0 db 375

Egyre jobban hajlik a vezeték nélküli töltés technológiája felé az Apple

Egyre jobban hajlik a vezeték nélküli töltés technológiája felé az Apple

Az a hír járja, hogy a Apple-nek burkoltan sikerült egyezséget kötnie egy olyan vállalattal, amely képes a vezeték nélküli töltési technológiát új szintre emelni. Az elmúlt hónapok folyamán már megannyit hallottunk a vezeték nélküli töltésről, s leginkább ezt várják a felhasználók, hiszen ez lehet a következő modell újdonsága. A Fast Company legújabb hírei szerint az [...]

HusztiD 2016.12.19. Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek 5 hozzászólás 592

Kezd alakot ölteni az egyik legegyedibb Apple Store

Kezd alakot ölteni az egyik legegyedibb Apple Store

Bő egy évvel ezelőtt már beszámoltunk, hogy egy teljesen egyedi és gyönyörű Apple Store-t tervezett az Apple, azonban azóta szinte nem is hallatott magáról a téma. Ezúttal a 9to5Mac egyik olvasója ment ki a helyszínre és lőtt pár képet arról, hogy milyen a jelenleg még építés alatt álló Apple Store. Maga az építmény Chicagóban, a North Michigan [...]

HusztiD 2016.12.19. Apple 0 db 217