Az Apple Európa számos országában emelt az App Store árazásain a macOS és az iOS alkalmazásokat illetően. Drágulásról beszélhetünk, azonban némileg jó hír, hogy bejöttek a kedvezőbb, 0,49 euróért beszerezhető applikációk egyaránt. Ettől függetlenül persze azok egyáltalán nem fognak örülni, akik a drágább programokra pályáznak. Elég lesz egy pillantást vetni az alábbi táblázatra, hiszen remekül [...]
HusztiD
2017.05.03.
App Store, iOS, macOS
296
Nagyon úgy tűnik, hogy a zenestreamingelés világa után a videózásba is belekóstol az Apple a Bloomberg egyik új beszámolója szerint. Az ősszel érkező iOS 11-ben az Apple Music már sokkalta videó-centrikusabb lesz, ami mellett saját sorozatait egyaránt bemutatja a vállalat. Eddig már tudjuk, hogy két sorozatot biztosra várhatunk. Az egyik a will.i.am féle Planet of [...]
HusztiD
2017.05.03.
Apple Music, iOS
160
Ahogyan azt vártuk, magyar idő szerint tegnap késő este folyamán az Apple megejtette a 2017 Q2-es pénzügyi konferenciáját, ahol beszámoltak hogy hogyan teljesítettek az idei év első negyedévében. Korábban az elemzők meglehetősen vegyes negyedévre számítottak, de nézzük, hogy pontosan mi történt a valóságban: Bevétel 2017 Q2: 52,9 milliárd dollárBevétel 2016 Q2: 50,6 milliárd dollár Profit 2017 [...]
HusztiD
2017.05.03.
Apple, iPad, iPhone, Kiemelt hírek, Mac
316
Mára egy kisebb tucat leértékelés vár minket, amelyek között érdemes az újonnan megjelent alkalmazások között is szétnézni, s lecsapni a jó ajánlatokra. Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent alkalmazások [...]
HusztiD
2017.05.03.
App Store
307
Amikor a gyártók piacra dobnak egy új készüléket, akkor általában mindig készül egy kutatás, hogy mennyi legyártani az adott telefont. Ha eddig azt hittétek volna, hogy az iPhone 7 előállítási költsége magas, akkor ideje megkapaszkodnotok, hiszen a Samsung legújabb üdvöskéje igen sokba kerül a Dél-koreai gyártónak. Ugyebár sok mindentől függ egy-egy telefon előállítási költsége. Az [...]
HusztiD
2017.05.03.
Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek
321
Új egyperces videót rakott fel YouTube csatornájára az Apple, melyben ezúttal az iPhone 7 Plus portré módja kapta a főszerepet. Ahogyan az általában megszokott, úgy most is elmondható, hogy egy igazán remek reklámmal álltak elő a kaliforniaiak. A felvételen Sanghajban készült, ami egy meglehetősen nyüzsgős, pörgős város. Az Apple perspektívájából vizsgálva csak akkor tűnik ki [...]
HusztiD
2017.05.02.
iPhone, Videók
259
Április első hetében már beszámoltunk, hogy bizonyos helyeken terrorizmus miatt tiltják a tablet és a laptop használatot, azonban a Guardian legújabb infói szerint ez tovább terjedhet. Az EU számos tagállama és az Egyesült Királyság mellett még az Amerikai Egyesült Államokban sem engedélyezhetik a későbbiek folyamán ezen készülékek használatát. Természetesen ezek az infók nem jelentik azt, hogy [...]
HusztiD
2017.05.02.
Egyéb
394
Ha szóba kerül az Apple Watch, akkor talán mindenkinek a különféle fitnesz kiegészítő funkciói jutnak eszükbe. Na és mi a helyzet akkor, hogy ha egy váratlan helyzetbe kerülünk? Mondjuk balesetet szenvedünk? Történetünk főhőse, a 22 éves Casey Benett egészen találékony volt. Egyik reggel Casey pont az iskolába vezetett, amikor hirtelen beleütköztek oldalról. A szituáció annyira [...]
HusztiD
2017.05.02.
Apple Watch, Kiemelt hírek
402
A szokásoktól egy kicsit eltérően a tegnap este folyamán csupán egyetlen egy bétát adott ki az Apple, ami nem más, mint a macOS 10.12.5-ös változata. Sajnos most csak ezt az egy rendszert kapták meg a fejlesztők, egyelőre pedig nem tudni, hogy mikor érkezik a többi. A megszokottakhoz híven kisebb hibajavítások és teljesítménybeli javulások tapasztalhatóak az [...]
HusztiD
2017.05.02.
macOS
152
A megszokottól egy kicsit kevesebb leértékelés vár rátok a mai napra, de ez ne riasszon el senkit sem, ugyanis még így is le lehet csapni jó ajánlatokra! Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent alkalmazások [...]
HusztiD
2017.05.02.
App Store
348
Az Apple rajongói már jól ismerhetik Sonny Dickson nevét, ugyanis a korábbi évek folyamán ő volt az, kinek mindig sikerült valamilyen érdemeleges információt kiszivárogtatnia a közelgő termékekről. Sonny ezúttal egy egész érdekes dolgot közölt le, mely szerint Amazon Echo riválison dolgozik a kaliforniai vállalat. Az Echo-t még 2014 végén dobta piacra az Amazon, melyet első [...]
HusztiD
2017.05.01.
Apple, Kiemelt hírek, Siri
276
Az Apple némileg kibővítette az első generációs Apple Watch-ra vonatkozó garanciális feltételeket. Az almások legelső okosóráinak csekély részét érinti az úgynevezett duzzadt akkumulátor probléma, ami miatt egy év helyett rögtön háromra növelték az ezzel kapcsolatos jótállási időt. Az Apple fórumait korábban ellepték a duzzadt akkumulátorra panaszkodó felhasználók, így végül beadták a derekukat a kaliforniaiak. Lényeg, [...]
HusztiD
2017.05.01.
Apple Watch
340
Matthew Robertsnek köszönhetően megérkezett a legújabb drónfelvétel az Apple Parkról. Bő egy héttel ezelőtt már láthattuk, hogy hogyan fest esti fényeiben az almások főhadiszállása, azonban most nappali fényben tekinthető meg a legújabb felvétel. Látszik, hogy még mindig vannak teendők az Apple Parkon belül annak ellenére, hogy kívülről már javarészt elkészült a kolosszus. Természetesen még egy rakás [...]
HusztiD
2017.05.01.
Apple, Videók
173
Jól kezdődik a hét, hiszen mára is számos leértékelés akad, melyek között érdemes szétnézni, s lecsapni a jó ajánlatokra. Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent alkalmazások [...]
HusztiD
2017.05.01.
App Store
320
A hét utolsó napjára is tele vagyunk leértékelésekkel, amik mellett még újonnan megjelent címek is vannak, így érdemes szétnézni és lecsapni a számotokra jó ajánlatokra. Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent alkalmazások [...]
HusztiD
2017.04.30.
App Store
315
Javarészt az iPhone 8 körül forgott a hét, azonban voltak egyéb érdekes híreink is, melyek közül összeszedtük a legjobbakat. KGI: egy-két hónapot csúszik az iPhone 8 A KGI méltán híres elemzője, Ming-Chi Kuo ismételten hallatott magáról, hiszen legutóbb arról számolt be, hogy egy-két hónapot késhet az Apple az iPhone 8 piacra dobásával. Tudjuk nagyon [...]
HusztiD
2017.04.29.
Apple, Kiemelt hírek
460
Végre kezdetét vette egy újabb hosszú hétvége, így érdemes a mai nap folyamán szétnézni, s lecsapni a jó ajánlatokra, amivel el lehet ütni a hétvége unalmas pillanatait. Leértékelt alkalmazások Újonnan megjelent alkalmazások [...]
HusztiD
2017.04.29.
App Store
452