Japán

Japánban még 84 évesen is programoznak az Apple segítségével

Japánban még 84 évesen is programoznak az Apple segítségével

Tim Cook az elmúlt napok folyamán Japánban, azon belül Tokióban a Marunouchi iskolában járt, ahol természetesen a fiatalokat igyekeznek a programozásra nevelni. Mint kiderült, nem csak a 12 éveseket érdekli a fejlesztés, hanem az idősebb korosztályt egyaránt, hiszen a legidősebb résztvevő egy 84 éves hölgy volt. Omotesando Masako Wakamiya, a 84 éves programozónak nem ez az [...]

HusztiD 2019.12.12. Apple, Tim Cook 0 db 138

A japánok már virtuális személyigazolványként is használhatják az iPhone NFC chipjét

A japánok már virtuális személyigazolványként is használhatják az iPhone NFC chipjét

Az almások az iPhone 6-ban alkalmazták először az NFC chipet, de mint tudjuk, kizárólag az Apple Pay számára engedélyezik, harmadik felektől származó alkalmazások nem férhetnek hozzá. A japánok számára most jó hír, hogy hamarosan egy hasznos új funkcióval kedveskedik számukra az Apple. A Verge beszámolója szerint a kaliforniai vállalat a helyi kormánnyal egyeztetett, s megszületett [...]

HusztiD 2019.06.19. iPhone 1 db 609

A pletyka igaz volt: Japánban csökkentette az iPhone Xr árát az Apple

A pletyka igaz volt: Japánban csökkentette az iPhone Xr árát az Apple

Pont az előző hét hét péntekén érkezett egy nagyon érdekes pletyka, mely alapján az Apple újraindítja az iPhone X gyártását, valamint a japán piacon csökkentik az iPhone Xr árát. Alig telt bele pár nap, már most arról számolunk be, hogy a szóbeszéd egyik része igaz volt, hiszen az ázsiai szigetországban jelentősen csökkent az iPhone Xr [...]

HusztiD 2018.11.27. iPhone 0 db 912

Kisebb akadályokkal, de nagy siker elé néz Japánban az Apple Pay

Kisebb akadályokkal, de nagy siker elé néz Japánban az Apple Pay

A napokban megjelent iOS 10.1-gyel az almások ígéretükhöz híven elérhetővé tették az Apple Pay-t Japánban. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, igencsak ígéretes dolgok elé néznek a kaliforniaiak, hiszen itt lesz az eddigi legfejlettebb a szolgáltatásuk. Tudni illik, hogy a szigetországban nagyon elterjedt a FeliCa, ami egy NFC technológián alapuló fizetési rendszert rejt magában. A Japán lakosok [...]

HusztiD 2016.10.28. Apple Pay, Kiemelt hírek 1 db 216

Japán miniszterelnökével találkozott Tim Cook

Japán miniszterelnökével találkozott Tim Cook

Az elmúlt napok folyamán az Apple CEO-ja, Tim Cook Japánban járt, ahol többek között találkozott a szigetország miniszterelnökével, Shinzo Abe-val. Az almások fejese elmondta, hogy Japán nélkül ma nem lenne annyira fejlett az iPhone, de nem csak azért találkoztak, hogy mindezt megossza vele. A találkozás leginkább egy új fejlesztői központ megnyitásáról szólt. Az Apple december folyamán megnyitja [...]

HusztiD 2016.10.17. Tim Cook 0 db 98

Japánban lesz a legfejlettebb az Apple Pay

Japánban lesz a legfejlettebb az Apple Pay

A szeptember hetedikei keynote keretein belül az Apple bemutatta az új Apple Watch Series 2 okosórákat, valamint lehullt a lepel a régóta pletykált iPhone 7-ről egyaránt. A japánok számára kicsit többről szólt az előadás, ugyanis kiderült, hogy októbertől náluk is elérhető lesz az Apple Pay, de nem is akárhogyan, hiszen itt lesz a legfejlettebb, legösszetettebb. Mint [...]

HusztiD 2016.09.19. Apple, Kiemelt hírek 0 db 442

Japánban 10 százalékkal csökkentek az iPhone árak

Japánban 10 százalékkal csökkentek az iPhone árak

A Macotakara legfrissebb beszámolója szerint Japánban nem sokkal az iPhone SE megjelenését követően csökkentek az árak. Mit jelent ez pontosan? Nem csak a legújabb modellek, hanem az összes piacon kapható készülék kereskedelmi ára csökkent. Átlagosan 10 százalék körül van ennek az értéke, azonban a drágább modelleknél természetesen ennél kicsivel jobb az arány. Sajnos az nem derült ki, [...]

HusztiD 2016.04.26. iPhone 1 db 236

A Japánban épülő Apple központ érdekes alterületekkel foglalkozik majd

A Japánban épülő Apple központ érdekes alterületekkel foglalkozik majd

Egyre növekvő helyi bolthálózata mellett, az Apple további lépéseket tesz Japánban: kutatási és fejlesztési létesítményt épít Yokohamaban, ahol állítólag az anyagokra, a járművekre és egészségügyi szegmensre fókuszálnak majd.  A Nikkei Electronics hasábjain volt olvasható a hír, melyet a DigiTimes is átvett. Köztudott, hogy az Apple Watch óta kevesebb figyelem jutott a járművekre és az egészségügyi fejlesztésekre, így talán nem véletlen, [...]

Sloan 2015.07.16. Apple, Egyéb 6 hozzászólás 326

2016-ban nyithat az új Apple kutatási-fejlesztési központ Japánban

2016-ban nyithat az új Apple kutatási-fejlesztési központ Japánban

A japán miniszterelnök, Shinzo Abe által beígért Apple kutatási és fejlesztési létesítmény építését megerősítette Yokohama polgármestere is – a komplexum valamikor 2016 folyamán készül el. Az Apple ugyanis felvásárolta a Panasonic korábbi gyárának egy részét a Tsunashima nevű városrészben, mely a hírek szerint 25 ezer négyzetméter alapterületű. A már megszokott almás beruházásokhoz és létesítményekhez hasonlóan, Japánban is egy nagyon zöld [...]

UP 2015.03.26. Apple, Egyéb 0 db 501

Kivonulhat a Samsung a japán mobilpiacról

Kivonulhat a Samsung a japán mobilpiacról

Olyan alacsony a Samsung okostelefonjainak piaci részesedése Japánban, hogy a cég a kivonulást fontolgatja az országból. Míg az Apple 30%-ot ért el a múlt év végére – köszönhetően az új iPhone 6-nak és iPhone 6 Plus-nak – addig a Samsung csak 4%-ig tornázta fel magát. Hiába remélték, hogy előretörnek a Galaxy Note Edge bevezetésével, végül csak [...]

UP 2015.02.11. Apple, iPhone 4 hozzászólás 376

Ezeket tartalmazták a japán Lucky Bag csomagjai

Ezeket tartalmazták a japán Lucky Bag csomagjai

Mint a legtöbb országban, Japánban is megvannak a szokásos hagyományok, melyhez ismételten beszállt az Apple. Az év elejei Lucky Bag, azaz zsákbamacska program keretein belül a szerencsések egy rakás almás termékhez juthatnak hozzá. Egy ilyen csomag ára 38 ezer jenbe kerül, amely magyar forintba átszámítva valamivel több, mint 80 ezer forint. Az akció helyi idő [...]

HusztiD 2015.01.02. Apple, Egyéb 7 hozzászólás 7 589

Japánban az Asus lenyomta az Apple-t

Japánban az Asus lenyomta az Apple-t

Legalábbis ez mind csak akkor igaz, ha a 2014-es év első felének az eladásait nézzük meg, mellyel a Nikkei állt elő. Ha pedig visszanézünk a korábbi hónapokra és évekre, akkor kiderül, hogy ez az első ilyen eset a japán piacon, ahol a híres számítástechnikai vállalat megelőzte az almásokat. Ha a számokat és a megoszlásokat nézzük, [...]

HusztiD 2014.07.21. Apple, Egyéb, iPad 2 hozzászólás 306

A japán bíróság elmarasztalta a Samsungot

A japán bíróság elmarasztalta a Samsungot

Méghozzá a szabadalmi rendszerrel való visszaélés miatt. A tokiói körzeti bíróság egyébként vissza is dobta a Samsung indítványát, melyben az iPhone 4 helyi értékesítésének betiltását kérték. A Samsung kérvényét arra alapozta, hogy azt a 3GPP adatátviteli szabványt használta, ami a koreai cég szabadalma. A bíróság úgy vélte, hogy mivel a kérdéses megoldás úgynevezett SEP, azaz [...]

Skarp 2014.05.19. Apple, iPhone 1 db 349

Japánban ismét pert nyert az Apple a Samsung ellen

Japánban ismét pert nyert az Apple a Samsung ellen

Egy újabb sikeres győzelmen van túl kedvenc cégünk, ahol ezúttal a japánoknál került sor a csatára. A keddi nap folyamán a tokiói városi bíróságon ismételten pert nyert az Apple a Dél-koreai gyártó ellen. Korábban a Samsung indította el a vitát, mely szerint a kaliforniaiak szabadalmat sértettek az iPhone 4, 4S és iPad 2 készülékekkel. A [...]

HusztiD 2014.03.27. Apple, iPad, iPhone 10 hozzászólás 1 252

Szabadalomsértés miatt 3 millió dollárt fizet az Apple

Szabadalomsértés miatt 3 millió dollárt fizet az Apple

Nem meglepő tény, hogy az elektronikai cégek közül az Apple ellen irányul a legtöbb per. Sokan szeretnék megcsapolni az almás vállalatot, azonban szinte az összes esetben kiderül: csupán nevetséges pénzszerző próbálkozásokról van szó. Azonban sajnálatos módon vannak olyanok is, melyeket komolyan kell venni, mert van valóságalapjuk. Ez történt most is, mivel az Apple egyik legnagyszerűbb [...]

Gabro 2013.09.29. Apple, iPod 8 hozzászólás 1 721

Az Apple Japánban levédette az iWatch márkanevet!

Az Apple Japánban levédette az iWatch márkanevet!

A Bloomberg legfrissebb beszámolója szerint az Apple alig egy hónapja, még 2013. június 3-án kérvényt nyújtott be Japánban az “iWatch” védjegyre. A leírásban egy kis méretű számítógép vagy hasonló eszköz szerepel. Bár pletykák eddig is terjengtek az elmúlt évek során az okosóra létezéséről, a legutóbbi WWDC bejelentése óta felerősödtek ezek a pletykák. Köszönhető ez annak [...]

KeleMan 2013.07.01. Apple, Pletykák 14 hozzászólás 1 789

Ebben a hónapban indulhat az iPhone 5S kijelzőgyártás

Ebben a hónapban indulhat az iPhone 5S kijelzőgyártás

A 9to5Mac a Nikkan jelentésére alapozva azt rebesgeti, hogy az Apple ebben hónapban kezdi el gyártatni a partnercégekkel a következő generációs, azaz az iPhone 5S kijelzőjét. Az új képernyők ismételten a korábbi triótól fognak érkezni: a Sharp-tól, az LG-től és a Japan Display-től. Júniusban így kiderülhet, hogy változik-e a design avagy sem. A hírek ismételten [...]

Helme 2013.06.02. iPhone, Pletykák 21 hozzászólás 2 292