Jelentősen megnövekedtek a HomePod eladásai

HusztiD 2021.08.09. 09:55 HomePod, Kiemelt hírek 0 db 123

Tudjuk jól, hogy az Apple hónapokkal ezelőtt nyírta ki hivatalosan az eredeti HomePod-ot, amelynek szerepét aztán a kisebb testvére, a Mini vett át. Egyszerűen az első okoshangszóró túl drága volt az emberek számára, így emiatt döntöttek úgy az almások, hogy az olcsóbbik, kis testvért hagyják a piacon.

Az Omdia egy új felméréssel állt elő, melyből azt láthatjuk, hogy a három nagy gyártó, milyen eladásokat produkált. A felmérésben az idei, illetve az előző év második negyedéves adatai tekinthetők meg.

Egyedüli csökkenést az Amazon ért el, hiszen ameddig egy éve közel 4,9 millió terméket adtak el, addig most csak 3,3-at. A Google örülhet, hiszen 47,8 százalékos növekedést könyvelhetett el magának a 4,177 milliós számaival.

Ami számunkra fontos, az az Apple. Ameddig egy évvel ezelőtt az Apple 878 ezer HomePod-ot passzolt el, addig idén 180 százalékkal növelte a számait, így 2,46 milliót adtak el Amerikában, illetve a piaci részüket 10,2 százalékról 24,6 százalékra emelték.

Kíváncsian várjuk, hogy milyenek lesznek a későbbi adatok, illetve hogy tudják-e tartani ezen számokat a kaliforniaiak hosszabb távon is.

Figyelem! Tavaszi kijelző és akkumulátor cserével vár az iDoki, ne maradj le róla!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!