Ezért ne rakd majd fel az iOS 17 és iPadOS 17 bétáit

HusztiD 2023.06.12. 09:55 iOS, Kiemelt hírek 0 db 313

Az Apple hétfőn tartotta meg a 2023-as WWDC konferenciát, ahol megismerhettük a legújabb operációs rendszereket, melyek megjelenésére csak ősszel, nagyjából szeptember közepén számíthatunk. Az elmúlt napok folyamán több olyan kérdést kaptunk, hogy mikor lesznek elérhetőek az első béták, illetve, hogy megéri-e frissíteni.

Először is tudni kell, hogy jelenleg csak a fejlesztők bétázhatnak, a publikus béta verziókig az Apple ígérete alapján júliusig kell várni. Ergo a következő hónap folyamán érkezik az a verzió, melyet bárki felrakhat és használhat. Mi azonban mégis óvatosságra intenénk mindenkit.

Érdemes leszögezni, hogy ezen bétákat nem szabad hétköznapi használatra befogni, nem lehet azt a fajta stabilitást várni tőle, mint egy nem béta állapotú rendszertől, jelen esetben az iOS 16 bármelyik verziójától. Az Apple június folyamán adja ki minden évben a fejlesztői bétáit, de a végleges rendszereit mindig csak szeptember folyamán. Pont azért hagyják ezt a három hónapos rést a megjelenés között, hogy addigra tovább csiszolják, s nem utolsóképp előjöjjenek a hibái. Higgyétek el, a béta állapotú rendszerek tele lesznek kisebb-nagyobb hibákkal, melyek előbb-utóbb az agyunkra fognak menni.

Nem utolsó sorban érdemes arról egyaránt szót ejteni, hogy ha valaki felrakja a bétát, s hosszabb távra tervezne vele, azonban X idő eltelte után mégis visszarakná az iOS 16-ot, akkor nem fog tudni megfelelően szinkronizálni a rendszerek között, ugyanis az iOS 17-ben készített biztonsági mentés feltehetően nem lesz kompatibilis az iOS 16-tal. Legalábbis az elmúlt évek folyamán ez volt a tapasztalat, de feltehetően most sem lesz ez másképp. Illetve arról sem érdemes megfeledkezni, hogy egyes alkalmazásoknál kompatibilitási hiba léphet fel, mivel még nincs iOS 17-re szabva.

Aki mégis nagyon kíváncsi, s mindenáron felrakná majdan a bétákat, akkor mi csak abban az esetben javasolnánk, ha több iOS készülékkel rendelkezik. A mindennap használatos iPhone-ra nem érdemes felrakni, mert csak fejfájást fog okozni, viszont ha mellette van elfekvőben egy másodlagos iPhone-unk, akkor azon nyugodtan lehet kísérletezgetni, ha nem szeretnénk szeptemberig várni.

Az eddigiek alapján mit gondoltok az iOS 17-ről? Melyik az eddigi legnagyobb újdonság számotokra?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!