A Nintendo teljesen elégedetlen a Super Mario Run teljesítményével

HusztiD 2017.11.13. 14:55 Egyéb 0 db 284

Super-Mario-Run

Közel egy éve annak, hogy a Nintendo kiadta az egyik legjobban várt játékukat, a Super Mario Run-t. Az alkalmazás elsőnek csak az iOS készülékekre volt elérhető, ám nem sokkal később megérkezett az Androidos portja. Hiába produkált viszonylag jó számokat kedvenc vízvezeték szerelőnk, a japán vállalat teljesen elégedetlen a teljesítménnyel.

A Super Mario Run tavaly december elején került fel elsőnek az App Store virtuális polcaira. Az első 24 óra leforgása alatt 4 millió dollár bevételt hozott a Nintendo konyhájára, az első négy nap elteltével pedig több, mint 40 millió felhasználó töltötte le. Pontos számokat ugyan nem közölt a japán vállalat, de azt tudjuk, hogy már jóval 200 millió fölött jár a letöltések száma. Mindezek ellenére a vállalat vezetői továbbra sem elégedettek Mario legújabb kalandjainak teljesítésével.

Mint tudjuk, maga a játék ingyenesen tölthető le az App Store-ból, de csupán 4 pályán mehetünk végig. Ahhoz, hogy feloldjuk a teljes tartalmat, egy egyszeri 9,99 eurós árat kell érte megfizetni. Természetesen kérdéses, hogy mennyi bevételt produkált az alkalmazás, hiszen erre nem derült fény, s feltehetően már nem is fog. Mindenesetre reméljük, hogy a Nintendo jövőbeli játékai valamelyest jobban teljesítenek.

Információ! Megfelelő védelmet keresel az új iPhone 8, 8 Plus vagy a jövőbeli iPhone X telefonod számára? Akkor ne felejtsd el lecsekkolni a Speck tokokat és kiegészítőket! Apropó, olvastad már az iPhone X-ről az első tapasztalatainkat?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!