Igazi színkavalkádban érkezhet a 6,1 colos iPhone

HusztiD 2018.05.16. 15:55 iPhone 0 db 357

iphone-5c

Több hónapja tart a hiedelem, hogy az Apple idén ősszel három darab iPhone-t ad ki. Az egyik az iPhone X méltó utódja lehet, míg lesz mellette egy nagyobb kijelzővel szerelt Plus modell, illetve a szóbeszédek szerint egy lényegesen olcsóbb, 6,1 colos LCD kijelzővel szerelt telefont egyaránt bemutathatnak.

A StreetInsider beszámolója szerint a Rosenblatt egyik elemzője, Jun Zhang úgy hiszi, hogy a 6,1 colos telefon több színben lesz elérhető. Azt ugyan nem részletezte, hogy az OLED kijelzővel szerelt testvérei milyen kivitelben érkezhetnek, de feltehetően ugyanúgy ezüst és asztroszürke színben. No és miért lehet több színben elérhető az LCD-s telefon? Mivel lényegében ezzel különböztetné meg az Apple a csúcsmodelltől, s kevésbé prémium hatást keltene egyben, akárcsak az árcédulája. Nem utolsó sorban pedig sokan szeretik, ha egy termék több színben elérhető, így kedvükre válogathanak.

Az Apple elsőnek és eddig utolsónak az iPhone 5c-vel próbálkozott érvényesülni a színes telefonok világában, azonban nem igazán arattak vele kiemelkedő sikert. Hogy idén megismételnék-e, vagy csak alap kiviteleket kapunk, azt jelenleg biztosan még nem tudni.

Ti örülnétek, ha több színben érkezne az LCD-s modell?

Figyelem! Tavasz alkalmával brutális akcióval vár az iDoki, illetve a megfelelő kiegészítőkről se feledkezz meg!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!