A pletyka igaz volt: Japánban csökkentette az iPhone Xr árát az Apple

HusztiD 2018.11.27. 13:55 iPhone 0 db 914

iphone-xr-colors

Pont az előző hét hét péntekén érkezett egy nagyon érdekes pletyka, mely alapján az Apple újraindítja az iPhone X gyártását, valamint a japán piacon csökkentik az iPhone Xr árát. Alig telt bele pár nap, már most arról számolunk be, hogy a szóbeszéd egyik része igaz volt, hiszen az ázsiai szigetországban jelentősen csökkent az iPhone Xr ára.

A jelenlegi hírek alapján azon felhasználók, kik a NTT Docomo-nál hozzák ki két éves hűségnyilatkozattal az alap telefont, azok egy csökkentett árat kapnak cserébe. Ez annyit tesz, hogy 100 dollárnak megfelelő japán jennel kerül kevesebbe, ergo az alap, 64GB-os 750 dollár helyett 650-ért vásárolhatják meg. Pont ennyibe kerül a tavalyi 10,5 colos iPad Pro, így ha magyar árakról beszélünk, akkor az egészen pontosan 245 ezer forintot jelentene áfástól és mindenestől. Az iPhone Xr árszabása egyébként kedvezőbb, mint a csúcsmodelleké, de most, hogy az Apple még erre is ráfejelt egy százast, még vonzóbb lesz.

Japánban egyébként azért csökkentették az árakat, mert az októberi megjelenése óta nem igazán vették az emberek. Ebből kifolyólag jogosan jöhet a kérdés, hogy több országban várható-e csökkenés, de erre sajnos nincs egyértelmű válasz. Feltehetően a szigetország nagy piacot jelent az almások részére, így ezért kellett meglépniük ezt a döntést. Mi magyarok kicsinek számítunk, így ebből kiindulva nálunk vélhetően nem faragnak lejjebb az árakból.

Figyelem! Kihagyhatatlan akcióval vár rád az iDoki! Ne maradj le róla, hisz ettől neked is leesik az állad!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!