Mikor érkezik az iOS 16?

HusztiD 2022.06.08. 09:55 Apple, iOS, Kiemelt hírek 0 db 629

Az Apple az előző napok folyamán mutatta be az aktuális főrendszereit, mint az iOS 16-ot, iPadOS 16-ot, macOS Venturát és a watchOS 9-et. Számos újdonságot tartogatnak majd az új szoftverek, azonban ahogyan a korábbi évek folyamán megszokhattuk, a vállalat vezetői nem árultak el pontos megjelenési dátumot.

Ahogyan lenni szokott, a regisztrált fejlesztők már a hétfő esti médiaeseményt követően letölthették a szóban forgó rendszerek első bétáit. Aki pedig nem fejlesztő, de kipróbálná, annak csupán a publikus bétával lehet majd kísérleteznie, azonban az ígéretek szerint ennek a megjelenése valamikor júliusra várható.

Ha a korábbi évek tendenciáit nézzük, akkor a publikus béta mindig július elején érkezett meg, pont akkor, mikor az Apple már a második bétákat adta ki a fejlesztők számára. Mondhatjuk nyugodtan, hogy a fejlesztők mindig egy-egy kiadással előrébb járnak, mint a publikum.

Mivel az Apple az elmúlt napok folyamán adta ki az első fejlesztői bétát, így a másodikat feltehetően a következő, vagy az azt követő héten tehetik elérhetővé. Ez valószínűsíthetően azt jelenti, hogy az első publikus béta a következő két hét folyamán fog megérkezni.

No és mikor érkezik az iOS 16 végfelhasználói kiadása? Sokára. Ha az előző évekre hagyatkozunk, akkor az almások mindig az aktuális évi iPhone eventen jelentették be azok megjelenési dátumát. Ha tippelni kellene, akkor nagyjából szeptember első felére, esetleg közepére várhatóak az új főrendszerek.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!