Ezek voltak a 2021-es iPhone Photography Awards legjobb fotói magyar nyertesével az élen

HusztiD 2021.07.23. 09:55 Apple, iPhone, Kiemelt hírek 0 db 344

Immáron 14. éve annak, hogy évről évre kihirdetik a legjobb iPhone-nal készített képeket. Az iPhone Photography Awards-on idén több ezer nevezés érkezett 140 különböző országból, s az abszolút nyertes mellett az első három helyezett képeit is megosztották a nagyközönséggel.

A díjnyertes képet ezúttal egy magyar úriember, Kerekes István készítette Erdélyben, melynek érdekessége, hogy az évekkel ezelőtt megjelent iPhone 7-tel készült. Magán a fotón két juhászt láthatunk, téli körülmények között. Az Apple zsűrijének ez nyerte el az abszolút tetszését, gratulálunk Istvánnak!

Az első, aranyérmes képet Sharan Shetty készítette, Indiából. A felvételt Bonding-nak nevezte el, hiszen éppen az látható rajta, amint egy idős férfi érinti össze a fejét egy lóval, amivel kötődést sugall maga a felvétel. A képet egy iPhone X segítségével örökítette meg.

A második, ezüstérmes képet Dan Liu készítette Kínából. A kép A Walk on Mars nevet kapta és egy pusztán láthatjuk, hogy mintha egy űrhajós járkálna a Marson. Liu a felvételt egy iPhone 11 Pro Max segítségével lőtte.

Végül a harmadik, bronzérmes képet Jeff Rayner készítette az Egyesült Államokból. Magán a felvételen egy leányzó látható maszkban, aki épp ugrik. A képet egy iPhone X segítségével örökítette meg.

A 2021-es iPhone Photography Awards díjazottjait az Apple honlapján tekinthetitek meg.

Figyelem! Tavaszi kijelző és akkumulátor cserével vár az iDoki, ne maradj le róla!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!